Sorozatban harmadszor nyerne a MAC Újbuda

   

Ezt azonban nem lesz könnyű megtennie a HK Nitra otthonában.

A MAC Újbuda egy gyengébb periódust követően két remek győzelemmel hozta vissza playoffos esélyeit, miután előbb hazai jégen a Dukla Trencínt, majd idegenben a közvetlen rivális Liptószentmiklóst is felülmúlta. Mindennek meg is lett a jutalma, a csapat ismét bent van a legjobb tízben, jelenlegi pozíciójának megtartása azt jelentené, hogy a hetedikkel vívhatna különcsatát az Extraliga-negyeddöntőért. Persze előrébb is lehet kerülni, hiszen a HC Detva sincs elérhetetlen távolságban. Igaz, a liptóiak mellett a Zsolna sem mondott még le arról, hogy utolérje-megelőzze az előtte állókat.

Egy szó, mint száz, a pontokra továbbra is nagy szükség van, és ezen belül a bravúrokra ugyancsak. Győzni a Nyitra otthonában mindenképpen az lenne, hiszen a bajnokság egyik élcsapatáról van szó. A HK Nitra szenzációs novembert és decembert produkált, egymás után tizenhárom mérkőzésen szerzett pontot, mielőtt december 23-án megállították a DVTK Jegesmedvék a Népkertben. Azóta valamivel rapszodikusabban mennek, kikaptak az Érsekújvártól és a Besztercebányától, ellenben nyertek Poprádon és legutóbb Trencsénben. Ami a két csapat egymás elleni eredményeit illeti, eddigi három találkozójukon összesen 1 pontot szerzett a MAC, és becsúszott egy 2-8 is a Tüskecsarnokban. Nagy dolog lenne tehát idegenben javítani ezen a mérlegen.

macnit

fotó: Dömötör Csaba/MAC

HK Nitra–MAC Újbuda 6-1

   

Majoross Gergely csapata az első harmadig tartotta a lépést a nyitraiakkal.

A MAC jól kezdte a találkozót, az első percekben többet birtokolta a korongot. A jó kezdés eredményességgel is párosult: a 3. perce elején Terbócs egy fonákpasszal kiváló helyzetbe hozta Szabadot, aki egy pontos lövéssel vezetéshez juttatta a magyar csapatot. Másfél percig sem tartott az előny, Rajna hiába védett egy kék vonalas lövést, a kipattanót Minárik közelről belőtte. A gólváltás után jó tempójú játékkal folytatták a csapatok. A 17. percben komoly ziccer adódott üres kapuval szemben Bodó előtt, de a nyitraiak az utolsó pillanatban mentettek.

A második harmad rosszul indult a magyar klub számára: Scheidl a bal szélen betört a harmadba, befordult a kapu elé, majd fonákkal betalált Rajna válla fölött. Nem sokkal rá emberelőnybe kerültek Bodóék, fel is álltak 5 a 4 ellen, eredménytelenül. A kimaradt fór után emberhátrány jött, ahol Majoross kiugorhatott, de Simboch védte a szólót. A 35. percben a HK Nitra kihasznált egy emberelőnyt, Kerbashian talált be a kék vonalról, így 3-1-re nőtt a hazaiak előnye.

Akárcsak a második, a harmadik játékrész is rosszul indult a MAC-nak. Hiába játszott áthúzódó emberelőnyben a vendég együttes, egy semleges harmadban eladott korongra Bortnák lecsapott és belőtte a 4. nyitrai gólt. A 49. percben 3 a 6 ellen volt kénytelen játszani a budapesti együttes, ugyanis a közel két percnyi kettős emberhátrányban késleltetett kiállítás állt fenn, a hatalmas fölényben Schiedl tuszkolta be a korongot. A MAC és Rajna elfáradt a sok emberhátrányban, egy buli után Blackwater is betalált. Az eredményen Dansereau kozmetikázhatott volna, de szólóját a szlovák kapus mamuttal védte.

A MAC 6-1-re kikapott, kedden a Liptószentmiklóst fogadja.

macnit

Fotó: Dömötör Csaba/MAC

Extraliga, 2019. jan. 6., vasárnap.
Simboch: 97,2% (Foltán)
K
Rajna: 87,5% (Bálizs)
Mezei, McCormack, Blackwater, Slovák, Lantosi
1
Pozsgai, Fejes, Orban, Langkow, Bodó
Korí­m, Morrison, Minarik, Kerbashian, Scheidl
2
Negrin, Garát, Klempa, Brown, Dansereau
Pupak, Versteeg, Rapác, Bortnák, Bucek
3
Vokla, Burt, Majoross, Nagy Krisztián, Terbócs
Sloboda, Hrusík, Patoprsty, Caladi
4
Kreisz, Szabad, Pápa, Szigeti
Antonín Stavjana
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:01 MÚB Szabad Terbócs
1-1 03:15 NIT Minarik Scheidl Korí­m
2-1 21:18 NIT Scheidl Korí­m Morrison
3-1 34:43 NIT PP Kerbashian McCormack Slovák
4-1 40:18 NIT SH Bortnák
5-1 47:27 NIT PP2 Scheidl Bucek McCormack
6-1 51:37 NIT Blackwater Slovák
48 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 12

A Nyitra–MAC mérkőzés videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum