Még 3 nap, és kezdődik a junior-világbajnokság

 

Ezúttal Vancouver és Victoria ad otthont az eseménynek, amelyre mindig is fokozottan, nagy lelkesedéssel figyel oda a nemzetközi hokivilág.

A korosztályos világbajnokságok speciális műfajt képeznek a nemzetközi tornák kategóriájában. Mivel kétéves korcsoportokról van szó, a végső győzelemre csak a legnagyobb hokinemzeteknek lehet esélyük. Hivatalosan 1977-ben rendezték az első ilyen tornát, azóta a 42 aranyéremből 30-at vitt haza Kanada és a Szovjetunió, illetve Oroszország. Az utóbbi időben némi változás volt tapasztalható, 2010 óta a két nagyhatalom összesen háromszor tudott győzni, miközben a szisztematikusan építkező USA egymaga ugyancsak három arannyal gyarapodott, a nem kevésbé látványos fejlesztő munkát végző finnek kétszer nyertek, és Svédországnak is jutott egy diadal. Az említett kilenc tornán összesen 27 érmet osztottak ki, ezekből 26-ot ez az öt nemzet vitt haza, egyedül Szlovákiának (!) sikerült odaérnie a harmadik helyre 2015-ben.

Ugyanez igaz a fiatalabb korosztályok nemzetközi megméretéseire is, de a junior-világbajnokságok az utánpótlástornákon belül is külön műfajt képviselnek. A 20 éven aluliak legnagyobb versenye az NHL-draft előtti legfontosabb felmérő. A folyamat nyáron kezdődik, amikor a Hlinka Kupát rendezik ? amit az idei évtől Hlinka?Gretzky Kupának neveznek, és felváltva házigazdája Edmonton, illetve Csehország vagy Szlovákia. A torna után látnak napvilágot az első listák arról, hogy melyik játékos hányadik kör hányadik helyén kelhet el a következő tehetségvásáron. Ez a sorrend a szezon elindultával folyamatosan frissül, a végső lista május végére áll össze. Az értékelésekben a junior-világbajnokságon mutatott teljesítmény döntő fontosságú. Ha nagy hullámzás nem következik be a topjátékosok produkciójában, akkor érdemi változás már nem szokott történni a végső sorrendben. 2017-ben például Kanada nyerte a Hlinka Kupát, majd a junior-vb döntőjében szétlövéssel kikapott az USA-tól, ám júniusban a Hlinka-győztes keretéből 17 játékos az első körben kelt el. Az idén augusztusban Kanada nyerte a Hlinka?Gretzky Kupát, a második helyen a svédek, a harmadikon az oroszok, a negyediken az amerikaiak végeztek. Érdekesség, hogy Finnország ezúttal csak hetedik lett.

A csapatoké mellett tehát kiemelten fontosak az egyéni teljesítmények is, ezért minden válogatott minden játékosa hatványozottan készül. A drafttal való szoros összefonódás miatt van, hogy minden más korosztályos világbajnoksággal szemben ezt az egyet decemberben és januárban rendezik, illetve hogy 2032-ig Kanada hat, az USA két torna gazdája lehet. Scoutok és egyéb szakemberek tömegei lepik el a rendezvényt, és a nézettség is jóval nagyobb, mint bárhol a világon. A legtöbb néző 2012-ben váltott jegyet: Edmontonban és Calgaryban két NHL-stadiont sikerült megtölteni folyaamatosan, összesen 455 ezer néző látta a helyszínen a meccseket, emellett a televízión keresztül milliók követték a programot. Tavaly a kanadai határhoz közel fekvő Buffalo adott otthont a vb-nek, de ekkor a számok elmaradtak a várakozásoktól, ?mindössze? 172 ezren voltak kíváncsiak az U20-as korosztály legnagyobb nemzetközi erőpróbájára (összehasonlításul: Amerikán kívül egyszer sikerült túllépni a kétszázezres határt, 2016-ban Helsinkiben). Az okok összetettek. Négy éven belül harmadszor rendeztek a tágabb régióban junior-világbajnokságot, drágák voltak a jegyek, a rossz időjárás és a rengeteg közúti baleset miatt sokan inkább fotelből követték a mérkőzéseket. Kivételt ez alól csak a korosztályos vb-k történetének első nyitott pályás meccse képezett: a Kanada?USA csoportmeccsre 45 ezren mentek ki a New Era Field Arenába. Ezt leszámítva a mínusz 20 fokos hideg és a naponta előforduló hóviharok eltántoríthatták a nézőket.

usacan

Idén nyugatabbra rendezik a tornát, amelynek Vancouver és Victoria ad otthont. Vancouverben a 19 ezres Rogers Arenában lesznek a mérkőzések, Victoriában egy kisebb létesítmény, a 7400 fő befogadására alkalmas Save-on-Foods Memorial Centre látja vendégül a B csoportot. Az elődöntőket és az éremosztókat természetesen Vancouverben rendezik. Brit-Kolumbia utoljára 2006-ban rendezett junior-világbajnokságot, akkor 325 ezren látogattak ki a meccsekre. A jegyek felét már januárban elkapkodták, pedig akkor még csak csomagban árulták őket, a legolcsóbb 650, a legdrágább 2250 amerikai dollárba került.

A tornán a világ tíz legjobb U20-as válogatottja vehet részt. A csapatok két ötös csoportban kezdik a küzdelmeket, az A jelűben Kanada, Csehország, Oroszország, Svájc és Dánia, a B-ben az USA, Svédország, Finnország, Szlovákia és Kazahsztán szerepel. A korongot december 26-án dobják be először, magyar idő szerint este tíz órakor, és még aznap sok kerül az első szuperrangadóra Svédország és Finnország között, ami jó felütést adhat az egész sorozatnak. A csoportkörnek még ebben az évben vége lesz, december 31-én Kanada játszik Oroszországgal, illetve a finnek az amerikaiakkal, könnyen lehet, hogy azok a meccsek döntenek a csoportelsőségről is. A két csoport két utolsója két nyert meccsig tartó párharcban dönti el, hogy melyikük marad bent, ezekre január 2-án, 4-én és ha szükséges, 5-én kerül sor. A többiek január 2-án játszanak a négy közé kerülésért, az elődöntőt két nappal később, a döntőt és a bronzmeccset 5-én rendezik.

Idén is érdemes lesz tehát figyelni, hiszen a jövő meghatározó játékosait láthatjuk majd. A tavalyi tornán például olyan nevek bukkantak fel, mint Casey Mittelstadt, Rasmus Dahlin, Klim Kosztyin, Cale Makar, Brady Tkachuk. Róluk lehetett tudni, hogy jók lesznek, azonban mindig vannak későn érő típusok, vagy éppen olyan játékosok, akik nincsenek annyira szem előtt, és így meglepetést szolgáltatnak. 2018-ban közéjük tartozott a két cseh csatár, Martin Necas és Filip Zadina, de a svédek azóta szupersztárrá lett játékosa, Elias Pettersson is. Hogy idén kik lehetnek a befutók, azzal a következő cikkünkben foglalkozunk.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum