Titánok?UTE-val próbálják ki az érdi jégcsarnokot

   

Mivel a létesítmény befogadóképessége csekély, ezért jegyeket nem fognak értékesíteni a január 20-ai találkozóra.

Az új érdi jégcsarnok kezdeményezésére semleges pályán rendezik a Fehérvári Titánok-UTE mérkőzést az Erste Liga alapszakaszának utolsó fordulójában ? derül ki a ?pályaválasztó? hivatalos honlapján közzétett hírből. Ezzel a találkozóval próbálják ki a létesítmény jegét.

A cikk szerint: ?A pálya korlátozott befogadóképességének következtében az egész éves, illetve második féléves bérletek nem érvényesek a találkozóra, azonban klubunk számára korlátozott számú jegykontingenst bocsátottak rendelkezésre a szervezők. Ezeket a jegyeket a következő napokban a csapat üzenőfalán közétett kérdésekre helyesen válaszolók között sorsoljuk ki. Minden nap páros belépőket nyerhetnek meg a játékban résztvevő szurkolók. Klubunk örömmel tesz eleget a felkérésnek, hogy egy új pálya megnyitóján részt vegyen, ezzel kapcsolatban pedig kérjük szurkolóink megértését. Természtesen a középszakasz mérkőzéseire ismét szeretettel várjuk szimpatizánsainkat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.?

A vadonatúj létesítmény ünnepélyes avatására márciusban kerül majd sor.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum