Az UTE még nem nyert 3 ponttal a Gyergyó ellen

   

Matematikailag is lezárhatja a felsőházba kerülés kérdését az UTE vasárnap, és ehhez nem kell mást tennie, mint három pontot szerezni idegenben.

Már csak az Erste Liga-újonc piros-fehéreknek van matematikai esélyük arra, hogy valakit megelőzzenek az első 5 helyen álló csapatok közül. Ha mostantól minden meccsükön 3 pontot szereznek, akkor összesen 70-ig juthatnak, miközben a DEAC-nak 69, a Brassónak és az Újpestnek pedig 67-67 van. Ha túlórára kerül a sor, biztonságba kerül a DEAC, ha akárhogyan is nyer az UTE, felsőházba jut, ha rendes játékidőben győznek a lilák, akkor minden mástól függetlenül a Brassó is a felsőházi középszakasz tagja lesz.

Persze a Gyergyó elleni nyerni egyáltalán nem lesz könnyű a liláknak. Az eddigiek során még nem sikerült 3 pontot szerezniük ellenük egyetlen alkalommal sem. A Megyeri úton mindkétszer háromgólos előnyt adtak el Benk Andrásék, hogy hosszabbításban mégis nyerjenek, Gyergyóban viszont sima négygólos vereséget szenvedtek. A GYHK a kezdeti nehézségek után újragondolta a légióspolitikáját, a volt KHL-es sztárok egy részét lecserélte, jöttek mások, akik ambiciózusabbak voltak. Mélyről indultak, erős ponthátrányból kezdték a kapaszkodást a november elején. Egy ötös győzemi sorozat adta meg az alaphangot ahhoz, hogy elhagyják előbb a Titánokat, majd a Dunaújvárost is, és mostanra a legjobb kiindulási pozícióban legyenek e három csapat közül.

Az UTE számára eddig jóformán megoldhatatlan feladatot jelentett a Gyergyó, Titánok páros. Valamiért nem megy ellenük, egyik csapatot sem sikerült még rendes játékidőben legyőzniük. Könnyű dolguk most sem lesz, a tüdőgyulladás miatt otthon maradt Szaller és az agyrázkódásáből felépülni próbáló Ropret után Csíkszeredában Huba is kidőlt, Becze kíméletlen megmozdulása nyomán agyrázkódást szenvedett. Három kulcsember, köztük két bekk hiányzik tehát a liláktól, akik játéka pedig a szilárd védekezésen alapul. Legutóbb Csíkszeredában a küzdőszellemmel már nem volt baj, de az 5 perces emberelőnyben kapott gól megpecsételte sorsukat. Rengeteget voltak hátrányban, egymás után kilencszer, gyakorlatilag egy harmadnyi időt így töltöttek, onnan nem könnyű nyerni. Ezen mindenképpen változtatniuk kell, ha győzni szeretnének.

“Csíkszeredában újra azt a csapatmorált láthattuk, amit várunk, és amit a Vasas ellen nem mutatott – fogalmazott Szilassy Zoltán, a lilák vezetőedzője. – Sajnos az ötperces emberelőnyünkben gólt kaptunk, majd ezt követően emberhátrányban is. Az 5 az 5 elleni játékot döntetlenre hoztuk ugyan, ami Csíkszeredában szép teljesítmény, de a speciális játékokban alulmaradtunk. Ráadásul rengeteget voltunk emberhátrányban, ami elveszi a támadásoktól az időt, és felemészti a játékosok energiáját. Erre Gyergyóban is oda kell figyelnünk, nem szabad ennyi hátrányt összeszedni. A Gyergyó is erős csapat, más struktúrában játszik, mint a Csíkszereda. Ügyesek a játékosaik, jól bánnak a koronggal, nem szabad hagyni, hogy sokat legyen náluk.”

UTE-GYE_20180924-_TSH9441-900

 

fotó: TSH fotó

Gyergyói HK–UTE 3-0

   

A Gyergyó hatékony emberelőnyös játékának és Ruczuj 52 védéssel elért shutoutjának köszönhetően otthon tartotta a három pontot az UTE ellen.

Az UTE a Gyergyó ellen próbálta kiköszörülni a pénteki, Csíkszereda elleni csorbát. Ennek megfelelően rontottak rá a hazai csapatra, nagy fölényben játszottak, több, mint kétszer annyit lőttek kapura, ám Ruczuj állta a rohamokat, és az első húsz percben nem is esett gól. A felek kemény, de sportszerű küzdelmet vívtak az első harmadban, így kiállítást sem fújtak a játékvezetők. A második játékrész elején az Újpest elpuskázott egy fórt, a Gyergyó viszont első előnyét azonnal gólra váltotta a 29. percben Csergő révén. Két perc múlva előbb Sila, majd Nemes kapott két percet, a hazaiak így közel másfél percig kettős előnyben játszhattak, ám a lila-fehérek kemény munkával kihúzták ezt. A hátralévő időben is többet támadtak a vendégek, ám nem találták a gyergyói retesz kulcsát. A harmadik játékrész első percében ismét a Gyergyó került fórba, és ezt újra kihasználták, Bobcek talált be Sila kapujába. A következő percek a kiállításokról szóltak, de egyik csapat sem tudott élnie ezekkel. Két perccel a lefújás előtt Szilassy Zoltán időt kért és levitte kapusát, ám ezt Vorobjov góllal büntette, eldöntve végleg a három pont sorsát. Ruczuj Gellért hibátlan teljesítménnyel, 52 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1300 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Péter, Rédai.
Ruczuj: 100% (Szakács)
K
Sila: 93,8% (Duschek)
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Sára, Csergő
1
Pokornyi, Rusk, Brine, Benk, Stefishen
Góga, Orbán, Steén, Tománek, Vorobjov
2
Varga, Kiss, Kovács S., Hebar, Kocsis
Bobcek, Nagy Cs., Benedek, Constantin, Péter
3
Nagy N., Kovács A., Sikorcin, Csányi, Sági Martin
Ivácson, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
4
Nemes, Szalma, Vincze
Tisell Mikael, Vitali Donika
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 28:17 GYE PP Csergő Péter Jezsov
2-0 41:41 GYE PP Bobcek Vorobjov Steén
3-0 59:10 GYE EN Vorobjov Pesztunov
33 Kapura lövések száma 52
4 Kiállításpercek 12

Az UTE elleni nullás Gyergyó-siker góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum