Szécsi Patrik: Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk

 

A Hokiklub Budapest játékosa 18 évesen bizonyít az Erste Ligában, első soros védőként hátul és az ellenfelek kapuja előtt is megállja a helyét.

A KMH idén először indított csapatot a magyar bázisú nemzetközi ligában, részben azzal a céllal, hogy fiatal játékosoknak is lehetőséget adjon a fejlődésre. Ennek a törekvésnek Szécsi Patrik esetében mindenképpen meglett a hozadéka. A 2000-es születésűként 19. születésnapját csak másfél hét múlva ünneplő hokis a csapat kanadai táblázatán a hetedik helyen áll 15 ponttal (6 gól, 9 assziszt), így a sokszoros válogatott Orbán Attila mögött ő a második legeredményesebb bekk, miközben jó néhány csatárt is megelőz. Emellett stabilan az első bekkpárban szerepel, és hátul is színvonalasan teszi a dolgát.

szecsi1

Pedig az átmenet a felnőttek közé nem volt egyszerű. ?Sokszor hallottam én is korábban, hogy a junior és a felnőtthoki között milyen nagy a különbség, és ezt a bajnokság elején alaposan megtapasztalta a csapat is meg én is. Hosszabb időre volt szükségem, hogy hozzászokjak a tempóhoz. Ebben nagy segítségemre voltak az edzők, akik akkor is mellettem álltak, amikor látták rajtam, hogy nehézségekkel küszködöm. Mindig biztattak, igyekeztek túljuttatni a nehéz időszakon, és ez a türelem meghozta a gyümölcsét. Úgy érzem, sikerült felvennem a bajnokság tempóját, ritmusát.?

A 15 pont egy 18 éves újonctól több, mint jó teljesítmény, akárcsak a bekként elért hat gól. ?Támadó felfogású hátvédnek tartom magam, szeretek fellépni, segíteni a gólszerzést. Az elmúlt hónapokban a támadó játékelemekben többet fejlődtem, mint a védekezésben. Utóbbin még sokat kell dolgoznom, főként a védekező harmadbeli munkámon, illetve a testjátékomon. Most 80 kiló vagyok, de biztosan kell még magamra pakolnom némi súlyt, hogy a védekezésben nagyobb biztonságban legyek, bátrabban beleállhassak az ütközésekbe.?

szecsi2

A Hokiklub Budapest teljesítménye hosszabb időn át gyengébbnek volt mondható, ám az utóbbi időben ezen a téren javulás figyelhető meg ? pontot loptak ebben a naptári évben a Brassótól és az Újpesttől, a DEAC-ot le is győzték ?, a fiatal hátvéd szerint ugyanakkor a mostaninál jobban kellene állniuk. ?Remek társaság jött össze a Hokiklubnál, jó a hangulat, az edzésekre is nagyon szívesen járok. Sokat dolgozunk a tréningeken, de a mérkőzéseken ez valamiért nem nagyon jön ki, pedig sokkal több van bennünk. Sokszor kerül homokszem a gépezetbe. Úgy érzem, jobb eredményekre kellene képeseknek lennünk. Néhány hét múlva kezdődik a középszakasz, most már arra is készülünk. Ott szeretnénk minél több pontot gyűjteni, hogy elérhessük a rájátszást az alsóházból. Nagyon kemény lesz, de az utolsó pillanatig küzdeni fogunk.?

A Hokiklub Budapestnek és Szécsi Patriknak tehát ez az első szezonja az Erste Ligában, így a most megszerzett tapasztalat biztosan jól jön a következő évben. ?Még nem tekintenék annyira előre. Az biztos, hogy a következő idényben sokkal rutinosabb csapat lesz a Hokiklub. A jövőt azonban most kell megalapoznom nekem is, így jelenleg csak az előttem álló feladatokra koncentrálok, minden mással később foglalkozom.?

csecsi3

fotók: Somogyi Viktor

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum