Csíkszeredában lesz a nap Erste Liga-rangadója

   

A ligaelsőségre törő Sportklub ellenfele a sokra hivatott, de olykor váratlan eredményeket produkáló UTE lesz.

Közel két hete, december 23-án játszott utoljára mérkőzést a Csíkszereda. Akkor a román kupa döntőjében magabiztosan győzte le a Brassót, megszerezve első, de a szurkolók és a vezetőség reményei szerint nem utolsó címét a szezonban. A kupa előtt a kék-fehérek éppen egy rosszabb periódusukat élték az Erste Ligában, utolsó 4 mérkőzésükön a megszerezhető 12-ből csak 4 pontot vittek haza. Kikaptak hazai jégen a Brassótól, majd idegenben a Debrecentől, hosszabbításban az Újpesttől, végül a Hokiklub elleni 4-2-es győzelemmel utazhattak haza magyarországi túrájukról. Ezt követte a kupasiker, majd az ünnepi szünet, ami lehetőséget adott a játékosoknak a pihenésre és feltöltődésre, a szakvezetőknek pedig minden bizonnyal arra, hogy a decemberi bevásárlást követően – három orosz iskolán felnőtt játékos, Nyikita Rejn, Mihail Anyiszin és Vagyim Krasznoszlobodcev igazolt Csíkszeredába – ismét összecsiszolja a csapat játékát. Egy szezon közbeni közel kéthetes pihenőnek mindig megvannak az előnyös és hátrányos oldalai, a csapat pihenhet, de a meccsritmusból kiesik. Nagyon komoly edzői feladat ilyenkor újra felpörgetni a játékosokat.

Erre nagy szükség lesz, hiszen a pénteki ellenfél az az UTE, amely a két ünnep között a csíkiakkal ellentétben egyre-másra játszotta a meccseket. Összesen négyet, a DEAC, a Titánok, a Vienna és a Vasas ellen. A lilák, akik amúgy is a pörgős, tempós játék hívei, a csíkiakkal ellentétben meccsritmusban vannak tehát. Ami az eredményeket illeti, a novemberi nemzetközi szünet óta összességében jól teljesítettek, ez alól viszont a legutóbbi mérkőzésük volt kivétel, újév napján a Vasas ellen nem megfelelő hozzáállással ment a jégre a csapat. A liga egyik újonca ezt annak rendje és módja szerint meg is büntette, az UTE megérdemelt vereséget szenvedett, komoly károkat okozva a szurkolók idegrendszerében. Méretes folt esett a csapat szereplésén, így lesz mit jóvátenniük a játékosoknak az erdélyi túrán. Az elfogadhatatlannak mondható keddi produkciót követően az engesztelés legjobb módjának a tabella második helyén álló Csíkszereda elleni jó eredmény tűnik, így alighanem felpaprikázott újpestiek mennek ki a Vákár Lajos Műjégpálya jegére péntek este.

“Hosszú szünet után két nagyon nehéz meccsünk lesz, miközben Gecse Hugó és Antal Zsombor továbbra is sérüléssel küszködik, így nem tudnak a csapat segítségére lenni – idézi Hozó Leventét a Csíkszereda előzetese. – Mindkét csapat sokat korcsolyázik és ütközik, ismerjük őket, de mi a saját játékunkkal akarunk foglalkozni. Egyelőre csak az Újpest elleni mérkőzésre koncentrálunk.”

“A Vasas ellen azt kaptuk, amit megérdemeltünk, mert 40 percen keresztül rendkívül rossz felfogásban, lustán játszottunk – mondta blogunknak Szilassy Zoltán UTE-vezetőedző. – A játékosok nemcsak a szurkolókkal, hanem egymással is kitoltak, amikor ilyen teljesítményt nyújtottak. Vissza kell térnünk arra az útra, amely novemberben és decemberben jellemezte a csapatot, amikor 23-ból 17 meccset meg tudtunk nyerni. A Csíkszereda erős csapat, csak akkor lehet keresnivalónk ellene, ha az első pillanattól kezdve készen állunk a mérkőzésre. Lesznek hiányzóink, Szaller és Ropret nem tudott elutazni velünk, Jed Rusk viszont már igen.”

SCC-UTE_20181012-2-900

fotó: Csíkszeredai Sportklub, Pál Zoltán

SC Csíkszereda–UTE 4-1

   

A csíkiak küzdelmes, sok kiállítást hozó meccsen gyűjtötték be a három pontot a nap Erste Liga-rangadóján.

A Szereda új orosz légiósai közül Anyiszint és Krasznoszlobodcevet sem nevezték a mérkőzésre, csak Nyikita Rejn volt ott a csapatban, aki a harmadik sorban kapott helyet. Az első harmad közepén bolydult meg először igazán a játék, amikor Becze Tihamér fejre irányuló támadásért véglegest kapott. 5 perces előnnyel azonban ritkán gazdálkodnak annyira szerencsétlenül, ahogyan azt az UTE tette. A lila-fehérek nemhogy kihasználták volna a fórt, gólt kaptak belőle, Részegh Tamás találatával 1-0-ra vezettek a hazaiak a 14. percben. A csíkiak még ebben a játékrészben megduplázták az előnyüket, Valchar öt a négy ellen volt eredményes. A harmadikat Rokaly Szilárd révén a második felvonás vége felé lőtték a hazaiak, erre azonban gyorsan válaszolt Stefishen, így 3-1-gyel mentek pihenni a felek a második szünetben. Az utolsó menetben hiába próbáltak közelebb kerülni ellenfelükhöz a vendégek, nagymértékben akadályozta őket, hogy egyre-másra kapták a kétperces kiállításokat. Szilassy Zoltán végül megpróbálkozott a kapuslehozatallal, ez azonban csak arra volt jó, hogy Rokaly Norbert belője a negyediket, 4-1 lett ily módon a végeredmény.

SCC-UTE_20181012-900

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Végig magasan volt a harci kedvünk

   

Nyilatkozatok a Csíkszereda–UTE Erste Liga-rangadó után.

Don MacAdam, Sportklub: “Nagyon jó első harmadot játszottunk, ami ezúttal fontos volt. Látványos, tempós meccs volt, amelyen végig magasan volt a harci kedvünk. Nagyot küzdöttek a srácok. Kiemelném az utolsó perceket, amikor öt a hat ellen remekül takarítottunk a zónánkban, olyannyira, hogy minőségi lövést nem engedtünk az ellenfélnek. A fiúkban megvan a tudás, és ha ilyen keményen fognak dolgozni, mint most, akkor öröm lesz nézni a játékukat.”

Szilassy Zoltán, UTE: “Sajnos egy nagyon buta, eladott korongból kaptuk az első gólt, ráadásul előnyből. Utána hátrányból nagyon hamar megkaptuk a másodikat. Ekkor nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de azt gondolom, hogy nagyot küzdöttünk. Ebből kifolyólag valóban nem volt szép a játék, hiszen nagy volt a harc. Mindent megtettünk a szépítés érdekében. Háromgólos hátrány után sikerült szépíteni, és továbbiak is voltak a játékunkban, legalábbis amíg tudtunk öt az öt ellen játszani. Így viszont nagyon nehéz volt, hiszen nagy energiákat mozgattunk a hátrányos védekezések során, ami jól is működött. Az akarásunkat az mutatta meg, hogy hat az öt ellen másfél perc alatt legalább nyolc lövést zúdítottunk a kapura, de sajnos mindig kifele pattant. Ilyen meccsek előfordulnak, de a liga egyik legerősebb csapatának az otthonában mindig nehéz. Nyilván győzni jöttünk, de ahhoz képest, hogy mennyi hiányzónk lett, kemény munkát végeztünk. Nem tudom kárhoztatni a fiúkat, mert mindent megtettek az egyenlítésért.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Fehér, Rédai.
Lundström: 97,3% (Onodi)
K
Duschek: 93,8% (Sila)
Papp, Belov, Becze, Valchar, Taratuhin
1
Huba, Kovács A., Sikorcin, Csányi, Hebar
Salló, Farkas, Rokaly Sz., Részegh T., Rokaly N.
2
Rusk, Kiss, Benk, Stefishen, Sági Martin
Györfy, Flinta, Fodor, Bíró, Rejn
3
Nagy, Varga, Szalma, Brine, Vincze
Bors, Sándor, Egyed, Horváth L.
4
Pokornyi, Nemes, Kovács S., Kocsis
Hozó Levente
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:58 SCC SH Részegh T. Rokaly N.
2-0 17:52 SCC PP Valchar Belov
3-0 36:42 SCC Rokaly Sz. Farkas Részegh T.
3-1 38:36 UTE Stefishen Szalma Benk
4-1 59:02 SCC EN Rokaly N.
48 Kapura lövések száma 37
31 Kiállításpercek 30

Egy igen kemény Erste Liga-mérkőzés góljai

   

A Sportklub–UTE összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum