Tisztelik az ellenfelüket, de nem félnek tőle

   

Az IIHF-szünet után ott kellene folytatnia a Fehérvár AV19-nek, ahol abbahagyta. Nem lesz könnyű, a Klagenfurt idén is élcsapat.

Az utóbbi hetekben szépen felvette a ritmust a magyar EBEL-csapat, öt mérkőzéséből négyet megnyert, így a 8. helyen áll, közvelen riválisai közül csak a Znojmo van előtte jelenleg. Az automatikus rájátszás jelentő 6. pozíció viszonylag messze van, kereken 10 pontra, de az sem elérhetetlen. Minden azon múlik, hogy ebben a nagyon sűrű karácsonyi-újévi időszakban, ami következik, hogyan bírja a tempót  gárda. Ezen a héten is három meccsen kell helytállnia Hannu Järvenpää együttesének, előbb itthon, aztán idegenben, majd ismét itthon.

A sorozat nyitányaként a pillanatnyilag 4. Klagenfurtot kellene legyűrni. A rekordbajnok KAC, amely az előző bajnokságban meglepetésre búcsúzott a negyeddöntőben – a későbbi bajnok Bolzano az alsóházból érkezve ütötte ki –, némiképp hektikusan teljesít az idén. Ezt az is mutatja, hogy ha esetében is a legutóbbi öt mérkőzést vesszük, akkor két rendes játékidős és egy büntetőkkel elért siker mellett két vereséget konstatálhatunk, utóbbiak egyike ráadásul a Znojmóban összehozott 4-8 volt. Más kérdés, hogy mivel a komplett élmezőny bukdácsol – a szenzációs nyitó szériája után fölényesen vezető, majd brutálisan összezuhanó Vienna Capitals suttyomban visszakapaszkodott az első helyre –, mindössze 2 pont a KAC hátránya a dobogó legtetejéhez képest.

Ami a Fehérvár és a Klagenfurt idei találkozásait illeti, azok rendben vannak, kezdésként még szeptemberben büntetőkkel nyertek a kékek a Raktár utcában, majd október végén hosszabbításban húzták be a pluszpontot idegenben. Ezek alapján is joggal mondja a vezetőedző a klub hivatalos honlapján, hogy “tiszteljük az ellenfelünket, de nem félünk tőle. Sok kulcsjátékosuk van, de mi a saját hokinkra koncentrálunk. Szoros csatára számítok.”

Az összecsapáson bizonyosan nem léphet jégre Kóger Dániel csapatkapitány, akire térdsérülése miatt hosszabb kényszerpihenő vár. A mérkőzés 18 órakor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, és a Digi Sport élőben közveztíti.

kacfeh

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvár AV19–Klagenfurt 5-4

   

A KAC hiába egyenlített háromgólos hátrányból, Hannu Järvenpää csapata meg tudott újulni és a rendes játékidőben behúzta a mérkőzést.

Jól kezdett a Fehérvár. Az első helyzet Phillips előtt adódott, aki takarásból lőtt centiméterekkel a kapu mellé. Sajnos az első kiállítás is a kanadai támadóé lett. Ez nem törte meg a lendületet, Sarauer emberhátrányban is kilépett, szép cselekkel elfektette a kapust, végül az alapvonal mögül visszanyúlva bekotorta a vezető gólt (1-0). Egy perc maradt a klagenfurti emberelőnyből, ezt könnyedén kivédekezték Melandék. Öt az öt ellen ismét Sarauer próbálkozott, majd Sillével szemben szabálytalankodott Strong. Előnyben is szépen járatta a korongot a Fehérvár, Hári passzai és lövései élményszámba mentek, de nem sikerült növelni az előnyt. Egyenlő létszámban sem tudtak kijönni harmadukból az osztrákok, jó volt látni, hogy nemcsak nagy elánnal, hanem remekül is játszott a Volán. A játékrész derekán Szabó Krisztiánt ütközték le kőkeményen. A bodicsek erejét mutatja, hogy ütője a nézőtérre repült. A 11-es megszédült ugyan, de pár perc ápolás után visszatért a jégre. Forgott tovább a fehérvári verkli, Glenn távoliját Phillips helyzete követte. A 15. percben már nem volt pardon, Hári kipattanóját Kuralt pofozta a kapuba (2-0). A támadójáték mellett a védekezésre sem lehetett panasz. Az agresszív letámadás csírájában fojtotta el a klagenfurti akciókat, Geierék mindössze 4 kapura lövést tudtak felmutatni az első húsz percben.

A középső játékrész elején sem változott a meccs képe. A gyorsabb és pontosabb hokit továbbra is a magyar csapat játszotta. A 23. percben Koch helyzete jelezte, megérkezett a meccsbe a rekordbajnok, Strong lövésénél pedig Carruth bravúrjára is szükség volt. Egyenlő erők küzdöttek a jégen, jókor jött Kraus büntetése. Pár másodperc után Szabó Dániel is kiállt, oda lett az emberelőny. Négy a négy ellen folytatták a csapatok, újra felpörgött a mérkőzés. Harty takarásból lőtt, Madlener védett, a másik kapunál Caruso önfeláldozón blokkolta a gólba tartó korongot, megőrizve a kétgólos előnyt. Míg az első harmadban alig lőttek kapura a klagenfurtiak, a másodikban már volt dolga bőven Carruthnak. A 30. perctől a vendégek domináltak: Petersen és Kozek kipasszolták a teljes védelmet, ismét a fehérvári kapus bravúrja állta útját a KAC-szépítésnek. A hajrát ismét megnyomta a Volán; Reisz, majd Hári is helyzetbe került, mindkétszer Madlener lett a végállomás. A 40. percben ő sem segíthetett csapatán, Kuralt közelről bombázott a hálóba (3-0). Ez a húsz perc inkább a vendégeké volt, de így is sikerült növelni az előnyt.

Koskiranta áthúzódó büntetése miatt osztrák emberelőnnyel indult a záró harmad. Wahl szinte azonnal kilőtte a hosszú alsót (3-1). A szépítés után hazai fór következett. A háromgólos különbséget nem sikerült visszaállítani, de legalább nem tudott lendületbe jönni a KAC. A 44. percben Petersen lépett ki, Harty szabálytalanul megállította. A büntetőt a sértett Carruth lábai között lőtte a kapuba (3-2). Szűk négy perc alatt újra nyílttá vált az összecsapás. Támadásban maradtak a vendégek, az első harmadhoz képest 180 fokos fordulatot vett a mérkőzés. Most a Klagenfurt játékosai cikáztak a jégen, míg a mieink nyomozták a korongot. Az 50. percben újabb osztrák fór következett, Comrie távolról kiegyenlített (3-3). Szerencsére volt még fordulat a meccsben! A nehéz lélektani helyzetben Erdély vállalta magára a vezérszerepet, és addig kotorászott Madlener mamutjánál, míg a gólvonal mögé tuszkolta a pakkot (4-3). Az 57. percben, emberelőnyben Hári nyeste kapura a pakkot, Szabó Dániel pedig gólt érően tette bele az ütőjét (5-3). Az utolsó 21 másodpercet Unterweger gólja tette izgalmassá (5-4).

A Fehérvár az első két harmadban háromgólos előnyre tett szert, majd a klagenfurti egyenlítés után is újítani tudott, így a szezonban harmadszor is legyőzte a rekordbajnokot. Háriék legutolsó 6 meccsükből 5 győzelmet aratva közelítenek a biztos rájátszást jelentő helyek felé.

avskac-201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 2960 néző. Játékvezetők: Fichtner, Smetana, Nagy, Soós.
Carruth: 85,2% (Kornakker)
K
Madlener: 76,2% (Holzer)
Glenn, Harty, Kuralt, Hári, Sille
1
Fischer, Comrie, Petersen, Koch, Kozek
Meland, Caruso, Sárpátki, Koskiranta, Erdély
2
Schumnig, Gartner, Geier S., Wahl, Bischofberger
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Reisz
3
Strong, Unterweger, Richter, Neal, Harand
Szabó D., Szita, Szabó K.
4
Duller, Obersteiner, Witting, Liivik, Kraus
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:18 FHA SH Sarauer Caruso
2-0 14:45 FHA Kuralt Hári Sille
3-0 39:02 FHA Kuralt Sille Hári
3-1 40:59 KAC PP Wahl Bischofberger Comrie
3-2 43:45 KAC Petersen
3-3 50:51 KAC PP Neal Comrie Gartner
4-3 52:04 FHA Erdély Szabó D.
5-3 56:33 FHA PP Szabó D. Hári Sarauer
5-4 59:38 KAC Unterweger Petersen Geier S.
21 Kapura lövések száma 27
12 Kiállításpercek 8

A Fehérvár AV19 KAC elleni sikere videón

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum