Nehéz dolga lesz Bécsben a Fehérvárnak

   

Úgy akarja kezdeni az évet a Vienna Capitals, ahogy abbahagyta: hárompontos győzelemmel. Remélhető, hogy ehhez a Volánnak is lesz egy-két szava.

Vasárnap a Znojmo volt a bécsiek áldozata, akiket lenulláztak, keddre a Fehérvárnak ígérnek revansot a csütörtöki 2-5-ért. Az utolsó kör kezdődik az új év első napján az EBEL alapszakaszában, a csapatoknak még 11 mérkőzésük van, hogy kivívják a felsőházba kerülést. Ebben a Vienna a szokásos módon az eminensek közé tartozik, 65 ponttal vezeti a mezőnyt, 12 ponttal előzi a hetedik helyezettet, történetesen a Fehérvár AV19-et. Érdekes mintát mutat a Bécs idei formája. 12 győzelemmel kezdték a szezont, majd következett 10 mérkőzés, amelyek egyikén sem sikerült 3 pontot begyűjteni, ebben a szakaszban mindössze két túlórában elért sikerük volt. A legutóbbi 11 mérkőzésből viszont 8-at megnyertek ismét, és csak kétszer maradtak pont nélkül, ebből egyszer Fehérváron. Nem lenne rossz, ha a Volán elleni újévi mérkőzéssel újabb szakasz kezdődhetne a bécsiek életében. Ugyanakkor a Znojmo elleni forma óvatosságra kell intsen minden magyar szurkolót. Bécsben nyerni mindig nagy bravúr, így lenne ezúttal is.

“A szezon legjobb 60 perce volt – emlékezett vissza Chris de Souza, a bécsiek támadója a Znojmo elleni csatára. – Az elmúlt hónapokban több nagyszerű meccsünk is volt, de most volt az az érzésem, hogy az első pillanattól az utolsóig végig teljesen az ellenőrzésünk alatt tartottuk a pályán történteket.” A bécsiek nehéztüzére, aki 22 góljával és 16 gólpasszával a liga kanadai tabellájának 6. helyén áll, a magyar EBEL-csapat ellen is győzelmet vár. “Természetesen égünk a vágytól, hogy visszavágjunk a pár nappal ezelőtti vereségért – mondta erről. – Nyilván nem lehet egy szezonban minden meccset megnyerni, de a fehérvári ördögök ellen három pontot akarunk szerezni, hogy győzelemmel kezdjük az új évet.”

VIC-AVS-1_-900

fotó: Vienna Capitals, Leo Vymlatil

Nehéztüzérek szerencsére Fehérváron is vannak. Például Hári János, aki 14+29-ével de Souzát is megelőzve a második legjobb pontszerző az EBEL-ben. Régóta vártuk tőle, hogy újra meg tudja mutatni klasszisát, és szerencsére ebben az idényben ez nemcsak villanásokban, hanem pontokban is megmutatkozik. A Fehérvár  az idén sem arról híres, hogy folyamatosan nyomás alatt tartaná az ellenfelet, vagy sokat lőne kapura,viszont a korábbi évektől eltérően ebben az idényben eddig listavezető a kapu előtti hatékonyságban. Ha a bécsieknél a legutóbbi 11 mérkőzést néztük, nézzük ugyanezt a Volánnál is: azt láthatjuk, hogy a mieink jobban állnak, mint keddi vendéglátóik. Ebben a szakaszban csak két fehérvári vereség született, a többi meccset megnyerték Háriék, köztük sorban azt a hetet is, amellyel új klubrekordot állítottak fel. Ugyan a nyolcadik győzelem a Linz ellen nem sikerült, és ezzel visszacsúszott a csapat a 7. helyre, de egyáltalán nincs elérhetetlen távolságban a felsőház. Igaz, a legjobbak közé beférni óriási bravúr lenne, a Vienna, Graz, Klagenfurt, Bolzano, Salzburg, Linz hatos valamelyikét kellene kiszorítani onnan. De ebben a Volánban van spiritusz, és remélhetőleg ezt Bécsben is meg fogja mutatni.

Hannu Jarvenpaa vezetőedző a Linz elleni játékból a harmadik harmadban látottakkal volt viszonylag elégedett. “Arra a teljesítményre építhetünk, tudunk játszani, küzdeni, felvesszük a kesztyűt – értékelte a látottakat a klub honlapjának. – Minden másnap játszunk, ebbe fizikálisan lassan belefárad az ember, de ez leginkább fejben dől el. Ha mentálisan készen állsz, a tested is felkészül. A bécsiek néhány napja jártak itt, láthattuk, hogy nagyon jó csapatuk van. Az első pillanattól kezdve készen kell lenni a játékra, akkor nem lehet gondunk. Ez a csapat nem fog meglepetéssel szolgálni, keményen dolgozik majd. Akkor lehet jó meccs, ha az elejétől fókuszálni tudunk.”

Mindkét oldalon lesznek hiányzók is. A sárga-feketéknél Dominic Hackl és Jamie Arniel sérült, a Volánnál Anze Kuralt az eltiltását tölti, épp a bécsiek ellen elkövetett szabálytalansága nyomán. A házigazdáknál már a Znojmo ellen bemutatkozott az új igazolás, a Medvescakból érkezett norvég válogatott csatár, Sondre Olden is.

Vienna Capitals–Fehérvár 4-2

   

Közel állt ugyan az újabb bravúros pontszerzéshez a Fehérvár AV19, ám a hazaiak hatalmas energiákat mozgósítva behúzták a 3 pontot.

Ezúttal négy légiósa nélkül – Anze Kuralt eltiltás, Harri Tikkanen betegség, Ryan Glenn családi okok, Artu Luttinen sérülés miatt hiányzott – állt fel a magyar EBEL-csapat, de nem valószínű, hogy csupán emiatt uralta a listavezető a nyitó játékrészt. A bécsiek múlt heti Raktár utcai vereségük miatt bizonyítani akartak, ami jelentős nyomásban öltött testet. Wukowits, Wall, Olden és Clark is kihagyott helyzeteket, míg a túloldalon Sarauer előtt adódott esély. A Fehérvárnak ebben az időszakban a kontrák maradtak, miközben Mac Carruth és a védelem dolgozhatott szakadatlanul. A 15. percben befújták az első kiállítást – Koskirantát küldték le –, és ami nem ment öt az öt ellen, összejött fórban, Vause szerzett vezetést. Az első után sajnos jött a második, Tessier magára maradt a magyar kapu előtt, 2-0 a Bécsnek a 19. percben.

A kapura lövéseket a második felvonásban is a hazaiak nyerték, ám a gólpárbajt nem. Mezőnyfölény ide vagy oda, a 24. percben Caruso távoli lövésébe Szita Dávid tette bele az ütőjét ügyesen, 2-1. A Fehérvár felpörgött, Sille és Phillips helyzete kimaradt, Erdélyé bement, fonákkal volt eredményes, 2-2 a 28. percben. Ezek után gyorsabbra vették a tempót a csapatok, főként a Capitals jóvoltából, ám a hazai lehetőségek kimaradtak, ugyanúgy, ahogy Hári és Stipsicz lövéséből sem lett gól, maradt a döntetlen az utolsó felvonás előtt.

A záró húsz percben a Vienna mindent megtett a 3 pontért, és bár igyekezetét sokáig nem kísérte siker, az 54. percben megtört a jég, Schneider megszerezte csapata harmadik találatát. A folytatásban hiába igyekezett a Volán, a kapuslehozatal alkalmából sem jött össze semmi, sőt: Schneider az üres hálóba talált, 4-2 lett a vége. A Fehérvár másodjára nem tudott úgy megújulni, ahogy korábban, így most nem jött össze a pontszerzés. Ezzel legközelebb pénteken próbálkozhat Hannu Järvenpää csapata a közvetlen rivális Znojmo ellen, de addig még lesz egy Magyar Kupa-elődöntő is: csütörtökön a DVTK Jegesmedvék érkeznek az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.

erdely

Hannu Järvenpää a Vienna–Fehérvár meccsről

   

Az újévi összecsapást az EBEL-listavezető bécsiek nyerték 4-2-re.

„Sokkal jobban játszottunk, mint két napja a Linz ellen. Még akkor is, amikor a Bécs egy szerencsés harmadik gólt szerzett, folyamatosan küzdöttünk, Sofron István kapuvasat is lőtt nem sokkal a találkozó lefújása előtt. A látottak sok reményt adnak nekem az elkövetkezőkre. Mindazok után, hogy az első játékrészben kétgólos hátrányba kerültünk, visszatértünk a mérkőzésbe, egyenlítettünk, és esélyünk volt arra, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. Ez nem történt meg, de hiszek abban, hogy a következő hetekben össze fog jönni. Szita Donát kiválóan játszott ezen a napon, és nagyszerű volt látni, hogy gólt is tudott lőni. A kemény munka kifizetődik. Ha így játszunk a továbbiakban is, tudunk meccseket nyerni az előttünk lévő hónapokban.”

EBEL, 4500 néző. Játékvezetők: Piragic, Sternat, Bärnthaler, Rezek.
Lamoureux: 89,5% (Starkbaum)
K
Carruth: 92,3% (Szeles)
Clark, Wall, Tessier, Holzapfel, Wukovits
1
Szabó D., Harty, Sárpátki, Hári, Sille
Dorion, Fischer, Schneider, DeSousa, Olden
2
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Szabó K.
Mullen, Peter, Rotter, Vause, Romig
3
Láday, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Erdély
Grosslercher, Birnbaum, Hartl, Nissner, Nödl
4
Szita, Kiss, Reisz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:30 VIC PP Vause Rotter Holzapfel
2-0 18:21 VIC Tessier Holzapfel Wukovits
2-1 24:23 FHA Szita Caruso Sárpátki
2-2 27:16 FHA Erdély Phillips Szabó D.
3-2 53:40 VIC Schneider Olden Clark
4-2 59:49 VIC Schneider Mullen Vause
40 Kapura lövések száma 19
4 Kiállításpercek 6

Erdély Csanád klasszikus Crosby-gólt lőtt

   

Nullszögből, fonákkal. Már csak ezért a találatért is érdemes megnézni a Vienna Capitals–Fehérvár AV19 meccs összefoglalóját.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum