Jó formában várják a Titánok a DEAC-ot

   

A legutóbbi meccsek alapján akár azt is mondhatnánk, hogy a fehérváriak a kedd esti találkozó esélyesei.

Jó formában várják a Titánok a debrecenieket. Legutóbbi 12 találkozójukból 8-at megnyertek, legutóbb Dunaújvárosból 2, majd a Ferencváros otthonából 3 pontot hoztak el. Ez utóbbi különösen nagy bravúr, Pesterzsébeten csak a Dunaújváros, majd hétfőn este a Brassó tudott még győzni. Nagyon szépen formálódik Kiss Dávid keze alatt a fehérvári farmcsapat, mostanra mindenkinek veszélyes ellenfelei lettek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Csíkszereda kivételével mindenki mást legyőztek legalább egyszer a szezonban. Így a keddi vendég Debrecent is, még november végén 4-2-re. Nem mellesleg az a mérkőzés volt az azóta is tartó jó fehérvári széria nyitánya. Örömteli, hogy a csapat húzóemberei között nemcsak légiósokat találunk, hanem a fiatal Kiss Patrikot és Mihály Ákost is. Előbbinek ez az első teljes felnőttszezonja, utóbbi még mindig juniorkorú. A három erdélyi csapat mellett a fehérváriak játszották eddig a legkevesebb meccset, így nem esélytelen, hogy elérjék céljukat, és az alsóház élén zárják az alapszakaszt, 6 bónuszpontot szerezve a folytatáshoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy nyerjenek a DEAC ellen, bár a sorsuk így sem csak a saját kezükben van, szükséges a sikerhez, hogy a Gyergyó pontokat veszítsen.

A Debrecen felsőházi helye szinte biztosnak tekinthető. A fehérvárival együtt még öt mérkőzésük van, hogy megszerezzék az ehhez szükséges 2 pontot, ráadásul kétszer játszanak az egyetlen szóba jöhető riválissal, a Gyergyóval. De egyelőre nem szabad ilyen messzire tekinteniük David Musial játékosainak, annál is inkább, mert vasárnap megdöbbentő vereséget szenvedtek hazai jégen a liga utolsó helyén szerénykedő Hokiklub Budapesttől, amely addig mindössze egy pontot lopott a felsőházba igyekvő csapatoktól. Ami igazán bosszantó lehetett a debreceni szurkolók és szakvezetők számára abban a vereségben, az az, hogy az ok a játékosok nem megfelelő hozzáállása volt. Pedig volt rossz tapasztalatuk a kiscsapatokkal szemben, hiszen küzdöttek már nagyot a Tüskecsarnokban, és elherdáltak pontokat a Schiller-Vasas HC ellen is a lazaságok miatt. Ezúttal fájó pofonba szaladtak bele, amely után kötelező mindent beleadniuk a jégen a Titánok ellen. Ennek legnagyobb nyertesei a nézők lehetnek, akik két igyekvő csapat csatáját láthatják majd.

TIT-DEB_20181125-SAE_7456-900

fotó: Fehérvári Titánok, Soós Attila

Fehérvári Titánok–DEAC 3-4

   

Kétgólos hátrányból jött vissza a Debrecen az utolsó harmadban, majd büntetőkkel a pluszpontot is megszerezte.

Látványos jelenetekkel indult a mérkőzés. Előbb Turcotte próbált a kapu mögül trükkös gólt ütni, majd a félpályánál Beukeboom ütközte le szabályosan Izackyt, aki nehezen tápászkodott fel a bodicsekből. Az első komolyabb helyzet a Titánok előtt adódott. A 3. percben Sárpátki passzolt a kilépő Bennetthez, aki a túloldalon üresen érkező Szitához fordított, azonban a villámgyors Hetényi Zoltán átért a lövésre. A folytatásban DEAC került fölénybe. Németh Attila szólóban ugrott ki, Beukeboom az utolsó pillanatban akasztotta. Gyenes nem akart lemaradni kollégája mögött, ő is bemutatott egy bravúrt, hárította a büntetőt. A gyors debreceni szélsők többször gondot okoztak a hazai kapu előtt, igyekeztek minden támadást lövéssel befejezni. A harmad második felében fordult a kocka. A fehérváriak szépen tették-vették a korongot, többnyire a vendégek harmadában folyt a játék. A 13. percben Beukeboom tüzelt, a korong egy debreceni védőn, majd Sárpátkin is irányt változtatva került a kapuba (1-0). Hamar egyenlíthettek volna a vendégek. Egy rosszul visszatett korongra Kulesov csapott volna le, Gyenes méterekre kikorcsolyázott, de nem tudott tisztázni, végül a védők segítségével, a kapujába visszaérve hárított. A kiegyenlített első harmad egygólos hazai előnnyel zárult.

Pazarul indította a középső játékrészt a vendégcsapat. Agresszívebb harcmodorral és veszélyes lövésekkel kezdtek, majd Németh Attila a saját kapuja előteréből megindult, és szép cselek után kilőtte a jobb alsót (1-1). A gól azonnal felébresztette a Titánokat, össztűz alá vették Hetényi kapuját. A 23. percben Kiss Patrik lövését blokkolta Kovács Bronson. A kanadai-magyar bekket megcsípte a korong, nehezen korcsolyázott le, de néhány cserével később visszatért. A hazai erőfeszítések a 27. percben góllá értek, Kiss Roland megpattanó távolija akadt be (2-1). A fiatal hátvéd első találatát szerezte az Erste Ligában. Három perccel később tovább növelte előnyét a Fehérvár. Egy korongszerzés után Hamvai lőtt mellé, a palánkról visszapattanót Császár kotorta a gólvonal mögé (3-1). Próbált reagálni a DEAC, de Berta kiállítása miatt továbbra is védekezésre kényszerültek. Az emberelőny letelte után mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség. Novotny csökkenthette volna a különbséget, de Gyenes eszén nem tudott túljárni. A túlságosan kinyíló „egyetemistákat” Bennett, majd Lewis büntethette volna meg, de Hetényi is a helyén volt. A szünet előtti percek mezőnyjátékkal teltek.

A záró felvonás a várt forgatókönyvet hozta: kétgólos hátrányban támadott a Debrecen, védekezett és kontrázott a Fehérvár. Éppen kijöttek a szorításból Sárpátkiék, amikor Izacky szépségdíjas gólt lőtt: lendületből megkerülte a kaput, majd másik oldalon a gólvonal mögé csúsztatott. Gyenes nem érhetett át (3-2). Egy csapásra nyílttá vált a találkozó, nagyobb lett az iram. A 49. percben az addig is igen aktív Németh Attila száguldott be a harmadba, lőtt, a kipattanót Turcotte kotorta a kapuba (3-3). Az egyenlítő gól után Antal kétperces büntetése következett. Ismét fordult a kocka, Hetényi vezérletével kitartott a DEAC-védelem. Lendületben maradtak a Titánok, ám a vezetést nem tudták visszavenni. Sőt, az utolsó percekben egy kettő-egyes kontránál Gyenes bravúrja kellett a hosszabbításhoz.

A ráadásban sem jutottak dűlőre a felek, jöhettek a büntetők.

A Debrecennél Erdei, Hári és Markov is betalált, míg a túloldalon Hetényi Zoltán Császár, Sárpátki és Kiss Patrik próbálkozását is védte, így a pluszpont a DEAC-é lett.

titdeb

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Nincs sok időnk bánkódni

   

Hetényi Zoltán, a DEAC kapusa és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 255 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Soltész, Muzsik.
Gyenes: 86,2% (Horváth D. Cs.)
K
Hetényi Z.: 94,1% (Gönczi)
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss P.
1
Vuorijarvi, Kovács B., Turcotte, Izacky, Novotny
Szabó B., Láday, Szita, Sárpátki, Bennett
2
Berta, Markov, Németh, Kulesov, Hári
Imre, Vas, Hamvai, Császár, Mazzag
3
Hetényi P., Antal, Kozma, Silló, Salló
Reiter, Erdély, Kovács A., Péter, Balogh
4
Molnár, Erdei, Vincze, Rácz, Márton
Kiss Dávid
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:29 FHA Sárpátki Szita Beukeboom
1-1 21:30 DEB Németh Hetényi Z.
2-1 26:50 FHA Kiss R. Sárpátki Szita
3-1 30:01 FHA Császár Hamvai Szabó B.
3-2 44:27 DEB Izacky Turcotte
3-3 48:31 DEB PP Németh
3-4 65:00 DEB GWS Erdei
51 Kapura lövések száma 29
2 Kiállításpercek 4

Egész pályás gólt lőtt Németh Attila

 

De volt egy kapumegkerülős találat is. A Fehérvári Titánok–DEAC meccs összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum