Extra teljesítmények kellenek a Poprád-veréshez

   

A szlovák bajnokság 5. helyezettjét fogadják a DVTK Jegesmedvék, akiknek még mindig van sanszuk bekerülni a legjobb hat közé.

A táblázaton 8. miskolci Extraliga-csapat felemásan kezdte a naptári évet, hiszen három eddigi találkozóján kizárólag mögötte álló ellenfelekkel találkozott, de mindössze 4 pontot szerzett. A Liptószentmiklóst rendes játékidőben legyőzte, ám a HC Detvától előbb hazai jégen kapott ki hatvan perc alatt, majd idegenben is elbukott büntetőkkel. E két meccs körülményei véleményesek voltak, ennek azonban utólag már nem sok jelentősége van, a jegyzőkönyvekbe bekerült eredményeket nem árnyalják semmilyen módon. A lényeg azonban az, hogy a botlások ellenére a Jegesmedvék nem kerültek hátrányosabb helyzetbe az előttük tartózkodókhoz képest. Az első öt ugyan úgy elhúzott, hogy a kondenzcsík is eloszlott mögöttük, ám a hatodik Érsekújvár csupán 6, a hetedik Trencsén 5 ponttal előzi meg Magosi Bálintékat. Ez a hátrány természetesen bőven ledolgozható az alapszakasz hátralévő fordulóiban, de egyértelmű, hogy a cél eléréséhez bravúrok sorára is szükség lenne. Az ilyesmiben amúgy van rutinjuk a miskolciaknak. Hogy csak a karácsony környéki időszak produkcióit idézzük, legyőzték a Kassát és a Nyitrát, míg kicsivel korábban az azóta éllovassá lett Besztercebányát is elintézték.

A pénteki ellenfél HK Poprad is a bajnokság legjobb csapatai közé tartozik, akkor is, ha kissé hektikusan teljesít az utóbbi időben. Egy vereség, egy győzelem, ilyesmi a sorminta náluk. A Besztercebányát legyőzték, a Trencséntől kikaptak, a MAC-ot legyőzték, a Nyitrától kikaptak, a Zsolnát legyőzték, a Kassától kikaptak. Itt megtört a trend, minthogy a Zólyom is lenullázta őket, ám utána Kassán megint csak nyerni tudtak. Ha innen nézzük, ma logikusan vereséget kellene szenvedniük a Népkertben, ám ez nem ilyen egyszerű, minden a jégen dől el, és nem a statisztikusok asztalán. A két csapat eddigi három randevúja alkalmából egy hosszabbításos poprádi, majd két ugyanilyen miskolci diadal született, egyértelmű tehát, hogy nem esélytelenek a piros-fehérek.

“Rendkívül fiatal és gyors csapattal fogunk játszani, amely a liga élmezőnyéhez tartozik – mondta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapon. – Nagy kihívás előtt állunk, hiszen hatvan percen keresztül magas intenzitással kell jégkorongoznunk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Ehhez kidolgoztuk a megfelelő tervet, ha tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, és néhányan extra teljesítményt is nyújtanak, akkor sikeresek leszünk. Az utóbbi hetekben kivétel nélkül olyan meccseket játszottunk, ahol az utolsó percekig kérdéses volt a pontok sorsa, ezúttal is arra számítok, hogy izgalmasan fog alakulni a végjáték.”

mispop-201811

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

DVTK Jegesmedvék–HK Poprad 3-2

   

A miskolci Extraliga-csapat két hosszabbításos siker után ezúttal rendes játékidőben is le tudta győzni a Poprádot.

A Jegesmedvéknél felépült sérüléséből Vas János, aki ismét elfoglalta helyét az első sorban. A mérkőzésen mindössze 18 másodpercet kellett várni az első kiállításra, ekkor a miskolciak kerültek előnybe, ám ezt a vendégek gond nélkül kivédekezték. A lendület vitte tovább a házigazdákat teljes létszámban is, így a következő cserékben Nechvatalnak akadt néhány komolyabb védenivalója. A 7. perctől kis megszakítással négy percig játszhattak létszámfölényben a miskolciak, és bár voltak meleg pillanatok a poprádi kapu előtt, a korong nem jutott a hálóba. A 15. percben Kiss egyedül maradt a kapussal szemben, de fonák emelését hárította Nechvatal. Az utolsó két percben a negyedik előnyének futhatott neki a hazai csapat, ám ez veszély nélkül pergett le.

A második harmad első felében maradt a miskolci fölény, ami nagyrészt korongbirtoklásban nyilvánult meg, a lövéseket Nechvatal magabiztosan védte. A 27. percben viszont első emberelőnyét azonnal gólra váltotta a Poprád: Brejcak kék vonalas bombájába Zagrapan szúrt bele a kapu előtt, a pakk a bal sarokba vágódott (0-1). A gól után ismét a piros-fehérek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a Poprád azonban masszívan védekezett. A 32. percben mégis egyenlített a hazai gárda: a kapu mögül érkező korongot Kiss lőtte közelről a bal felső sarokba (1-1). Három perc múlva meg is fordították az állást a Jegesmedvék, Vas a bedobókörből talált be szép lövéssel (2-1). Kis átfedéssel előbb a Poprád, majd a Miskolc került előnybe, de a csapatok nem tudtak ezekkel élni.

A harmadik játékrész elején a Poprád nagyobb erővel vetette bele magát a támadásokba, de sokáig nem álltak közel az egyenlítéshez. Az 50. percben azonban újabb emberelőnyüket ismét kihasználták a vendégek, Brejcak középtávoli lövése Vayt is érintve került a kapuba (2-2). Az események gyorsan peregtek, szűk két perc múlva Láda kék vonalas lövése akadt meg a hálóban (3-2). Az 56. percben eldöntehették volna a meccset a hazaiak: Vas és Pance vitte egy védőre a korongot, de túlbonyolították, kimaradt. Egy perc múlva ugyanezt kopírozta le Magosi és Harrison. Ezt követően azonnal összeakadt Harrison és Mlynarovicot, nagy verést kapott a vendégcsapat játékosa. A végén még kimaradt egy újabb miskolci előny, a poprádiak levitték a kapusukat, de az eredmény már nem változott.

A DVTK Jegesmedvék sikerüknek köszönhetően közelebb kerültek az áhított hatodik helyhez.

mis-pop

fotó: dvtk.eu

Olyan sebességgel játszottunk, mint a Poprád

 

Így látták a vezetőedzők a DVTK Jegesmedvék–HK Poprad Extraliga-rangadót.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Nagyon keményen dolgoztunk, olyan sebességgel igyekeztünk játszani, ahogy a Poprád. Az első két harmadban nyújtottuk a szezon eddigi legjobb teljesítményét.”

Roman Stantien, HK Poprad: “Az első harmadban nagyon sokat, nyolc percet játszottunk emberhátrányban. Ez kizökkentett bennünket az előzetesen megbeszélt taktikából, és ennek hatása még a második harmadban is érződött. A harmadik játékrészre úgy jöttünk ki, hogy egyenlítsünk, ez sikerült is, de még mindig sokat kellett védekeznünk, és a végén elúszott a mérkőzés.”

Extraliga, 2019. jan. 11., péntek.
Vay: 94,3%
K
Nechvátal: 93,0%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Petran, Salija, Takác, Zagrapan, Abdul
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Fabian, Erving, Olejnik, Mlynarovic, Svitana
Gőz, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Brejcak, Brincko, Bondra, Heizer, Lichanec
Láda, Vojtkó
4
Macík, Cesánek, Bellus, Kundrik, Paukovcek
Glen Hanlon
E
Roman Stantien
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 26:27 POP PP Zagrapan Brejcak Takác
1-1 31:15 MIS Kiss Magosi Loiseau
2-1 34:00 MIS Vas Milam Pance
2-2 49:44 POP PP Brejcak Svitana Takác
3-2 51:22 MIS Láda Loiseau Harrison
43 Kapura lövések száma 36
20 Kiállításpercek 26

A Jegesmedvék szép győzelmének összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum