A Fehérvár lerázhatja magáról a Linzet

   

Táblás ház előtt szerezheti meg sorrendben 8. győzelmét a magyar EBEL-csapat, amely nélkülözni lesz kényetelen egyik legjobb csatárát.

“A megnövekedett nézőszámra való tekintettel kérjük szurkolóinkat, hogy a megszokottnál korábban érkezzenek a jégcsarnokhoz, ne hagyják utolsó pillanatra a jegyvásárlást, valamint éljenek az elővétel lehetőségével! A jégcsarnokban megszokott, barátságos, családias hangulat megtartása érdekében legyenek tekintettel szurkolótársaikra, segítsék a biztonsági szolgálat munkáját, hiszen a jó hangulat mindannyiunk érdeke” – olvasható a Fehérvár AV19 honlapján, a belépőkkel és a belépéssel kapcsolatos információkat összefoglaló cikkben, amelyből az is kiderül, hogy az ülőhelyek mind elfogytak a Linz elleni vasárnap esti rangadóra.

Nem véletlen, hogy mindezeket meg kell osztania a klubnak a drukkerekkel, mivel az érdeklődés joggal rendkívüli ebben az időszakban. Mint arról tegnapi cikkünkben már írtunk, a Volánnak még soha nem volt ilyen remek sorozata az osztrák bajnokságban. A csapat győzelmet győzelemre halmoz, immár hétnél tart – mindet rendes játékidőben érte el, megdöntve a klubrekordot –, mióta december 2-án elszenvedte eddigi utolsó vereségét Salzburgban. Azáltal, hogy legutóbb a listavezető Vienna Capitalst is elintézték Sarauerék, éppen a Linzet megelőzve felléptek 6. helyre, ami felsőházi középszakaszt jelentene. Ezt a pozíciót azonban természetesen meg is kell őrizni, és az ehhez vezető úton roppant fontos lenne a közvetlen rivális elleni siker.

Ez természetesen sem könnyű, sem magától értetődő nem lesz, amit az is mutat, hogy az idei szezonban a két csapat eddigi két mérkőzésén linzi győzelem születtt. Az Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnokban túlórában nyertek a vendégek, míg hazai jégen pedig 4-2-re diadalmaskodtak. Az sem kedvez a magyart gárdának, hogy 2 mérkőzésre eltiltották Anze Kuraltot, az egyik legjobb formában játszó csatárt. A mieink mellett szólhat ugyanakkor a 7 győzelem adta lendület.

avsehl-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvár AV19–Linz 2-4

   

A linziek hatpontos mérkőzésen győztek, amivel lezárták Háriék hétmeccses diadalmenetét.

Táblás telt ház előtt kezdődött a 2018-as év utolsó mérkőzése a Raktár utcában. A Linz nem kívánt asszisztálni a zsinórban nyolcadik fehérvári győzelemhez, erősen kezdett. Wogeré volt az első veszélyes lövés, Carruthról oldalra pattant a korong. A Volán kapusának jó formájára a folytatásban is szükség volt. A vendégrohamokat csak ritkán törte meg egy-egy hazai kontra. Az első ilyennél Hári és Sárpátki kotorásztak Ouzas ketrece előtt, de nem tudták a gólvonal mögé juttatni a pakkot. A linzi helyzetekre szépségdíjas góllal felelt a Fehérvár. A 9. percben villámgyors háromszögelés után Reisz, Sille, Hári volt a korong útja, utóbbinak csak az üres kapuba kellett helyeznie a játékszert (1-0). A harmad derekán óriási tumultus alakult ki a hazai kapu előtt, pár pofon is elcsattant, a vétkesek lehiggadhattak a büntetőpadon. A játék képe nem változott, az osztrákok beszorították Sofronékat. Sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, Lebler, Locke és Schofield is egyenlíthetett volna, Carruth azonban ihletett formában védett. Amikor már ő is verve volt, akkor a szerencse segített, sok ziccer és megpattanó korong ment mellé, fölé. Szinte felborult a pálya, de hiába a 15 linzi kapura lövés a 3 hazai ellenében, gólt nem tudtak szerezni. Jól mutatja a Volán jelenlegi formáját, hogy ilyen harmad után is előnnyel mehetett a szünetre.

Frank Banham dobta be a pakkot a középső játékrész előtt, nagy ünneplést kapott a korábbi kedvenc. A meccs a már látott mederben folyt tovább, igaz Sofron kiállítása miatt gyorsan emberhátrányba került a Fehérvár. Fokozta a nyomást az osztrák csapat, Carruth is emelt játéka színvonalán, extázisban védve, egymás után fogta a legnehezebb lövéseket is. A 27. percben jutott el először ellenfele kapujához a Volán, jött is a gól: Sille a már védjegyének számító csellel befűzte őrzőjét, a kipattanó a lendületből érkező Hári korcsolyájáról került a kapuba (2-0). A játékvezetők hosszú percekig videózták az esetet, végül megadták a találatot. Ráadásul emberelőny következett, Hári és Sille is helyzetbe került, sajnos nem sikerült növelni az előnyt. Kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de hamarosan fordult a kocka. Koskiranta, majd Szabó Krisztián mehetett a büntetőpadra. A kettős emberhátrányt még sikerült kivédekezni, a szimplát már nem. A 34. percben Umicevic érkezett tökéletesen egy kipattanóra (2-1). Egy perc sem telt el a szépítés után, amikor Matzka megpattanó lövésével már egyenlő volt az állás (2-2). És itt még nem volt vége. A linzi fölény újabb kiállításban kamatozott, ezt a fórt Lebler váltotta gólra (2-3). Szűk 4 perc alatt fordítottak a vendégek és előnnyel várhatták a harmadik felvonást.

A záró harmadra csökkent az iram. A Volán próbált kezdeményezni, a Linz őrizte előnyét. A 42. percben újabb emberhátrány következett, ezt sikerült kivédekezni. A vendégek megelégedtek azzal, hogy tartják a korongot, pörgetik a másodperceket. Két fáradt csapat gyömöszölte egymást a jégen, a kapuk jóval kevesebbszer forogtak veszélyben. Az utolsó tíz percet Erdély helyzete vezette be, majd egy eladott korong után Carruth fogta DaSilva közelijét, meccsben tartva csapatát. Az 54. percben Sofron húzta meg a jobb szélt, az Ouzason átcsorgó lövése nem sokkal kerülte el a kaput. Nagyot küzdött a Fehérvár, de a linzi kapus megmutatta klasszisát. Az utolsó két perc Lebler kiállítása miatt izgalmasan alakult. Hannu Järvenpää időt kért, Carruth is lekorcsolyázott, 6 a 4 ellen rohamozott a Volán, mindhiába. Brocklehurst üres kapus góllal végleg eldöntötte a mérkőzést (2-4). A meccs nagy részében jobban játszó Linz megérdemelten szerezte meg a három pontot, amivel megszakította a Fehérvár 7 meccses győzelmi sorozatát és visszaszerezte a biztos rájátszást érő 6. helyet.

avsehl-201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Utálok veszíteni, de volt jó oldala is a meccsnek

   

A Fehérvár AV19 és a Black Wings Linz vezetőedzője értékelte a két csapat EBEL-rangadóját.

EBEL, 3480 néző. Játékvezetők: Fichtner, Sternat, Bärnthaler, Gatol.
Carruth: 92,7% (Kornakker)
K
Ouzas: 92,6% (Kickert)
Szabó D., Harty, Reisz, Hári, Sille
1
Matzka, Brocklehurst, Umicevic, Locke, Lebler
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Szabó K.
2
Rutkowski, Kapstad, DaSilva, Schofield, Davies
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Erdély
3
Korecky, Kragl, Brucker, Kearns, Kristler
Sárpátki, Szita
4
Kail, Freunschlag, Woger, Gaffal, Ober
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:12 FHA Hári Sille Reisz
2-0 27:04 FHA Reisz Sille Tikkanen
2-1 33:27 EHL PP Umicevic Locke Rutkowski
2-2 34:16 EHL Matzka Brocklehurst Kearns
2-3 37:15 EHL PP Rutkowski Lebler Umicevic
2-4 58:56 EHL SH Brocklehurst Schofield
27 Kapura lövések száma 42
14 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Linz mérkőzés összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum