6 pontos MAC-meccs a Liptószentmiklós ellen

   

Múlt pénteken idegenben sikerült nyerni Majoross Gergely csapatának, nagyon fontos lenne, hogy a Tüskecsarnokban is összejöjjön a győzelem.

Jelen pillanatban kétszereplős a küzdelem a szlovák Extraliga playoff-kvalifikációt érő tizedik helyéért, hiszen a 9. Gyetva kicsit meglépett, a 12. Zsolna pedig szerencsére leszakadt. Így egyértelműen a MAC Újbuda és az MHK Liptovsky Mikulás harcol az említett pozícióért. Ezen a fronton nincsenek szerencsés napjaik a magyarokkal a liptóiaknak: múlt pénteken vendéglátókként kaptak ki a MAC-tól egy fordulatos mérkőzésen 3-2-re, majd a DVTK Jegesmedvék otthonában szenvedtek pontosan ugyanilyen arányú vereséget, hasonlóképpen kiélezett végjátékban. Ugyanakkor természetesen nincs még veszve számukra sem semmi, hiszen mindössze 2 pont a hátrányuk kedd esti ellenfelükkel szemben, vagyis ha győzni tudnának a Tüskecsarnokban, máris visszaelőznének.

Ha valamivel nagyobb időtávot veszünk, akkor azt látjuk, hogy egyik csapat sincs fergeteges formában. A MAC a decemberi IIHF-szünet óta lejátszott 8 mérkőzéséből 2-t nyert meg, vagyis összesen 6 pontot szerzett. Ugyanebben a periódusban a Liptószentmiklós 7 találkozót vívott, és mindössze 1-et nyert meg, egy másikon pedig plusz 1 pontot gyűjtött még büntetőkkel elszenvedett veresége alkalmával, ez annyi, mint 4 egység. De rengeteg van még hátra, lesz még módja javítani mindenkinek. Egy mai siker mindenesetre nagy lendületet adhat az emelkedéshez, úgyhogy bízzunk benne, hogy ezt a lökést most a MAC kapja meg. Pontosabban: adja meg magának.

“Két forduló megcserélésének köszönhetően újra a Liptószentmiklóssal játszunk ma este – mondta a vezetőedző az újbudaiak hivatalos közösségi oldalán. – Ők közvetlen riválisaink a playoff-kvalifikációba jutást érő helyek egyikéért, úgyhogy fontos volt számunkra, hogy idegenben, rendes játékidőben nyerni tudtunk ellenük pénteken. Természetesen nem lehet más a célunk ma sem, mindemellett tudjuk, hogy ez egy nagyon egységes csapat, amelynek van egy-két veszélyes húzóembere. Abban bízunk, hogy az ő erősségeiket ki tudjuk iktatni, és a mi támadójátékunk tovább tud javulni. Ezen dolgoztunk, ilyen-olyan módon, leginkább az utolsó egy héten. Remélem, hogy ennek egyre inkább lesz látszata a jégen is.”

maclip

Fotó: Porszász Áron/MAC

MAC Újbuda–MHk 32 Liptovsky Mikulás 6-5

   

Majoross Gergely együttese nagy csatában legyűrte közvetlen riválisát, így 5 pontra nőtt az előnye a 10. helyért folyó csatában.

A MAC aktívan kezdte a mérkőzést, ami eredményre vezetett: másfél perc sem telt el, amikor Dudas a bedobókör tetejéről hatalmas gólt vágott Kiszlicin botos kesztyűje mellé. A jó tempó megmaradt a folytatásra is. A 15. percben a rutinos Marek Uram villant: addig lopta a távolságot Bálizs kapujához, hogy már inkább nem passzolt, hanem lőtt, a magyar kapus tehetetlen volt. A játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy a hazaiak 3, a vendégek 2 emberelőnyt hagytak ki.

A második harmad is kiegyenlített csatát hozott. A gólcsendet Klempa törte meg a 27. percben, amikor mesterien beleért Negrin kék vonalas lövésébe. A második MAC-gól után 15 másodperccel jött a harmadik: Klempa talált be újfent, ezúttal közelről vette be Kiszlicin kapuját. A két bekapott gól megtörte a vendégek lendületét, a csapatok kevesebb helyzetet alakítottak ki a következő percekben. A játékrész második felében alig több mint 2 perc alatt 4 gól esett. Előbb szépítettek a liptószentmiklósiak, Bálizs hiába védett kétszer, harmadszorra már Róbert Varga bekotorta a kapujába a korongot. Nem állt fenn sokáig az egygólos differencia, Bodó hasonlóan közelről talált be Kiszlicinnek, mint másfél perccel korábban a vendég csatár. Hiába, 21 másodpercre rá Uram bántóan üresen maradt Bálizzsal szemben egy kék vonalas lövés után lecsorgó korongnál. A gólt videobíróval vizsgálták, megadták. Az újabb bekapott találat után ráadásul emberhátrányba került a MAC, de ez mit sem érdekelte őket, Klempa és MacAulay 2 az 1 ellen kiugrottak és 5-3-ra módosították az állást.

A záró játékrész – melyben már Juraj Holly állt a vendégek kapujában – nagyon rosszul indult a MAC-nak. A 37. másodpercben Uram lövése megpattant egy hazai boton, Bálizs tehetetlen volt. Két perc sem telt el, amikor megint zavart okozott a Liptószentmiklós a kék-fehérek kapuja előtt, Róbert Huna az alapvonalról passzolt a Bálizzsal szemben üresen álló Richard Hunának, aki védőktől nem zavartatva egyenlített. A harmad felénél újra a magyar együttesnél volt az előny, Bodó egy lendületes akció végén bevágta Orban keresztpasszát. A végjátékban az újbudaiak a kezükben tartották a meccset, a legvégén a szlovákok lehozták a kapusukat, de nem tudtak felállni a hazai harmadban.

A MAC 6-5-re nyert, jelenleg 48 pontos, előnye 5 pont a legyőzött riválisával szemben a 10. helyért folyó csatában.

mac

Fotó: Manases István/MAC

Extraliga, 2019. jan. 8., kedd.
Bálizs: 82,8%
K
Kiszlicin: 75,0% (Holly: 85,7%)
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodó
1
Kurali, Stevuliak, Kriska, Huna Richard, Huna Robert
Negrin, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
2
Nadasdi, Fereta, Varga, Tamási, Uram
Garát, Burt, Majoross, Nagy Krisztián, Terbócs
3
Lendák, Mezovsky, Sukel, Piatka, Nechaj
Vokla, Odnoga, Szabad, Pápa, Szigeti
4
Baca, Listiak, Nemec, Uhrík, Cenka
Majoross Gergely
E
Anton Tomko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:19 MÚB Dudas Dansereau Negrin
1-1 14:35 LMI Uram Varga
2-1 26:33 MÚB Klempa Negrin Dudas
3-1 26:48 MÚB Klempa Dudas Negrin
3-2 33:47 LMI Varga Baca
4-2 35:08 MÚB Bodó Langkow Burt
4-3 35:29 LMI Uram Baca
5-3 35:56 MÚB SH Macaulay Klempa Brown
5-4 40:37 LMI Uram Kriska
5-5 42:15 LMI Huna Richard Huna Robert
6-5 50:45 MÚB Bodó Dudas Orban
28 Kapura lövések száma 29
6 Kiállításpercek 8

Így győzte le a MAC a Liptószentmiklóst

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum