A kezdést mindig remekül kapták el a srácok

   

Két győzelemmel tért haza hárommeccses finn túrájáról az U17-es válogatott. Jánosi Csaba szövetségi edzővel beszélgettünk a tapasztalatokról.

Az elmúlt hetet Finnországban töltötte az U17-es válogatott, hogy három mérkőzést játsszon hasonló korosztályú klubcsapatokkal. A tapasztalatok kicsit felemásak, mert a házigazdák nem mindig állítottak ki megfelelő erősségű ellenfeleket. ?Az első mérkőzésen a HIFK gárdájával csaptunk össze, ám ők nem voltak teljesen a mi súlycsoportunk, győztünk is 9-2-re ? kezdte Jánosi Csaba. ? A mérkőzés után azt kértük a szervezőktől, hogy acélosabb csapatot találjanak nekünk, mert azért utaztunk ki, hogy erős ellenfelekkel mérjük össze a tudásunkat. A KJT Haukat szerencsére sokkal jobb erőkből állt, ők nagyrészt már 18 évesek voltak, így nagyobb küzdelemre késztettek bennünket is, és 8-6-ra győztek. Ez a mérkőzés már sokkal jobban szolgálta a felkészülésünket. Itt is jól kezdtünk, majd kicsit szétesett a csapat szerkezete, könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. Utána ismét kiegyenlített lett a játék, és láttuk, hogy van tartása a válogatottnak. A harmadik összecsapáson újra jól indultunk, vezettünk, és ezt a harmadik harmadban már nehezen tudták elviselni a finn srácok, hiszen az eredmény nem úgy alakult, ahogy ők várták. Jó pár kakaskodást, összetűzést kezdeményeztek, ezekből sok kiállítás született, de végül behúztuk ezt is 5-3-ra.?

Az egy hét összességében hasznos volt. ?Jó volt látni, hogy mind a három mérkőzésbe kitűnően álltak bele a srácok, a kezdést mindig remekül kapták el. Voltak hullámvölgyek, különösen a második találkozón, de az általános tapasztalataink mindenképpen pozitívak. Az U18-as válogatottból érkező fiúk húzóemberek lettek, de mellettük láttunk jó néhány remek teljesítményt, ami a jövőre nézve biztató. Ugyanakkor voltak játékosok, akiktől többet vártunk, bízom benne, hogy legközelebb jobban teljesítenek. Az elkövetkező hetekben tovább figyeljük a szóba jövő játékosok bajnoki teljesítményét, majd februárban immár hazai pályán, a Tüskecsarnokban leszünk házigazdái a következő négy nemzet tornának.?

Az U17-es válogatott finnországi programja:

December 18.,18:30: Magyarország?HIFK 9-2
December 19., 19:00: Magyarország?HJT Haukat 6-8
December 21. 19:30: Magyarország?Kiekko-Vantaa 5-3

Név

Klub

Kapusok

Ollári Zsombor GrIFK (FIN)
Spiller Péter EHC München (GER)
Hátvédek
Bulcsu Levente UTE
Dobmayer Dominik Ifj. Ocskay Gábor JA
Fazakas Erik DVTK Jegesmedvék
Jakabfy Sámuel Börlange HF (SWE)
Mayer Martin MAC
Ortenszky Tamás Biel-Bienne (SUI)
Szélig Marcell MAC
Tornyai Mátyás MAC
Csatárok
Banga Nándor UTE
Borbát Márk DVTK Jegesmedvék
Csölle Dániel Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor Vasas
Galajda Zsombor DVTK Jegesmedvék
Horváth Pál Börlange HF (SWE)
Keresztes Levente MAC
Németh Kristóf Ifj. Ocskay Gábor JA
Schlekmann Márk MAC
Strenk Olivér MAC
Szalmás Bence MAC
Szekeres Tamás IHA (CAN)

Az U17-es válogatott stábja:

Szövetségi edző: Jánosi Csaba
Edző: Svasznek Bence
Fizioterapeuta: Babik János
Felszerelésmenedzser: Keresztes Zsolt
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum