Sorozatban 7. győzelméért hajthat a Fehérvár

   

A külföldön játszó magyar csapatok közül most a Volán van a legjobb formában, amely péntekre bivalyerős ellenfelet kapott.

Az óév végén és az új elején hazai meccsdömping vár a Fehérvár AV19-re. A magyar EBEL-gárda december 28. és január 4. között négy összecsapást vívhat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, amelyek közül – minden túlzás nélkül – valamennyi különleges. Először az osztrák bajnokság listavezetője érkezik, majd a közvetlen rivális Linz lesz az ellenfél, utána a magyar kupa elődöntőjére kerül sor a szlovák Extraligában szintén nem akármilyen teljesítményt mutató DVTK Jegesmedvékkel szemben, míg végül a szerdán 7-5-re legyőzött Orli Znojmo teszi tiszteletét. Tekintettel arra, hogy a Fehérvár remek játékának hála fantasztikus győzelmi sorozatban van, miáltal a felsőházhoz is közel került, a klub részéről fel is hívják a figyelmet arra, hogy mindenki idejében vásárolja meg a belépőjét ezekre a mérkőzésekre, ugyanis könnyen lehet, hogy az össszesen összejön a telt ház. A Vienna Capitals ellen már el is fogytak az ülőhelyek. Úgyhogy aki érintett ez ügyben, és kíváncsi a dolgok állására, kattintson ide, hogy ne érhesse meglepetés.

A táblázat 7. helyén álló Fehérvár AV19 december 2-a óta nem szenvedett vereséget, így magától értetődően a liga legjobb formában lévő csapatai közé tartozik. A sorozatban begyűjtött hat győzelem keretei közt a mieink elkapták a Dornbirnt, a Villachot, a Klagenfurtot, a Medvescakot, az Innsbruckot és a Znojmót. Komoly névsor, ám olyan tudású csapat talán nincs köztük, mint a péntek esti ellenfél. A Vienna Capitals a szezon elején győzelmet győzelemre halmozott, és jelentős előnyre tett szert a tabella élén. Utána komoly hullámvölgy következett, de a gárda karakterét mutatja, hogy ebből is ki tudott lábalni. Ha december hónapot nézzük a bécsiek szemszögéből is, akkor azt látjuk, hogy 7-ből ugyancsak 6 mérkőzést nyertek. A különbség annyi, hogy ők nem az első, hanem az utolsó találkozójukat veszítették el, de akkor is szereztek 1 pontot: szerdán hazai jégen kaptak ki hosszabbításban a Linztől. Nem csupán innen tudni, hogy nem verhetetlen a Capitals. Eddig utolsó fehérvári vendégjátékuk alkalmával 4-3-ra nyert a magyar gárda egy fantasztikus második harmadnak köszönhetően. Ennyi épp elég lenne ezúttal is.

avsvic-201801

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvár AV19–Vienna Capitals 5-2

   

Hannu Järvenpää csapatát a bécsiek sem tudták megállítani, így már 7 mérkőzés óta veretlen a magyar EBEL-együttes.

Zsinórban hat győzelem után önbizalommal telve fogadta a listavezetőt a Fehérvár. Szabó Dánielé volt az első lövés, majd Sofron bombája után Reisz esett hatalmasat Starkbaum mamutjában. Az ellenakciónál a hazai kapu előtt alakult ki tumultus, végül Carruth megkaparintotta a korongot. Az óriási iramnak és a kevés játékmegszakításnak köszönhetően villámgyorsan repültek a percek. Rotter veszélyeztetett, de mindkét oldalon jól zárt a védelem, rengeteg lövés halt el a blokkokban. A harmad derekán Sofron lehetősége következett, sajnos a korongkezelésbe hiba csúszott, így odalett a kettő az egyes akció. Jó volt nézni a játék intenzitását és a két remek formában lévő csapat változatos csatáját. A 14. percben Dorion tüntette el szabálytalanul a Hári visszapattanójára érkező Hartyt, majd az Erdélyt fegyelmező Fischer is követte társát a büntetőpadra, 1 perc 20 másodpercig öt a háromban támadhatott a Volán. Érdekes módon ez megtörte a lendületet, megfordítva: remekül védekeztek a bécsiek, így kihasználatlanul maradt a kettős emberelőny. Az első harmadban Starkbaumnak volt több védeni valója, gól viszont nem esett. A dudaszót követően többen is összekapaszkodtak, de a játékvezetők elejét vették a bunyónak.

Meland áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdte a középső játékrészt a magyar csapat. Vause előtt adódott a legnagyobb gólszerzési lehetőség, Carruth azonban résen volt. Öt az öt ellen újra felgyorsult a játék. Az óriási iram mellett a keménységre sem lehetett panasz, tapintható volt a jégen a feszültség. A 28. percben Starkbaum már feküdt, Phillips megkerülte a kaput, de nem tudta eléggé megemelni a korongot, így az ütőjét elveszítő kapus lepkéssel fogta a gólba tartó lövést.  A másik oldalon Carruth bravúrral védte Schneider közelijét. Elcserélték magukat a vendégek, újabb emberelőny következett, a legnagyobb helyzet mégis Vause előtt adódott. Egyenlő létszámnál Reisz és Rotter akadtak össze, végül az osztrák a Sárpátkival szembeni szabálytalanság miatt mehetett a büntetőpadra. Ezt a fórt sem sikerült kihasználni, de ahogy kiegészült a Capitals, Kuralt két védővel a nyakán kilépett és a kapuba bombázott (1-0). A harmad utolsó öt perce nyomasztó bécsi fölénnyel telt. Záporoztak a lövések Carruth irányába, érett az egyenlítés, amikor Sille húzott kapura, szenzációs csellel becsapta őrzőjét és kilőtte a rövid felsőt (2-0).

Harty kiállításával indult a záró harmad, önfeláldozó védekezéssel sikerült kihúzni a két percet. Egyenlő létszámnál Sarauer és Erdély léptek ki, végül előbbi lőtt, Starkbaum védett. Kinyílt a Capitals, újabb gyors kontra következett, Erdély furán eltalált korongja pedig megtréfálta a bécsi kapust (3-0). Megzavarodtak a vendégek, a 46. percben jött a következő: Sofron keresztpasszából Sarauer lőtt köténygólt (4-0). Az 53. percben szépített a Bécs: Rotter belőtt korongjára DeSousa érkezett (4-1). Ez erőt adott a már csüggedő listavezetőnek, Nödl lövésénél nagy szükség volt Carruth sokadik bravúrjára. Négy a négy ellen folytatták a csapatok, majd ahogy kiegészültek, Kuraltot küldték ki a játékvezetők. Hamarosan követte őt Hári is, ráadásul 2+2 percet kapott. A kettős fórt az 58. percben Holzapfel váltotta gólra (4-2). A végén Starkbaum is lekorcsolyázott, sorra kapta az emberelőnyöket a Bécs, mindhiába. Az utolsó másodpercekben Sarauer egész pályás üres kapus góllal lezárta a meccset (5-2).

A Fehérvár remek meccsen, Carruth klasszisára építve, hatvan percen át jól védekezve, lehetőségeit maximálisan kihasználva zsinórban a hetedik mérkőzését is behúzta és nagy lépést tett a biztos rájátszást érő első 6 hely felé.

avsvic201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Nagyon keményen küzdöttek a fehérváriak

 

Mestermérleg a Fehérvár AV19–Vienna Capitals EBEL-rangadót követően.

EBEL, 3390 néző. Játékvezetők: Smetana, Siegel, Bärnthaler, Kaspar.
Carruth: 93,5% (Kornakker)
K
Starkbaum: 78,9% (Lamoureux)
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Sille
1
Clark, Wall, Tessier, Holzapfel, Hartl
Meland, Caruso, Sárpátki, Koskiranta, Szabó K.
2
Dorion, Fischer, Schneider, Wukovits, DeSousa
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Erdély
3
Mullen, Peter, Rotter, Vause, Romig
Szita, Sofron, Reisz
4
Birnbaum, Grosslercher, Nissner, Nödl
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 35:16 FHA Kuralt Koskiranta Stipsicz
2-0 38:50 FHA Sille Caruso Kuralt
3-0 43:11 FHA Erdély Sarauer Phillips
4-0 46:01 FHA Sarauer Sofron Szita
4-1 52:32 VIC DeSousa Schneider Rotter
4-2 57:20 VIC PP Vause Holzapfel Rotter
5-2 59:51 FHA Sarauer
20 Kapura lövések száma 31
16 Kiállításpercek 14

A Fehérvár Vienna-verése videón

   

A magyar EBEL-csapatnak ez volt a hetedik egymást követő győzelme.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum