Wehrs és Keresztury gólpasszal indította az évet

 

A Tölzer Löwen hátvédje vesztes, az Eisbären Regensburg csatára győztes mérkőzéssel kezdte 2019-et.

Bartalis Istvánék a Düsseldorfot fogadták a 2019-es év első bajnoki mérkőzésén. Az összecsapás egyetlen gólt hozott, azt a vendégek lőtték a 49. percben, a Schwenningen 1-0-ra kikapott. A magyar csatár 3-szor lőtt kapura és 1 lövést blokkolt.

Kevin Wehrs és a Tölzer Löwen a Kasselt látta vendégül. A Huskies az első harmadban két góllal meglépett, a Bad Tölz-iek a mérkőzés felénél szépítettek, majd másfél perccel a vége előtt egyenlítettek. A túlórából a vendégek jöttek ki jobban, Wehrsék 3-2-re alulmaradtak. Az első hazai gólnál Wehrs gólpasszt jegyzett, begyűjtött egy kisbüntetést, valamint összehozott egy büntetőt, amit kihagyott az ellenfél.

Az Eisbären Regensburg Keresztury Erikkel a soraiban utazott Weidenbe. Az Oberliga déli csoportját vezető együttes átgázolt ellenfelén, 9-0-ra győzött. A fiatal magyar csatár a 6. találatnál gólpasszt adott. A harmadosztály alapszakaszából még 2 forduló van hátra, a Regensburg a Peitinggel holtversenyben áll az élen.

Kiss Zsomborék a Winterthurt fogadták. A Chaux-de-Fonds 3-1-re nyert, előnye jelenleg 7 pont a 2. helyezett Olten előtt. Kiss nem szerzett pontot.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2018/19:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 14. (14) 28 6 6 12
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. (17) 23 3 3 6
Galló Vilmos Timra IK SHL (SWE-1.) 14. (14) 27 2 5 7
Gőz Balázs Norfolk Admirals ECHL ? 9 0 0 0
Horváth Bálint Rögle BK SHL (SWE-1.) ? 1 0 0 0
Kristianstads IK Division 1 (SWE-3.) ? 3 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 1. (12) 28 10 8 18
Kiss Zsombor La Chaux-de-Fonds Swiss League (SUI-2.) 1. (11) 22 0 1 1
Svájci Kupa ? 2 0 0 0
Révész Marcell GC Küsnacht Lions Swiss League (SUI-2.) 8. (11) 1 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 11. (15) 28 2 6 8
Kevin Wehrs Tölzer Löwen DEL2 (GER-2.) 12. (14) 33 7 17 24

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum