A GYHK és a Fradi a maximális bónuszokra hajt

   

A hazaiak az alsó-, a vendégek a felsőházban szeretnének az élen végezni. A gyergyóiakért ma Szeredában is sokan szorítanak.

Már csak matematikai esélye van a felsőházra, így inkább lentre vinne maximális mennyiségű – szám szerint 6 – bónuszpontot a Gyergyói HK. Ebben a Dunaújvárosi Acélbikák és a Fehérvári Titánok akadályozhatják meg őket, kettejüknél kell több pontot összegyűjtenie a Tisell-legénységnek az Erste Liga-alapszakasz hátralévő részében. Ehhez péntek este a listavezető Ferencvárostól is jó lenne pontokat szerezni. Nem lehetetlen a feladat, nincs rossz formában a GYHK. Az idén lejátszott három meccsük egyikén sem szenvedtek még vereséget rendes játékidőben. Bár egyik legponterősebb játékosuk, Makszim Vesutkin elhagyta a csapatot, úgy tűnik, van potenciál a pótlására. Ráadásul nagyon megtanulták a speciális játékokat, nincs még egy csapat a bajnokságban, amely annyi emberelőnyös gólt tudott volna lőni, mint a Gyergyó, vezetik a mezőnyt ebben a műfajban. Tudásukat újév óta is megmutatták, a Dunaújváros ellen 66,67, az UTE ellen 33,33, a Csíkszereda ellen 20%-os hatékonyságot produkáltak.

Van tehát mire odafigyelnie az FTC-Telekomnak, amely a vendéglátókkal ellentétben nem nyert még mérkőzést 2019-ben, és pontot is csak egyszer szerzett három alkalomból. Ilyen rossz sorozatot ebben az idényben még nem produkáltak a zöldek, akik természetesen abban bíznak, hogy negyedjére képesek lesznek megtörni a nem túl biztató trendet. A Corona elleni mérkőzésüket különösen sajnálhatják, hiszen a körülmények jól alakultak a számukra. Egy szabálytalan és egy szabályosnak tűnő brassói gólt nem adtak meg a harmadik harmadban a játékvezetők, majd a vendégeket elérte a kiállításcunami is, így 3 perc 40 másodpercig kettős emberelőnyben játszhatott a Fradi. Mégsem sikerült élni ezzel, és végül az ilyenkor megszokott módon a brassóiak merítettek erőt a történtekből, büntetőkkel behúzták a pluszpontot. Veszíteni valójuk ezúttal is van a zöldeknek, hiszen bár a Csíkszereda hátránya négy pont, két mérkőzéssel kevesebbet játszott. A vesztett pontokat tekintve tehát a Sportklub 2 ponttal jobban áll, így Fodor Szabolcs legénysége nem nagyon hibázhat, ha alapszakaszgyőztes szeretne lenni.

FTC-GYE_20181014-DSC_2918-900

fotó: FTC-Telekom

Gyergyói HK–FTC-Telekom 1-4

   

A zöld-fehérek nagyon fontos győzelmet arattak.

A Gyergyói HK ellen kezdte idei utolsó erdélyi körútját az FTC-Telekom, amely továbbra sem mondott le az alapszakasz megnyeréséről. Az első percekben nagy küzdelem alakult ki a jégen, amiből hat perc elteltével a hazaiak jöttek ki jobban, miután Péter gólra váltotta helyzetét. Gyorsan válaszolt a Fradi: az első emberelőnyükben Nagy mattolta Ruczujt. A harmad hátralévő részében gyors ide-oda játék alakult ki, és bár a hazai kapusnak volt több védenivalója, végül döntetlennel mentek szünetre a csapatok. A második harmad első fele a kiállításokról szólt, alig akadt időszak, amikor teljes létszámban voltak jégen a felek, de a fórokat egyik oldalon sem tudták kihasználni. A Ferencváros továbbra is kontrollálta a meccset, több időt töltött a támadóharmadban ellenfelénél, ám a gyergyói retesz titkát nem lelték, miközben Arany sem maradt munka nélkül. A harmadik játékrész elején a GYHK kapott emberelőnyt, ám ezt nem tudta értékesíteni. A 46. percben Karmeniemi kapott 2+10 percet palánkra lökésért, de a hazaiak ebből sem tudtak gólelőnyt kovácsolni. A harmad derekán viszont a Ferencváros egy perc alatt két gólt rámolt be a gyergyói kapuba Walls, majd Tóth Adrián révén. Másfél perccel a lefújás előtt Tóth Richárd találata eldöntött minden függő kérdést, az FTC-Telekom győzelmével tartja a lépést a Csíkszeredával.

ftc-gyhk

fotó: Fradihoki-facebook

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1100 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Fehér, Péter.
Ruczuj: 91,7% (Szakács)
K
Arany: 97,3% (Pleszkán)
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Sára, Csergő
1
Rantanen, Lengyel, Walls, Switzer, Rafaj
Góga, Orbán, Steén, Tománek, Vorobjov
2
Hegyi, Jászai, Farkas, Nagy G., Tóth G.
Bobcek, Ferencz Csibi, Benedek, Constantin, Péter
3
Karmeniemi, Boros, Pavuk, Roczanov, Tóth Richárd
Ivácson, Timaru, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
4
Perrier, Sarcia, Pozsár, Tóth A., Tóth Renátó
Tisell Mikael, Vitali Donika
E
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:10 GYE Péter Constantin Benedek
1-1 09:05 FTC PP Nagy G. Rantanen
1-2 51:59 FTC Walls Rantanen Perrier
1-3 52:54 FTC Tóth A. Tóth Richárd
1-4 58:41 FTC Tóth Richárd Switzer
37 Kapura lövések száma 48
10 Kiállításpercek 20

Az FTC-Telekom 4-1-es gyergyói sikerének góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum