A helyzetkihasználáson javítanunk kell

 

Bedő Botond vezetőedző így látta a női U18-as válogatott Szlovákia elleni meccsét a divízió 1/A csoportos világbajnokságon.

?Szuperül kezdtünk ezúttal is, sokáig tudtunk vezetni. Nem mi veszítettük el a meccset, hanem az ellenfél nyerte meg tíz perc alatt. A szlovák csapat a harmadik harmadra úgy jött ki, hogy mindent egy lapra tett fel, agresszívan letámadtak, alig tudtunk támadást építeni. A végén könnyű hibákat követtünk el. A helyzetkihasználáson javítanunk kell, mert ez megbosszulja magát. Emberelőnyben ezúttal nem voltunk hatékonyak. Azt mondtam a lányoknak, hogy ez egy meccs volt az ötből, ezt a lépcsőfokot kihagytuk, megbotlottunk egy kicsit. Pár órát lehet szomorkodni, aztán ezen a vereségen túl kell lépni, szerdán ki kell kapcsolni, és fel készülni a németek ellen. Még van három találkozónk, amelyeken jól kell teljesítenünk. A németek ellen fegyelmezett játékra lesz szükség, nem hibázhatunk passzokat, nem hozhatunk össze lusta kiállításokat. A jó játékhoz kemény és hasznos munka kell, aztán meglátjuk, az mire lesz elég.?

hunslo

fotó: Eishockey.org/facebook

Felkészülési mérkőzés:

2019. január 4., péntek: Magyarország?Ausztria 1-0

A radentheini női ifjúsági divízió 1/A-s világbajnokság magyar mérkőzései:

2019. január 7., hétfő, 12:30: Magyarország?Olaszország 4-1
2019. január 8., kedd, 16:00: Magyarország?Szlovákia
2019. január 10., csütörtök, 12:30: Magyarország?Németország
2019. január 12., szombat, 19:30: Magyarország?Ausztria
2019. január 13., vasárnap, 16:00: Magyarország?Dánia

A magyar női U18-as válogatott bő kerete az ausztriai világbajnokságra:

Név

Klub

Kapusok

Szabó Fruzsina MAC Budapest
Tóth Zsófia Óbuda HA

Hátvédek

Faggyas Lilla Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge Ferencvárosi TC
Preisinger Dorka KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Timkó Blanka Ferencvárosi TC

Csatárok

Horváth Imola Ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina Óbuda HA
Józsa Orsolya Ferencvárosi TC
Kerekes Kármen KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Puskás Noémi KMH Budapest
Seregély Míra MAC Budapest
Strobl Lara Katalin Vasas SC
Szelényi Nina MAC Budapest
Váradi Orsolya KMH Budapest

A női U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Bedő Botond
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: Kozák Attila
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila
Kommunikáció: Kaposi Dávid
Csapatvezető: Jasó Judit

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum