A Brassó vissza akar kapaszkodni a dobogóra

   

Mint minden erdélyi csapat, a Corona is régen játszott utoljára Erste Liga-meccset, így kicsúszott a legjobb háromból. A HKB ellen elindulhat visszafelé.

A román kupa és más teendők miatt az erdélyi gárdák közel egy hónapos kihagyás után kapcsolódnak be ismét a magyar bázisú bajnokságba. Kérdés, hogy milyen formában teszik ezt. A Brassó a DAB-bal játszotta eddigi utolsó mérkőzését, amelyen 4-1-re nyert. Az eredmény a legkevésbé sem volt meglepő, hiszen a Cenk alján a csapat történetének egyik legsikeresebb mikrociklusánál tartottak. A novemberi IIHF-szünetet követő tíz mérkőzésen 24 pontot gyűjtöttek, csak az UTE és az FTC-Telekom tudott győzni ellenük, de előbbin revansot vettek még ezen a perióduson belül, emellett ismét legyőzték az örök rivális Csíkszeredát. (Amelytől aztán a kupa döntőjében kikaptak.) A liga egyik legjobb formájában lévő csapata voltak, masszív és okos védekezéssel, jó helyzetkihasználással. Ám amíg ők a hazai versenyfutással voltak elfoglalva decemberben, addig a riválisok sorra megelőzték őket. De aggodalomra semmi ok, a hátrány az alapszakasz végéig hátralévő időben bőven ledolgozható. Jelen pillanatban 65 ponttal az ötödik helyen áll a Corona, és bár az éllovas FTC-Telekomot már aligha fogja behozni, a második Sportklub csak öt ponttal előzi meg, a három-három meccsel többet játszó UTE és DEAC fórja pedig négy, illetve három pont.

A Brassó pénteki ellenfele a Hokiklub Budapest lesz, amely ellen akkor is esélyesnek számít, ha nem sikerül a novemberi formát azonnal átmentenie. A budapesti csapat egymás után tíz találkozón nem szerzett pontot, a gólaránya ezeken a meccseken 19-56 volt. Ennek tükrében maximálisan érthető, hogy a szakvezetés meg kívánja erősíteni a gárdát. Arról viszont egyelőre semmi biztosat nem tudunk mondani, hogy a keretben feltűnt új játékosok – a cseh kapus Filip Landsman, a szlovák Sefcik és az amerikai Kuqali – pénteken már bemutatkozhatnak-e, vagy sem. Erre a klub meccsbeharangozója egyáltalán nem tér ki. Ugyanakkor a csapat utolsó előtti helye is veszélybe került, mivel a Schiller-Vasas HC vele ellentétben elkezdte gyűjtögetni a pontokat, így hét fordulóval az alapszakasz vége előtt egy egységre olvadt köztük a különbség. A HKB és a Corona eddig kétszer találkozott egymással, Brassóban 5-1, Budapesten 7-2 lett a Brassó javára. A sima vendéggyőzelmen túl minden más eredmény nagy meglepetés lenne pénteken is.

hkbbra

fotó: Hokiklub Budapest

Hokiklub Budapest–Brassó 4-5

   

Hiába vezetett kétszer is három góllal a Hokiklub, hosszabbításban a Corona diadalmaskodott.

A hazaiaknál és a vendégeknél sem voltak ott a csapatban az újonnan felbukkant, illetve bejelentetten is leigazolt légiósok. Innen hiányzott Sefcik, Kuqali és Landsman, ott nem szerepelt Mark Lee, ahogy a cseh Zdenek Bahensky sem, aki mindössze három Erste Liga-meccsel a lábában a francia élvonalban szereplő Mulhouse-ba távozott. Első alkalommal játszott viszont a Hokiklubban Gyurgyev Miklós, és másodszor Bán Károly. Az összes decemberi meccsüket rendes játékidőben elveszítő fővárosiak rendesen beleálltak a meccsbe, meg is lepték a Coronát, főként akkor, amikor a 14. percben két gólt lőttek, előbb Szappanos, majd Egyed Márk volt eredményes 33 másodperc alatt. Ezzel még nem volt vége, a második harmad kellős közepén Horváth Bálint neve mellé írtak fel újabb találatot, más kérdés, hogy a kapuvasról visszapattanó korongjába két brassói is belekapott, úgy jutott a hálóba a játékszer, 3-0 a 31. percben. A vendégek megráztak magukat és szépítettek Boriszenko révén, ám erre gyorsan reagált a duplázó Szappanos. Hogy a Hokiklub ne érezze magát biztonságban, arról emberhátrányban gondoskodott megint Boriszenko, így 4-2-nél tartottak a felek negyven perc játék után. A Corona részéről egyértelműen az ukrán–román bekk volt a meccs embere, aki az 51. percben mínusz egyre hozta fel a kék-sárgákat, nem sokkal később időt is kellett kérniük a HKB szakvezetőinek. Nem bírták ki a nyomást így sem, Lidhammar egalizált az 57. percben. A hosszabbítást aztán a Brassó húzta be, Molnár Zsombor jegyezte a győztes találatot. A Hokiklub hosszú szünet után szerzett újra pontot, de ennek most aligha örülnek különösebben a csapat háza táján.

szappanos-hkb-kmh

Erste Liga, Tüskecsarnok, 137 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Váczi, Kocsány.
Hajek: 88,9% (Gadácsi)
K
Polc: 85,7% (Tőke: 90,9%)
Lévai, Szécsi, Petres, Sátek, Szappanos
1
Peretyagin, Carlson, Tendler, Lidhammar, Gliga
Orbán, Bán, Izsák, Albert, Németh
2
Dorofejev, Bors, Tranca, Péter, Zsók
Bernáth, Jancsó, Szopos, Horváth, Szűcs
3
Boriszenko, Bíró O., Mihály Á., Molnár Zs., Bíró M.
Lakatos, Gyurgyev, Berendi, Egyed, Godó
4
Molnár Z., Mihály E., Bíró G.
Gröschl Tamás
E
Lindqvist Greg Kjell
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:06 HKB Szappanos Sátek Petres
2-0 13:39 HKB Egyed Godó
3-0 30:07 HKB Horváth Szopos Bán
3-1 35:05 BRA Boriszenko Gliga Lidhammar
4-1 37:22 HKB PP Szappanos Németh Sátek
4-2 39:01 BRA SH Boriszenko Peretyagin Tendler
4-3 50:04 BRA Boriszenko Lidhammar Tranca
4-4 56:48 BRA Lidhammar Gliga Tendler
4-5 62:11 BRA Molnár Zs. Zsók
32 Kapura lövések száma 45
4 Kiállításpercek 10

A HKB–Brassó összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., csütörtök
VB 16:15 CANSUI 3-2 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 RUSUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CZEGER 5-1VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
VB 20:15 FINSWE 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 15:15 RUSFIN 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANCZE 5-1VÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:45 RUSCZE 3-2 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CANFIN 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 28., kedd
NHL 02:00 BOSSTL 4-2VÉGE
május 30., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 2-3 HVÉGE
június 2., vasárnap
NHL 02:00 STLBOS 2-7VÉGE
június 4., kedd
NHL 02:00 STLBOS 4-2VÉGE
június 7., péntek
NHL 02:00 BOSSTL 1-2VÉGE
június 10., hétfő
NHL 02:00 STLBOS 1-5VÉGE
június 13., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 1-4VÉGE
Partnerünk