A Trencsén ellen próbálhat újra nyerni a MAC

   

Az újbudai Extraliga-csapat még mindig nem szerzett pontot az decemberi IIHF-szünet óta.

Majoross Gergely tanítványai sorrendben a Gyetvától, a DVTK Jegesmedvéktől, az Érsekújvártól, a Poprádtól és a Besztercebányától kaptak ki. Az első négy találkozó még szorosnak volt mondható, az utolsó azonban már nem. A bajnoki címvédő félelmetes első és utolsó harmadának köszönhetően 7-2-re kiütötte ellenfelét. Nyilvánvaló, hogy a vezetőedzőnek most már ki kellene találnia valamit, hiszen 11. helyezett csapatától kissé eltávolodott az előtte tartózkodó Liptószentmiklós–Gyetva duó. A Dukla Trencínnel persze a Tüskecsarnokban sem lesz könnyű dolguk Bodóéknak. A tavalyi döntőst ugyan sikerült már verni hazai jégen – október 24-én 5-2 lett a vége –, ám egyre jobb formába lendülnek Bartovicék. Ez akkor is igaz, ha legutóbb kikaptak a Liptovsky Mikulas vendégeként. Előtte négyből hármat nyertek, sorrendben a DVTK Jegesmedvék, a Poprád és a Besztercebánya ellen. Ha a MAC Újbudának sikerülne legyőznie a Duklát vasárnap, azért a másik magyar Extraliga-csapat is hálás tudna lenni, minthogy a 8. miskolciak hátránya mindössze 5 pont a 7. trencséniek mögött.

macdtr

Fotó: Dömötör Csaba/MAC

MAC Újbuda–HK Dukla Trencín 3-1

   

A MAC megszakította negatív sorozatát, december 9. után tudta ismét győztesen elhagyni a jeget.

A MAC kapujában ezúttal Bálizs Bence kezdett. Rögtön a középkezdésből ziccerbe került a hazai együttes, Langkow lövését védte bravúrral Valent. A 6. percben Terbócs cselezett ki egy vendég bekket, középre tartó lövése nem jelentett gondot a portásnak. Egy perccel később Bálizsnak is helyén kellett lennie, szépen hárított mamuttal. A 12. percben megérkezett a mérkőzés első kiállítása, Jared Brown szállt ki két percre, de a Trencsén nem igazán tudott veszélyes lenni. Nagy Krisztián mutatott be szép trükköt, centerezésének eredménye egy vendég kiállítás lett. Az emberelőnyben egy kapu mögül visszatett korongot Danserau lőtt közelről a kapuvasra. A harmad végül nem hozott gólt, ám a MAC jobban mozgott, veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki, mint ellenfele.

A 22. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes: Pozsgai Tamás kék vonalas lövését bevédte kötényben Valent. Nem sokáig örülhettek az újbudaiak, három perccel később Mikula ment el a bal szélen, messziről leadott lövésébe rosszul ért bele Bálizs, ami így a hálóba vágódott, 1-1. A 33. percben Dudás korcsolyázta körbe a vendég kaput, lövése a kapusban halt el. A harmad végén Rygl ült ki két percre, miután szabálytalanul állította meg Terbócsot. Szépen felálltak Majoross Gergely tanítványai, Bodó és Klempa is lőtt, ám maradt a döntetlen. A második harmadban feljavult a vendégek védekezése, kevesebb helyzet adódott a MAC támadói előtt, de Bálizs kapuja sem forgott eget rengető veszélyben.

Ismét a harmad második percében szerezte meg a vezetést a MAC, Brown remekül adta keresztbe a korongot, az érkező Dansereau korcsolyával lekezelte, majd közelről a hálóba lőtt, Valentnak esélye sem volt, 2-1. A 47. percben jött az első nagyobb Trencsén-helyzet a harmadban, Bálizs védte a középre tartó lövést. Az 54. percben Rygl került tiszta lövőhelyzetbe, Bálizs fogta a próbálkozását. Egy perccel később remekül nyomott meg egy shiftet a házigazda, és meg is duplázta előnyét: Langkow tálalt Brance Orban elé, aki a jobb oldali bedobókör tetejére kilőtte a rövid oldalt, 3-1. Svecnél elszakadt a cérna az 58. percben, többször is ráütött Burtre, kétperces kiállítás lett a jutalma. A meccs rövid időre megállt, mert Bálizs kapujánál jégproblémák adódtak. A MAC remekül ölte a játékot a fennmaradó időben, így megérdemelt győzelmet aratott.

mac

Fotó: Manases István/MAC

Sokkal határozottabbak voltunk a kapu előtt

 

Majoross Gergely, a MAC Újbuda vezetőedzője értékelte csapata Dukla Trencín elleni győzelmét.

Registrera dig på Hyper Casino logga in och använd din bonus.

Extraliga, 2018. dec. 30., vasárnap.
Bálizs: 96,6%
K
Valent: 89,7%
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodó
1
Bokros, Krejci, Radivojevic, Hecl, Sojcik
Negrin, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
2
Rygl, Holenda, Bartovic, Ölvecky, Mikula
Vokla, Burt, Pápa, Nagy Krisztián, Terbócs
3
Gula, Frühauf, Varga, Dlouhy, Svec
Kreisz, Odnoga, Garát, Majoross, Szabad
4
Luza, Pardavy, Luhovy, Hudec D., Spankovic
Majoross Gergely
E
Peter Oremus
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:16 MÚB Pozsgai Dansereau
1-1 24:49 TRE Mikula Bartovic Ölvecky
2-1 41:23 MÚB Dansereau Brown Klempa
3-1 54:03 MÚB Orban Langkow Burt
30 Kapura lövések száma 29
2 Kiállításpercek 6

Így győzte le a MAC Újbuda a Trencsént

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum