Sorozatban 5. győzelméért hajthat a Fehérvár

   

Az az Innsbruck érkezik szombat este a Raktár utcába, amelynek jelenleg 6 pont a hátránya a 7. helyen álló magyar EBEL-csapat mögött.

Remek formába lendültek Hannu Järvenpää fiai, legutóbbi négy meccsüket megnyerték, sorozatuknak péntek este a meggyengült Medvescak látta kárát, a találkozón Anze Kuralt mesterhármast szerzett, Hári János gólpasszt jegyzett, Kornakker Dániel shutoutot ért el. A szériának hála a Znojmót is megelőzve a 7. helyre kapaszkodott a Fehérvár AV19, miközben az előtte található Linz is lőtávolban van, mindössze 4 pontnyira. Márpedig a 6. pozíció már felsőházat és automatikus playoffhelyet jelent. A csapat játékát és lendületét látva egyáltalán nem tűnik elérhetetlen egy ilyen rég látott siker, de alapvető fontosságú, hogy tartani tudják a tempót a játékosok.

Illetve az is, hogy a közvetlen riválisok elleni meccseket behúzzák, ugyanúgy, ahogy tették azt a Medvescak, a Villach vagy a Dornbirn ellen, csak hogy a legutóbbi ilyen eseteket említsük. Továbbá ezek mellé kellenek az olyan bravúrok, mint a Klagenfurt vagy a Bolzano elleni az elmúlt hetekből. Ha így történne, akkor rövidesen már az utóbbi csapatokat nevezhetnénk közvetlen riválisoknak.

Az Innsbruck ugyan három hellyel és hat ponttal a Volán mögött tartózkodik most, de tudjuk jól, hogy nem könnyű falat. Az exfehérvári Rob Pallin együttese ebben a szezonban első nekifutásra pontot szerzett az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban – hosszabbításban a mieink nyertek –, másodjára viszont simán győzött hazai jégen, így a pontok elosztását tekintve 4:2 arányban “vezet”. A feladat innen nézvést egyértelmű: el kell venni tőlük a három pontot, kemény és céltudatos munkával. Annál is inkább, hogy ők a legutóbbi öt találkozójukból mindössze egyet húztak be, fontos lenne tehát tovább rontani a statisztikájukat.

Énekes Lajos másodedző a következőképpen fogalmazott a hivatalos klubhonlapon a találkozó előtt: „A hazai pályán meglévő jó sorozatot mindenképp folytatni szeretnénk, örülök, hogy viszonozni tudjuk a szurkolóinknak azt a biztatást, amit kapunk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen tegnap utaztunk, ennek ellenére természetesen mindent megteszünk a győzelemért.”

avshci-201809

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvár AV19–Innsbruck 8-1

   

Hannu Järvenpää csapata az első harmadban eldöntötte a székesfehérváriak korábbi trénere, Rob Pallin együttese elleni összecsapását, ezzel sorozatban 5. sikerét aratta.

A Fehérvár kiválóan indította a találkozót, a 4. percben már 2-0-ra vezetett. Előbb Andrew Sarauer talált be közelről René Swette kapujába, aztán alig 1 perccel később Hári János jobb szélről középre tett korongját Anze Kuralt lőtte el a tiroli kapus botos kesztyűje mellett. A 7. percben Kuralt és Boivin páros büntetést kaptak, a 4 a 4 elleni csatában mindkét csapatnak volt 1-1 kimaradt szólója. A harmad felénél Erdély Csanád kiváló indítást kapott, lövése átcsorgott Swette mamutjai között. A tiroliak szétestek, csak keresték a korongot, amikor Szabó Dániel lövése utáni kipattanót Hári János belőtte. A negyedik bekapott gól után Rob Pallin időt kért, Swettét Luka Gracnar váltotta. A szlovén hálóőr sem úszta meg kapott gól nélkül a harmadot, a 19. percben Zack Phillips belőtt egy kipattanót.

A második felvonás kiegyenlítettebb játékot hozott. A 26. percben egy 2 az 1 elleni akciót fogott a Fehérvár kapusa. A meccs felénél elszabadultak az indulatok egy Carruth-védés után, ugyanis Boivin a jégen ülve kihúzta Sarauer lábát, mindketten 2+2 perces büntetést kaptak. A játékrész végén szépített az Innsbruck, Yogan volt eredményes egy keresztpassz után. A záró harmadban a tiroliak hajtottak a felzárkózásért, de nem jött össze nekik. A 48. percben Kuralt váltott gólra egy centerezést, az 56. percben pedig egy kimaradt előny után továbbra is nyomott a Fehérvár, melynek végén Harty szemből meglőtte a 7. hazai gólt. A 8-1-es végeredményt Hári János állította be egy centerezés után.

avshci-201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

A Fehérvár a játék minden elemében jobb volt

 

Hannu Järvenpää és Rob Pallin vezetőedzők értékelték a 8-1-es hazai győzelemmel véget ért Fehérvár AV19–Innsbruck összecsapást.

EBEL, 3180 néző. Játékvezetők: Babic, Fichtner, Soós, Nagy.
Carruth: 96,6% (Kornakker)
K
Swette: 60,0% (Gracnar: 82,6%)
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Sille
1
Boivin, Kudelka, Lamoureux, Clark, Yogan
Meland, Caruso, Sárpátki, Koskiranta, Erdély
2
Ross, Guimond, Lammers, Spurgeon, Sedivy
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Szabó K.
3
Lindner, Pedevilla, Paulweber, Lavoie, Wachter
Láday, Szita, Reisz, Kiss
4
Antonitsch, Bar
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:16 FHA Sarauer Szabó K.
2-0 03:25 FHA Kuralt Hári Szabó D.
3-0 12:29 FHA Erdély Sarauer Szabó K.
4-0 13:47 FHA Hári Erdély Szabó D.
5-0 18:05 FHA Phillips Szabó D. Sarauer
5-1 37:00 HCI PP Yogan Clark Guimond
6-1 47:01 FHA Sille Hári
7-1 55:28 FHA Harty Sarauer Kuralt
8-1 57:51 FHA Hári Kuralt Sille
33 Kapura lövések száma 29
14 Kiállításpercek 14

A szenzációs 8-1-es Fehérvár-győzelem videója

 

Hát ez azért egy nem akármilyen siker volt Rob Pallin csapata ellen.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum