Toronymagas esélyes a DEAC a HKB ellen

   

Ezzel együtt sem vár egyszerű mérkőzés a Debrecenre, ugyanakkor egy győzelemmel végérvényesen a felsőház tagjává válhat.

A Hokiklub Budapestet fogadják Hetényiék vasárnap este a Derék utcai csarnokban, és csak a hárompontos győzelem elfogadható eredmény a számukra, minden más csalódást jelentene. Azt viszont az utolsó helyre visszacsúszott juharlevelesek is megmutatták pénteken a Brassónak, hogy nem elegendő csupán az ütőket, korcsolyákat kiküldeni a jégre ellenük. Jó formában van a DEAC, a legutóbbi 10 meccsén 25 pontot szerzett, mindössze két vereséget szenvedett, így a pillanatnyi forma és a játéktudás alapján is toronymagas esélyese a csatának. Azonban a debreceniek is megégtek már kiscsapat ellen, a Schiller-Vasas HC egyszer pontot lopott Debrecenből, majd le is győzte őket a Jégpalotában, és voltak kellemetlen élményeik a Hokiklubbal szemben is. Ha tanultak ezekből az esetekből, akkor nem lehet baj.

A Hokiklub Budapest 11 vereséggel érkezik Debrecenbe, de legutóbb a Brassó ellen nem volt messze a bombameglepetéstől. A brassóiak talán kissé könnyedén vették a feladatot, de ez mit sem von le a HKB játékosainak érdemeiből, akik megérezték a lehetőséget, és bátor játékkal, jó helyzetkihasználással kétszer is el tudtak menni három góllal. Ha valamire, erre lehet építenie a szakvezetésnek. Nem mellesleg ez volt a HKB első pontja egy felsőházba igyekvő csapat ellen az egész szezonban. Pontszerzés ide vagy oda, a többi eredmény nem alakult jól a számukra, így visszacsúsztak a liga utolsó helyére, amelyet a 10. mérkőzés óta a Vasas birtokolt. A védelemmel továbbra is bajok vannak náluk, pénteken sem úszták meg 5 gól alatt, egyetlen csapatként az átlaguk meccsenként 5  fölött van. Elsősorban ebben kellene előrelépniük, ha jobb eredményeket szeretnének elérni.

DEB-KMH_20181130-8-900

fotó: DEAC

DEAC–Hokiklub Budapest 4-5

   

David Musial csapata nem tudta kihasználni riválisai botlásait, kikapott a HKB-től, így továbbra is 2 pont az előnye a Brassóval és az UTE-val szemben a dobogóért folyó harcban.

A debreceniek kapujában Gönczi Lajos pályafutása első Erste Liga-mérkőzésére készülhetett, míg a vendégeknél Hajek Márk kapott lehetőséget. A nyitó harmad első felében mindkét csapat kivédekezett 1-1 emberhátrányt. A 14. percben Egyed Márk góljával a fővárosiak megszerezték a vezetést. A második felvonás áthúzódó DEAC-előnnyel indult, amit végül Hári Norbert váltott gólra. Alig egy perccel később büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Hári értékesített. Nem vezettek sokáig a cívisvárosiak, három perccel később Albert Tibor egyenlített. A középső harmad folytatásában nem találtak be a csapatok, aztán a záró húsz percben záporoztak a gólok. A 42. percben Jakub Izacky 11 másodperc alatt kihasznált egy fórt, miután a HKB elcserélte magát. Az újabb fordulatot szintén egy emberelőny hozta, Sátek 5 a 4 elleni góljával egyenlítettek a vendégek. A harmad közepén másfél perc alatt Jancsó Dávid és Szopos Ottó is betalált Gönczinek. Az 53. percben Turcotte egygólosra csökkentette a DEAC hátrányát. A végjátékban emberelőnybe kerültek a hazaiak, kapusukat is lehozták, hiába.

A Hokiklub Budapest 5-4-re győzött, a debreceniek így 69 pontosak maradtak és 2 pont maradt az előnyük a Brassó és az UTE előtt.

hkb2018

Fotó: Somogyi Viktor

Kevésszer láttam ennyire önfeláldozó játékot

   

David Musial csalódottan, Gröschl Tamás büszkén értékelte a bombameglepetést hozó DEAC–Hokiklub mérkőzést.

David Musial vezetőedző, DEAC: „Nem ez volt a legjobb a meccsünk. A találkozó előtt elmondtuk, hogy mindenkinek ott kell lennie fejben, de ez néhányuknak nem sikerült, és ezt megbüntették. Gönczi Lajos jó teljesítményt tudott nyújtani az első meccsén.”

Gröschl Tamás másodedző, Hokiklub: „Sok olyan meccs volt, amikor az utolsó harmadban vezettünk, sokszor buktunk el egy-két góllal, mert rosszul menedzseltük a találkozót. Stresszesek voltak a srácok, ezt próbáltuk oldani az elmúlt napokban, és ez most jól is sikerült. Azt kértem a meccs előtt, hogy mindenki a csapat legjobbja próbáljon lenni, és mindent tegyen meg a csapatért. Nem tudom, hogy láttam-e ennyi blokkot az egész szezon alatt, amennyit most bemutattunk, ennyire önfeláldozó játékot is csak kevésszer. Nagyon remélem, hogy sikerült szintet lépnünk.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 510 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Sipos, Kövesi.
Gönczi: 86,1% (Hetényi Z.)
K
Hajek: 90,0% (Gadácsi)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Lévai, Szécsi, Petres, Sátek, Szappanos
Berta, Markov, Németh A., Kulesov, Salló
2
Lakatos, Orbán, Izsák, Albert, Németh Á.
Hetényi P., Antal, Silló, Molnár, Hári
3
Bernáth, Jancsó, Szopos, Horváth, Gyurgyev
Vincze, Erdei, Kozma, Rácz, Márton
4
Bán, Berendi, Egyed, Godó
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:59 HKB Egyed
1-1 20:46 DEB PP Hári Turcotte
2-1 21:51 DEB PS Hári
2-2 24:55 HKB Albert Orbán Izsák
3-2 41:50 DEB PP Novotny Turcotte Izacky
3-3 43:19 HKB PP Sátek Szécsi Petres
3-4 48:33 HKB Jancsó Lakatos Sátek
3-5 49:52 HKB Szopos Gyurgyev Egyed
4-5 52:24 DEB Turcotte Novotny
40 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 14

Forsberg-büntetővel szerzett vezetést Hári Norbert

   

Nem először csinálta meg a trükköt a DEAC csatára.

Más kérdés, hogy a Hokiklub Budapest végül nagy meglepetésre megnyerte a mérkőzést Debrecenben.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 1., csütörtök
UP 18:00 H20US18 
augusztus 3., szombat
FEL   MACTRK 
augusztus 8., csütörtök
FEL   DEBJAS 
augusztus 9., péntek
FEL   DEBDRS 
FEL 17:30 DUMMIS 
augusztus 10., szombat
FEL   CARAVS 
FEL   DEB
FEL 18:00 DABTIT 
Partnerünk