A HKB és a DEAC is javítani szeretne

   

A DEAC a minél jobb felsőházi helyezésért, a HKB a 10. hely megtartásáért is küzd.

Immár nyolc mérkőzés óta nem szerzett pontot a Hokiklub Budapest az Erste Ligában, ilyenre pedig nem volt még példa az újonc történetében. Mindez azért is lehet fájó, mert ebben a nyolc meccsben voltak nyerhetők is, hiszen játszottak a Vienna Capitals farmmal és a Vasassal is. Ezen a nyolc mérkőzésen 13 gólt szerzett, de 47-et kapott a HKB. Ha előre akarnak lépni, akkor mostantól nagyon össze kell szedniük magukat, mert nagyon nehéz a sorsolásuk. Kétszer játszanak még a DEAC-cal, kétszer a Brassóval, egyszer-egyszer a Ferencvárossal, Újpesttel, Csíkszeredával a mezőnyt vezető ötösből, ezen kívül lesz még egy meccsük a Dunaújvárossal és a Vasassal. Emberi számítás szerint és az eddig mutatott forma alapján csak egy nyerhető meccsük van. Így mindenképpen nagy bravúrokra lenne szükség tőlük akár csak a 10. hely megtartásához is. A 12 pontos távolságban levő Vienna megelőzése nem várható, viszont erősen kell hátrafelé tekingetniük, a Vasas ugyanis csak 3 pontos hátrányban van hozzájuk képest és a sorsolása is sokkal könnyebb.

A DEAC az Újpest elleni hazai vereségével a vesztett pontokat tekintve már rosszabbul áll, mint a lilák. Bár a felsőház biztosnak tűnik, nem mindegy, végül milyen pozícióban zárnak. A Vasas elleni vereségük után nem nagyon fér bele több pontvesztés a mezőny végén álló csapatok ellen. Papíron kötelező a győzelem, de a DEAC eddig általában szenvedett a kicsik ellen, a HKB elleni tüskecsarnokbeli mérkőzést is nehezen hozta csak. Pénteken nem számíthatnak Jiri Behalra, akit az újpesti Anze Ropret ellen elkövetett szabálytalansága nyomán négy mérkőzésről tiltottak el.

KMH-DEB_20180916-900

fotó: KMH

Hokiklub Budapest–DEAC 1-4

   

A debreceniek a győzelmükkel felléptek a dobogóra. Rácz Kristóf assziszttal debütált a felnőttek között.

A mérkőzés elején gyors gólváltás történt: a 6. percben hiába szerezte meg a vezetést a DEAC Márton Koppány találatával – az élete első Erste Liga-mérkőzését játszó Rácz Kristóf gólpasszt jegyzett –, 1 percen belül egyenlített a Hokiklub Budapest Michal Sátek révén. A debreceniek a nyitó harmad második felében négy emberhátrányt is kibekkeltek, aztán amikor a 27. percben emberfórba kerültek, kihasználták azt Hugo Turcotte góljával. A záró húsz percben még 2-szer betalált a cívisvárosi együttes: előbb Turcotte duplázott, aztán Vlagyiszlav Kulesov egy üres kapus góllal beállította a 4-1-es végeredményt. A DEAC megelőzte a Brassót és feljött az Erste Liga 3. helyére.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 2018. dec. 28., péntek.
Hajek: 89,7% (Gadácsi)
K
Hetényi Z.: 97,4% (Gönczi)
Lakatos, Szécsi, Petres, Sátek, Szappanos
1
Kovács, Vuorijarvi, Izacky, Salló, Turcotte
Lévai, Orbán, Albert, Köllő, Szopos
2
Hetényi P., Markov, Kulesov, Berta, Németh A.
Bernáth, Jancsó, Egyed, Godó, Horváth
3
Erdei, Antal, Silló, Molnár, Hári
Berendi, Izsák, Németh Á.
4
Rácz, Márton, Kozma, Vincze
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:12 DEB Márton Rácz Antal
1-1 06:08 HKB Sátek Szappanos Szécsi
1-2 26:51 DEB PP Turcotte Hári Kovács
1-3 44:46 DEB Turcotte Salló Izacky
1-4 58:24 DEB EN Kulesov
38 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 12

Nagyon szép gólokkal verte a DEAC a HKB-t

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum