Csorbát köszörülne a Fradi és a Brassó is

   

Meglepő vereségekkel érkezik az Erste Liga hétfő esti rangadójára mind a két csapat.

Az FTC-Telekom a Dunaújvárosi Acélbikáktól elszenvedett vereséget követően könnyedén legyőzte a HKB-t, ám vasárnap váratlan pofonba szaladt bele hazai jégen a Fehérvári Titánok ellen. A Corona Brassónak nagyon nem tett jót a majd egy hónapos szünet az Erste Ligában. Két totógyilkos meccsen van túl a csapat, amelyekre toronymagas esélyesként érkezett. A Hokiklub Budapest ellen még sikerült a sírból visszahozni a meccset, és két pontot szerezni, de nem tanultak ebből a játékosok, így Bécsben megégtek, mind a három egységet otthagyták. Mindkét oldalon van tehát miért javítani. A Ferencváros felsőházi tagsága már biztos, a Brassónak ehhez még hiányzik három pont, de aligha kétséges, hogy meg fogja szerezni ezeket Greg Lindqvist csapata a hátralévő mérkőzéseken.

Elsőnek éppen a Fradi ellen próbálhatják meg a dolgot. A két csapat eddig kétszer játszott egymással, elsőként egy olyan periódusban, amikor a Brassó teljesítménye a mostanira emlékeztetett kísértetiesen. Schiller-Vasas HC elleni kínkeserves, hosszabbításos idegenbeli győzelmet követte az erzsébeti meccs, amelyen megsemmisítő vereséget szenvedtek, nyolcat kaptak, egyet sem tudtak ütni, ekkora pofonban az idényben nem is volt részük máskor. A visszavágó is a Fradié lett, akkor 4-2-re nyertek Brassóban Fodor Szabolcs tanítványai. A zöldek az elmúlt mérkőzéseken meglehetősen hiányos kerettel tudtak csak kiállni. Az első három sor mindegyikéből hiányzott egy-egy meghatározó csatár. Myles Fitzgerald, Pavuk Attila és Rafaj Attila távolléte a Magyar Kupa-elődöntőben és a Titánok ellen is érezhető volt. Ugyanakkor a zöldek számára is nagy a tétje az estének, minthogy egyelőre egy egységgel állnak rosszabbul a vesztett pontokat tekintve, mint az alapszakasz-győzelemre esélyes másik csapat, az SC Csíkszereda.

Az este 8-kor kezdődő találkozót közvetíti az M4 Sport.

braftc

FTC-Telekom–Corona Brassó 2-3

   

Drámai mérkőzést nyert meg büntetőkkel a vendégcsapat.

A zöldek sérültjei közül néhányan felépültek, de korántsem mindenki, úgy volt meg a négy támadósoruk, hogy Marcus Perrier csatárként kapott szerepet a harmadik trióban. Az első harmadban a hazaiak domináltak inkább, de mintha egyik gárda sem ment volna százszázalékosan. Ezzel együtt a csapatkapitány Nagy Gergő már a hetedik percben megszerezte a vezetést. A második játékrészt hatalmas kapuvassal kezdte a Brassó, Dorofejev kék vonalas bombája nyomán talán ha egy milliméter hiányzott az egyenlítéshez. Ehhez képest a Fradi duplázta meg az előnyét, Sarcia kapu elé tett korongját gyönyörű csellel játszotta meg Tóth Richárd, szépségdíjas találat volt, 2-0 a 23. percben. A Coronán azonban látszott, hogy más hangulatban, harapósabban jött ki a szünet után, és gólra is váltotta első emberfórját, Peretyagin távoli kísérlete mellé ment, de úgy jött vissza a pakk a hátsó palánkról, hogy a kapu előtt egyedül hagyott Lidhammar bekotorhassa, 2-1. Hiába nyerte a kapura lövéseket tisztán az FTC-Telekom, a vendégek próbálkozásai ezt követően is veszélyesek voltak, egy tusakodás során ismét a vasat érintve került a játékszer Arany Gergely birtokába nagynehezen. Az utolsó felvonásban aztán hamar összejött az egyenlítés, Tranca keresztpassza után abszolút tisztán érkezett Péter Balázs, aki bevágta a korongot a kapu üresen maradt bal oldalába, 2-2. Valamivel élesebbek maradtak a kék-sárgák, ezt az is jelezte, hogy a 45. percben egy kipattanó után hibátlan gólt belsőzött Zsók Levente, a játékvezetők azonban nagyon helyesen úgy döntöttek, hogy a jégkorong nem futball. Nem ez lett a meccs egyetlen videózása, egy kavarodás után ugyanis a Fradi kapujába került a korong, ám a bírók megítélése szerint ez már sípszó után történt.

Az igazi dráma csak ezután kezdődött. Nem egészen hét perccel a vége előtt Peretyagin előbb két percet kapott sportszerűtlen magatartásért, majd végleges kiállítást hivatalos személyek abuzálásáért. Ez eleve 7 perc emberelőnyt jelentett a Fradi részére, ráadásul utána még két brassói leküldette magát, ami nemhogy hosszú-hosszú öt a négyet, hanem több mint két perc kettős fórt is jelentett. Fodor Szabolcs csapata hiába kapta meg ezt az óriási lehetőséget, nem bírt élni vele, noha olyat is ritkán látni, hogy a hosszabbítás öt a három ellen kezdődjön. A lényeg, hogy gól nem esett már – nem utolsó sorban Tőke Zoltán bravúros védéseinek köszönhetően –, maradt a 2-2, jöhettek a büntetők.

Tranca belőtte. Walls kihagyta. Molnárnak sem sikerült. Nagy Gergő elhagyta a korongot. Lidhammar lövését védte Arany. Switzerét is Tőke. Tendler betette. Tóth Adrián nem.

2-3 – a Brassó elvitte a pluszpontot.

ftc-bra

fotó: Fradihoki-facebook

Fodor Szabolcs és Greg Lindqvist a Fradi–Brassóról

   

A második-harmadik harmadtól egyre gyengébbek lettünk – mondta az FTC-Telekom vezetőedzője.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 254 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Muzsik, Soltész.
Arany: 90,9% (Pleszkán)
K
Tőke: 95,7% (Polc)
Rantanen, Boros, Walls, Pavuk, Nagy G.
1
Peretyagin, Carlson, Gliga, Lidhammar, Tendler
Karmeniemi, Jászai, Tóth A., Switzer, Tóth Richárd
2
Dorofejev, Bors, Péter, Tranca, Zsók
Hegyi, Sarcia, Perrier, Roczanov, Tóth G.
3
Boriszenko, Bíró O., Bíró G., Bíró M., Molnár Z.
Lengyel, Farkas, Pozsár, Rafaj
4
Molnár Zs., Mihály Á., Mihály E.
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
E
Lindqvist Greg Kjell
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:21 FTC Nagy G. Pavuk Rantanen
2-0 22:55 FTC Tóth Richárd Sarcia Tóth A.
2-1 24:02 BRA PP Lidhammar Peretyagin Carlson
2-2 41:00 BRA Péter Tranca Zsók
2-3 65:00 BRA GWS Tranca
47 Kapura lövések száma 33
4 Kiállításpercek 33

Az FTC–Brassó rangadó összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 SCCUTE 5-4 HVÉGE
U20 17:30 ETOUTE 2-7VÉGE
EBEL 19:15 AVSRBS 2-1 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 20:00 DHKMAC 4-6VÉGE
március 23., szombat
U18 13:00 AVSKAC 4-1VÉGE
U20 17:00 AVSVIC 3-2VÉGE
U20 18:30 UTEETO 8-2VÉGE
március 24., vasárnap
U18 14:00 AVSKAC 3-1VÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 6-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U20 20:00 MACAVS 2-3VÉGE
március 26., kedd
EL 18:30 FTCSCC 3-7VÉGE
U20 18:30 AVSHDJ 3-1VÉGE
március 27., szerda
U20 18:30 AVSHDJ 
EL 20:00 FTCSCC 
    • M4 SPORT
március 28., csütörtök
U18 19:00 MISAVS 
Partnerünk