Presztízscsatát vív a Tüskében a HKB és a Vasas

   

A tét az Erste Liga utolsó helyének elkerülése az alapszakaszban.

A Hokiklub Budapest váratlan debreceni győzelmével visszaelőzte a Schiller-Vasas HC-t, így ismét a tizedik helyen áll az Erste Ligában. A két csapat hétfő este a Tüskecsarnokban mérkőzik egymással, ennek a találkozónak az eredménye sorsdöntő lehet a végső sorrend szempontjából.

A Vasas és a HKB is 33 pontig juthat, ha minden hátralevő mérkőzését megnyeri, és jelenleg épp ennyi pontja van a közvetlenül előttük álló Vienna Capitals II-nek is. Hármas holtverseny matematikailag is elképzelhetetlen közöttük, hiszen hétfőn a Vasas vagy a HKB – esetleg mindkettő – további pontokat fog veszíteni. Az persze eleve méretes csoda lenne, ha bármelyikük is befogná esetleg a bécsieket, inkább arra kell figyelni, hogy megmarad-e a juharlevelesek előnye az utolsó hely elkerüléséért folyó presztízscsatában, vagy a piros-kékek újból utol tudják-e érni őket. Debrecenben a HKB 11 mérkőzéses vereségsorozat végére tett pontot, míg a Vasas két győztes meccsel érkezik, amelyek közül az egyiket ugyancsak felsőházi ellenfél, az UTE ellen szerezte.

A HKB-nál kisebb átalakítások voltak a sorokban az elmúlt időszakban, Orbán Attila a Titánoktól elszenvedett vereséget követően a második sorba került, helyére előbb Lakatos Levente, majd az utolsó két találkozó Lévai Máté került Szécsi Patrik mellé. Hogy ennek a váltásnak köszönhető-e, nem eldönthető, de tény, hogy az utolsó két meccsen két élcsapat ellen is szerzett pontot – összesen négyet – a HKB. Ugyanakkor továbbra sem tudni, hogy a Hokiklub keretében felbukkant légiósok csatlakoznak-e már a csapathoz. A Vasas is kezd összeállni, esetükben az a kérdéses, hogy a MAC-kooperáció jegyében ki az, aki a szlovák ligában kap lehetőséget, és ki “játszik le” a piros-kékeknél. Mivel közvetlen riválisokról van szó, a becsvággyal aligha lesz probléma hétfőn. Az eddig lejátszott három mérkőzésüket követően a Vasas hajszálnyival jobban áll, 5 pontot szerzett a HKB 4-ével szemben, miközben a gólkülönbségük 0.

KMH-VAS_20180917-900

fotó: KMH

Hokiklub Budapest–Schiller-Vasas HC 0-3

   

Odnoga Mátyás, Bödök Bence és a shutoutos Tóth kapus vezérletével lenullázta ellenfelét a Schiller-Vasas HC.

A szokásosnál több MAC-játékos szerepelt ezúttal a Vasasban, Kreisz Brúnó és Szigeti Ákos mellett Odnoga Mátyás és Pápa Márton is “lejátszott”. Pápa a piros-kékeknél kezdte a szezont, Kreisz és Szigeti már többször is jégkorongozott az Erste Ligában, Odnogának ellenben ez volt az első találkozója itt. A Hokiklubban ugyanakkor továbbra sem tűntek fel az új légiósok, a kispadon pedig Gröschl Tamás látta el a vezetőedzői feladatokat.

Az első harmadban a legutóbb a DEAC otthonában fantasztikus bravúrral győzelmet arató HKB óriási nyomást gyakorolt a vendégekre, akik mindössze egy lövésre voltak képesek húsz perc alatt. Az eredmény azonban így is 0-0 maradt. A második játékrész kiegyenlítettebb hokit hozott a Tüskecsarnokban, és a piros-kékek nemcsak magukra találtak, hanem a vezetést is megszerezték, a gólt Bödök Bence jegyezte, az asszisztokat Pápa és Odnoga. Az utolsó felvonást aztán egyértelműen uralták Ladányi Balázs tanítványai. Hiába támadott többet a HKB, a Vasas összeszedetten és fegyelmezetten védekezett, Tóth hálóőr hibátlanul fogott, és futotta kontrákra is. Jellemző adat, hogy ebben a felvonásban egyetlen kiállítást sem kaptak a vendégek. A második gólt Szlama Dániel szerezte a 45. percben – gólpassz Bödök és Odnoga –, innentől még inkább menniük kellett a hazaiaknak. Hiába, az 53. percben Bödök szaladt el villámgyorsan a jobb szélen, és bár hárította a kísérletét Hajek, a kipattanót közvetlen közelről bekotorta Odnoga. Az időkérés nem segített a Hokiklubon, ahogy az sem, hogy az utolsó percekben már csak a legjobbjaik voltak a jégen, 0-3 lett a végeredemény.

A Schiller-Vasas HC ezzel mindhárom idei mérkőzését megnyerte, és visszaelőzte a HKB-t az Erste Liga-táblázat 10. helyén. Bödök és Odnoga egyaránt 1+2-vel zártak. Ez volt a Vasas második rendes játékidős sikere a szezonban, és az első olyan meccse, amelyen nem kapott gólt.

vasas

Erste Liga, Tüskecsarnok, 195 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Váczi, Pálkövi.
Hajek: 88,5% (Gadácsi)
K
Tóth: 100% (Fekete)
Lévai, Szécsi, Petres, Sátek, Szappanos
1
Bukor, Kováts, Szlama, Odnoga, Bödök
Orbán, Bán, Izsák, Albert, Németh
2
Tornyai, Surányi, Lőczi, Székely-Mádai, Turbucz
Lakatos, Jancsó, Szopos, Horváth, Gyurgyev
3
Bálint, Seregély, Csiki, Pápa, Varga
Berendi, Egyed, Godó, Köllő
4
Farkas, Inglis, Szigeti, Kreisz, Gágyor
Gröschl Tamás
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 37:04 VAS PP Bödök Pápa Odnoga
0-2 44:04 VAS Szlama Odnoga Bödök
0-3 52:18 VAS Odnoga Bödök Seregély
33 Kapura lövések száma 26
10 Kiállításpercek 8

Így győzte le a Vasas a Hokiklub Budapestet

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum