Fontos 3 pontért utazott Innsbruckba a Fehérvár

   

Több mint két éve nem nyert a tiroli városban a magyar EBEL-csapat, itt az alkalom, hogy véget érjen ez a sorozat.

Sok szempontból is pikánsnak mondható az Innsbruck–Fehérvár AV19 párharc. Az egyik, hogy közvetlen riválisokról van szó, úgy is, hogy jelenleg három hely választja el őket egymástól, ám a különbség mindössze 5 pont, mivel nagyon-nagyon sűrű most a mezőny. A másik, hogy a vendéglátókat az a Rob Pallin irányítja hosszabb ideje, aki bonyolult körülmények között távozott a Volántól annak idején. A harmadik, hogy a kanadai táblázat két legjobbja ezekben a csapatokban játszik, Andrew Clark 16+37-tel első, Hári János 16+33-mal második. A negyedik, hogy a felek legutóbbi összecsapásán a Fehérvár 8-1-re átgázolt vendégén, és mindez nem is olyan régen történt, hanem december 22-én.

Annyi biztos, hogy épp amiatt a brutális vereség miatt nagyon neki fog ugrani az Innsbruck Erdélyéknek. Annál is inkább, hogy egy kisebb hullámvölgy után – amelynek az 1-8 volt a legmélyebb pontja – igen jó formába lendült Rob Pallin csapata. Azóta 6 mérkőzést játszottak, amelyek közül 5-öt megnyertek, ezenközben ráadásul kétszer-kétszer legyűrték a Bajnokok Ligája-elődöntős Salzburgot, valamint a közvetlen rivális Dornbirnt, és egyszer a Bolzanót is. Hazai pályán több mint egy hónapja nem kaptak ki, december 7-én kapituláltak utoljára, amikor a Linz vitte magával a pontokat. Ennél is sokkal-sokkal régebben fordult elő, hogy a Fehérvár nyerni tudott Innsbruckban, a klubhonlap szerint egészen 2016. december 11-éig kell visszamennünk az időben ehhez.

A magyar EBEL-csapat ugyanakkor ebben a szezonban meglehetősen erősnek tűnik, összeszedetten és célratörően játszik. Ez főként a hatékonyságban és a gólérzékenységben mutatozik meg, a 127 találat a negyedik legtöbb a ligában, a két jelenlegi éllovas is kevesebbnél tart. De nincs sokkal lemaradva a mieink mögött az Innsbruck sem a maga 125-jével. Viszont mind a két gárda sok gólt is kap, egyformán negatív a gólkülönbségük. Hogy ebből sokgólos meccs következik-e estére, azt nem tudjuk, de tény, hogy a 8-1-et megelőző alkalmakkor előbb hosszabbításos 5-4-es Volán siker született, majd 5-1-es innsbrucki siker volt a válasz. Ami biztos, az az, hogy koncentrált védekezés és kiemelkedő kapusteljesítmény nélkül lehetetlen kivívni ott a győzelmet.

Amire nagy szükség lenne, minthogy az alapszakasz vége előtt 8 fordulóval mindössze 2 pont a Fehérvár AV19 hátránya a felsőházas pozícióban álló Linz mögött.

avshci-201809

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Innsbruck–Fehérvár 5-4

   

Ebben a szezonban másodszor lett túlórás 5-4 a két csapat meccsének az eredménye, de most a tiroliak örülhettek.

Ahogyan várni lehetett, nagy lendülettel kezdett az Innsbruck, és már a második percben megszerezte a vezetést Yogan révén, aki egy védelmi hibát használt ki, 1-0. A vendégek Sarauer-helyzettel jelezték, hogy nem áldozatnak érkeztek Tirolba, ám utána ismét állandósult a nyomás, és a 8. percben meg is lett a második, Lammers talált kaput, 2-0. Koskiranta, Sarauer, Stipsicz és Hári, majd megint Sarauer próbálkozhatott a szépítéssel, nem jött össze. Sofron is elhibázta a szólóját, ugyanakkor akadtak innsbrucki lehetőségek is, ám Carruth a helyén volt. Ahhoz képest, hogy az első szünetben kettővel mentek a tiroliak, a kapura lövéseket 12-5-re Háriék nyerték ekkor.

A második játékrész elejét megnyomta a Fehérvár, és az első percben szépített, magabiztosan helyezett Gracnar kapujába Koskiranta. Hannu Järvenpää tanítványai mentek az egálért, viszont visszaállították a korábbi különbséget a Pallin-fiúk, késleltetett kiállításos szituációban tette be a harmadikat Lovoie. Az első magyar emberfór nem sikerüt fényesen, sőt kis híján belőtte a negyediket is Clark, aki miután kilépett, szerencsére vasat talált. Ezután inkább az Innsbruck dominált, mégis a Fehérvár került közelebb, egy kontra végén Tikkanen értékesítette Sarauer asszisztját. A felvonás utolsó szakasza volános kiállításokról szólt, amelyeket sorra sikerült kivédekezni.

Az utolsó menet 46. percében Sedivy meglőtte csapata negyedik gólját előnyben – előtte két magyar lehetőség maradt ki –, de ekkor csak 31 másodperc kellett, hogy Luttinen újfent csökkentse a különbséget, 4-3. A harmad közepétől egyértelmű magyar mezőnyfölény jellemezte a játékot, alaposan megdolgoztatták Gracnart a kékek, Harty és Reisz lövését is bravúrral fogta a szlovén kapus. Három perccel a vége előtt aztán összejött az egyenlítés, Sarauer kipattanóját Erdély Csanád vágta be bravúrosan, 4-4.

A ráadás a második percben véget ért: Sarauer lövése nem talált kaput, a koronggal Yogan rohant végig a pályán, majd nem hibázott, 5-4. A Fehérvár AV19-nek be kellett érnie 1 ponttal, így értelemszerűen maradt az EBEL-tabella 7. helyén, ám hátránya minimálisra csökkent a Grazban 5-1-es pofonba beleszaladó Linz mögött.

avs-hci

Komoly küzdőszellemet láttam a csapaton

 

Hannu Järvenpää Fehérvár AV19-vezetőedző csapata innsbrucki pontszerzéséről.

„Úgy érzem, jól játszottunk. Néhány saját harmadunkban elkövetett védelmi hiba sokba került nekünk, de amikor kétszer is kétgólos lemaradásban voltunk, komoly küzdőszellemet láttam a csapatomon. Ettől függetlenül persze csalódott vagyok, hiszen benne volt a játékunkban, hogy két vagy akár három ponttal térjünk haza. A másik oldalról nézve viszont egy nagyon fontos pontot szereztünk, és ha most ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy egy pont is nagyon sokat érhet az alapszakasz végén. Továbbá habár veszítettünk, ez a meccs reményre ad okot, hiszen annak ellenére, hogy sok hiányzónk van, még mindig nagy energiákat tudtunk mozgósítani és jó hokit játszottunk. Remélem, hogy nagyon sok szurkolónk és támogatónk kijön vasárnap biztatni minket a Villach ellen.”

EBEL, 2000 néző. Játékvezetők: Gruber, Iverson, Nothegger, Schauer.
Gracnar: 89,7% (Swette)
K
Carruth: 73,7% (Kornakker)
Boivin, Ross, Sedivy, Lavoie, Lamoureux
1
Szabó D., Harty, Reisz, Hári, Sárpátki
Guimond, Kudelka, Lammers, Spurgeon, Wachter
2
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Lindner, Pedevilla, Paulweber, Clark, Yogan
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Erdély
Bar, Antonitsch, Stach
4
Láday, Szita
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:57 HCI Yogan
2-0 07:15 HCI Lammers Spurgeon Lindner
2-1 20:41 FHA Koskiranta Erdély Hári
3-1 23:18 HCI Lavoie Kudelka Sedivy
3-2 31:31 FHA Tikkanen Sarauer Stipsicz
4-2 45:10 HCI PP Sedivy Lavoie Lammers
4-3 45:41 FHA Koskiranta Sofron Caruso
4-4 57:05 FHA Erdély Sarauer Meland
5-4 61:30 HCI Yogan
19 Kapura lövések száma 39
4 Kiállításpercek 10

A Fehérvár innsbrucki pontszerzése videón

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum