Megdöntötte a klubrekordot a Fehérvár AV19

 

A magyar EBEL-csapat rendes játékidőben még soha nem nyert zsinórban 7 meccset az osztrák bajnokságban.

Szenzációs sorozatot produkálva immár a 6. helyen áll az EBEL-ben a Fehérvár AV19. Ha ez így is maradna ? vagy ennél is feljebb kapaszkodnának Hári Jánosék ?, akkor a felsőházban zárnák az alapszakaszt, vagyis garantáltan negyeddöntőzhetnének. Tennék ezt nem kevesebb, mint három szűk szezon után, hiszen 2014/15-ben járt a gárda a legjobb nyolc között. De ne szaladjunk ennyire előre, foglalkozzunk azzal, ami már megvan.

Ez sem kevés: a Volán egymás után hét mérkőzést nyert meg december hónapban. Azt követően, hogy 2-án kikapott a csapat Salzburgban, elintézte a Dornbirnt, a Villachot, a Klagenfurtot, a Medvescakot, az Innsbruckot, a Znojmót és a litavezető Vienna Capitalst is. Ez azt jelenti, hogy 7-szer 3, azaz összesen 21 pontot szerzett, miközben az azt megelőző 25 találkozó után 31 egységnél tartott.

De most jön a lényeg: a Fehérvár AV19-nek ez ideig teljes EBEL-története során egy alkalommal volt 7 meccses győzelmi szériája. Csakhogy akkor az 5 rendes játékidős siker közé 2 büntetőkkel kivívott diadal is beékelődött. 2015. november 1-jén kezdődött az a fejezet az Innsbruck elleni 2-1-gyel, majd a Graz, a Ljubljana, a Bolzano, a Klagenfurt, a Vienna és megint az Innsbruck következett, utóbbi november 26-án. Közülük a KAC-nak és a tiroliaknak ? másodjára ? sikerült pontot lopniuk a mieinktől.

A Volán ebben a naptári évben utoljára a közvetlen rivális Linzet fogadja ? vasárnap délután ?, és ha ismét nyer, akkor  amellett, hogy leszakítja a most 2 ponttal mögötte álló ellenfelét, a 8-as szériával a bármilyen módon elért győzelmek tekintetében is megerősíti az új klubcsúcsot.

avsvic

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum