3 új légiós tűnt fel a Hokiklub Budapest keretében

   

Az Erste Liga legrosszabb formában lévő csapata komoly erősítést hajthat végre.

Az átigazolási időszak január 7-ei zárásához közeledve minden jel szerint több csapat is újabb jégkorongozókat szerződtethet. A rendelkezésre álló források szerint nem a Hokiklub Budapest az egyetlen, amely eredményes tárgyalásokat folytat, ám az ő keretükben figyelhető meg a legjelentősebb bővülés. Az elmúlt két napban ugyanis nem kevesebb, mint három jégkorongozó bukkant fel a magyar bázisú bajnokság utolsó előtti helyén álló alakulatnál. A HKB szomorú decemberét figyelembe véve ? egymás után 10 mérkőzésen nem szereztek egy árva pontot sem, miközben rengeteg gólt kaptak, egyszer 10-et, egyszer 8-at, kétszer 7-et ? nem nevezhető véletlennek, hogy a Dusan Kapusta és Gröschl Tamás vezette gárda kapust és védőt keresett, a hátsó alakzatok izmosabbá tétele érdekében.

Egyikük régi ismerősünk: az ECHL-es múlttal rendelkező bekk, Nicholas Kuqali az előző szezont a Vienna Capitals II-nél töltötte, míg az eggyel korábbi idényt a DVTK Jegesmedvéknél. Tisztességes pedigréje van a mindössze 21 éves Simon Sefciknek is, aki már 19 évesen bemutatkozhatott a szlovák Extraligában, a Dukla Trencín színeiben. Ott ugyanakkor nem sikerült megvetnie a lábát, ezért kipróbálta magát a tengerentúlon, így a magyar fővárosba az FHL-ből érkezik. A legnagyobb név a trióból kétségkívül Filip Landsmané. A 28 éves cseh kapus korosztályos válogatott volt ? igaz, világbajnokságokon nem szerepelt ?, eljutott a cseh és a szlovák Extraligába, de ami a legizgalmasabb, az az, hogy 2011 és 2014 között három idényen át az EBEL-es Orli Znojmo második számú hálóőre volt. Különösen a közbülső szezonban kapott sok lehetőséget, amikor az alapszakaszban 21 mérkőzésen 92,4, a playoffban 5 találkozón 88,6 százalékkal teljesített.

A Hokiklub Budapest mindössze két légióssal kezdte a szezont. Közülük Robin Kovar már elhagyta a csapatot ? támadó létére a neki jutott 8 alkalommal egyetlen gólt sem szerzett ?, a szlovák Michal Satek ellenben a gárda erőssége, hiszen 26 találkozón 23 pontig jutott, ezzel Szappanos Dávid mögött második a házi kanadai táblázaton.

A HKB pénteken a Corona Brassót fogadja, hogy az új légiósokkal-e, vagy sem, arról egyelőre nincs információnk.

landsman

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum