A DVTK szeretne közelebb kerülni a 6. helyhez

   

A Jegedmedvéknek ehhez mindenképpen le kell győzniük a tizenegyedik pozícióban tartózkodó Liptószentmiklóst.

Nem végződött jól az előző és nem kezdődött szépen az új naptári év a miskolciak számára. Karácsony óta három vereséget és egy győzelmet számlál a csapat a szlovák bajnokságban, igaz, azt a sikert éppen a listavezető HC Kosice ellen aratta. Kikapott ellenben a Zólyom mellett két alsóházi gárdától is, előbb a Zsolnától, majd immár 2019-ben a Gyetvától is, utóbbitól ráadásul a Népkertben. Tovább árnyalja a képet, hogy a Magyar Kupa döntőjébe sem sikerült bejutniuk a piros-fehéreknek. Vasárnap ugyanakkor kiváló alkalom adódik arra, hogy ismét elinduljanak felfelé Magosiék. Ellenfelük az a Liptószentmiklós lesz, amely hatalmas csatában van a legjobb tízbe kerülésért, ám egyelőre nem áll nyerésre ez ügyben. Mégpedig azért sem, mert pénteken vendéglátóként kapott ki a másik magyar Extraliga-csapattól, a MAC Újbudától. A DVTK Jegesmedvék nyolcadik helyét rapszodikusabb teljesítménye ellenére nem igazán fenyegeti semmi, viszont az előrébb kerülésről sem kellett még lemondania.

“Újabb kemény mérkőzés vár ránk egy olyan csapat ellen, amely sokáig a közvetlen riválisunk volt, de az utóbbi hetekben sikerült pontszámban eltávolodnunk tőle – mondta erről Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – A győzelemhez elengedhetetlen, hogy a pénteki meccsünkhöz képest javuljon a helyzetkihasználásunk és az emberelőnyös játékunk. Becsülettel felkészültünk, a célunk természetesen a három pont megszerzése. Szeretnénk közelebb kerülni a tabella hatodik helyéhez, ehhez pedig az ilyen összecsapásokat meg kell nyernünk.”

djm-mik01

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

DVTK Jegesmedvék–MHk 32 Liptovsky Mikulás 3-2

   

Kiküzdötte újabb győzelmét a miskolci csapat a nagyon masszív liptószentmiklósiak ellen.

A miskolci csapatnál a péntekihez képest bővítette a névsort: Kiss és Láda érkezett, illetve először nevezték az U18-as csapat játékosát Lövei Dávidot, de új hiányzó volt Vas és Hajós mellett Ritó. Az első öt percben inkább a küzdelem dominált, de Vaynak több munkája adódott, mint kollégájának, igaz ezeket különösebb gond nélkül oldotta meg. A 7. percben a miskolciak rendeztek tűzijátékot Kiszlicin kapuja előtt, rövid idő alatt négyszer is próbálkoztak, de egyik sem akadt be. Az első emberelőny a miskolciaké volt a 8. percben, de annak lejártáig nem tették próbára a vendégkapust. A 11. percben Uram hozta ajtó-ablak helyzetbe Vargát, aki az üres kapu előtt elütött a korong fölött. Két perc múlva Somogyi lőhetett kapura zavartalanul egy megszerzett korongot, de célt tévesztett. A 15. percben Pance léphetett ki szólóban, de mellé lőtt, fél perc múlva egy lecsorgó korong már túl jutott Kiszlicinen, de Kriska a gólvonal előtt mentett. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy emberelőny, majd hat másodperccel a harmad vége előtt egy gyors kontrát vezettek a Jegesmedvék, és az üresen maradt Crawford kilőtte a hosszú sarkot (1-0).

A második harmadot nagyobb sebességgel kezdték a csapatok, mint ahogyan az elsőt abbahagyták, és ettől izgalmasabb, élvezhetőbb lett a meccs. A 24. percben Huna maradt egyedül Vay előtt, kétszer is lőhetett, mire szabálytalankodtak ellene. Az emberelőnyt elég könnyű kézzel szórta el a liptói csapat. Teljes létszámban nagy erőket mozgósítottak a vendégek, sorra dolgozták ki a helyzeteiket, ám ezek legkésőbb Vaynál elakadtak. A házigazdák gyors megugrásokkal próbálkoztak, akadtak is lehetőségeik, de Kiszlicin is magabiztos volt. A 33. percben a miskolci hátvédek a saját kapujuknál adták el a korongot, Tamási üresen lőhetett, de Vay bravúrral hárított. Fölénybe került a Mikulás, ennek egyik oka a miskolci védelem sok hibája volt, de Vay jól tartotta csapatát. Tette ezt a következő vendégelőnyben is, amely így ismét kimaradt.

A harmadik játékrész elején villámgyorsan, egész pontosan egy perc elteltével egyenlítettek a vendégek. Nádasdi a kék vonalról eresztett meg egy lövést, Vay az előtte generált forgalom miatt ebből semmit nem látott, és a korong a jobb kapuvasról vágódott a hálóba (1-1). Hamar válaszolhattak volna a Jegesmedvék, de két perc múlva Harrison az üresen tátongó bal sarok mellé lőtt a harmad közepéről. A 47. percben ismét a miskolciaknál volt az előny: Harrison a hátsó palánktól adta vissza a korongot, amelyet Gőz lőtt a hosszú sarokba szintén a kapuvas segítségével (2-1). Két perc elteltével Miskolczi ziccerét tolta ki nagy bravúrral Kiszlicin. Még ugyanebben a percben egalizált a Mikulás: emberelőnyük 16. másodpercében Kurali az alapvonalról lőtt, és a korong Vay testéről bepattant a kapuba (2-2). Nagy küzdelem alakult ki a győztes gólért, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a hálóőrök azonban jól védtek. Az 57. percben harmadszor is magához ragadta az előnyt a hazai csapat, miután Pance ellőtte a korongot az előtte visszafelé korcsolyázó hátvéd mellett, és a pakk a rövid sarokban kötött ki (3-2). Szinte pontosan két perc volt hátra, amikor emberelőnybe kerültek a vendégek, a kapust is levitték, így az előny második felét már kettős fórban játszhatták, és bár hatalmas helyzeteik voltak, nem tudtak kiegyenlíteni.

mis

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

A hadra fogható játékosaink odatették magukat

 

Szakvezetők a DVTK Jegesmedvék–Liptószentmiklós mérkőzésről.

Strenk Hunor másodedző, DVTK Jegesmedvék: “Nem volt ez szép találkozó, de a mostani helyzetünkben a győzelem volt a legfontosabb. A hadra fogható játékosaink odatették magukat, és bár valóban izzadságszagú volt a mérkőzés, a három pont a lényeg. Több pozitívuma volt a meccsnek: bemutatkozott az Extraligában a 17 éves Lövei Dávid, a hátvédeink két gólt is lőttek, és sikerült kilábalnunk a hármas vereségszériánkból. Viszont az emberelőnyünk továbbra sem jó, ezen dolgoznunk kell, de nincs sok időnk, mert kedden újra mérkőzést játszunk.”

Anton Tomko vezetőedző, Liptószentmiklós: “Nagyon bosszantó, hogy az előző három mérkőzésünket egy góllal buktuk el, és most is így veszítettünk. Jó tempójú, kiegyenlített volt a meccs eleje, de hat másodperccel a vége előtt nem szabad gólt kapni. A második harmadban sok helyzetünk volt, ám a miskolci kapus nagyon jól védett. A harmadik játékrészben kétszer is egyenlítettünk, de két nagy hibából kaptunk újabb gólokat. Nem voltunk rosszabbak, mint a Miskolc, mégis pont nélkül megyünk haza.”

Extraliga, 2019. jan. 6., vasárnap.
Vay: 94,4%
K
Kiszlicin: 88,0%
Crawford, Kiss, Pance, Galanisz, Kulmala
1
Kurali, Suchy, Kriska, Huna Richard, Huna Robert
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Nadasdi, Baca, Varga, Tamási, Uram
Gőz, Milam, Vojtkó, Miskolczi, Somogyi
3
Lendák, Mezovsky, Sukel, Piatka, Stevuliak
Láda, Lövei
4
Fereta, Osko, Nemec, Uhrík, Ziak
Glen Hanlon
E
Anton Tomko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:54 MIS Crawford Somogyi
1-1 41:13 LMI Nadasdi Fereta Tamási
2-1 46:05 MIS Gőz Harrison Magosi
2-2 48:53 LMI PP Kurali Suchy Huna Richard
3-2 56:39 MIS Pance Galanisz Kulmala
25 Kapura lövések száma 36
10 Kiállításpercek 6

Így győzte le a DVTK a Liptószentmiklóst

 

Könnyű éppenséggel nem volt, de a lényeg, hogy sikerült.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum