A Winnipeg állította meg a Tampát

 

A Lightning zsinórban nyolc győzelem után kapott ki ismét. Kiütéssel nyert a San Jose és a Calgary, Fleury már kilencedik a győzelmek listáján.

A két konferencia jelenlegi első helyezettje találkozott Winnipegben, ahol a Jets hirtelen halálban verte a Tampát. A Lightning háromszor is magához ragadta a vezetést a mérkőzésen, de a hazaiak minden alkalommal egyenlítettek, utoljára bő öt perccel a befejezés előtt Nikolaj Ehlers révén. A hosszabbítás utolsó percében az a Mark Scheifele döntött, aki előkészítette Ehlers egyenlítő gólját. Scheifele az utolsó öt mérkőzésen 14 pontot szerzett.

Hosszabbításban nyert a Vegas a Gardenben. A Rangers szerzett vezetést, de a Knights fordított, így a túlóráért már hazaiknak kellett szaladnia az eredmény után. A győztes gólt végül Alex Tuch ütötte a ráadás harmadik percében. A Rangersben Kevin Hayes három gólpasszt adott és egymás után a negyedik mérkőzésen szerzett legalább kettő pontot. Marc-Andre Fleury karrierje 423. győzelmét szerezte és befogta az örökranglista 9. helyén Tony Espositót.

USP NHL: ARIZONA COYOTES AT VEGAS GOLDEN KNIGHTS S HKN VGK ARI USA NV

Kapott gól nélkül hozta le Petr Mrázek az Arizona elleni találkozót. A Hurricanes kapusa 23 lövést védett, mellette a két gólpasszig jutó Calvin de Haan emelkedett ki. A Carolina három vereség után nyert ismét.

A Calgary egy hetessel ütötte ki a hazai jégen játszó St. Louist. A Flames már az első harmad végén néggyel ment, így nem volt véletlen, hogy a Blues kapusa, Jake Allen a második harmadot már a kispadon kezdte. Alan Quine és Johnny Gaudreau duplázott, utóbbi még egy gólpasszt is adott. A Calgary az első 34 mérkőzésen 23 győzelmet szerzett, ettől jobban csak egyszer kezdett a klub: az 1988/89-es szezonban, amikor bajnok lett.

Akárcsak a Calgary, a San Jose is egy hetest ütött vendégként. A Chicago a második harmad elején még vezetett 3-2-re, de a Sharks ezután beindult, és a három gólpasszt kiosztó Brent Burns vezetésével öt gólt ütve megfordította a meccset. A San Jose az utolsó hét mérkőzéséből hatot megnyert.

A Buffalo az utolsó három és fél percben húzta be a meccset Bostonban. A Bruins kétszer még egyenlített, de a hajrában kapott újabb két gólra már nem tudott válaszolni. A Buffalo mind a négy gólját a Jeff Skinner, Jack Eichel, Sam Reinhart első sor hozta össze. A hármas összesen kilenc pontot szerzett, ebből négyet Eichel. A három gólpasszig jutó Reinhart zsinórban a 11. meccsén szerzett pontot.

A vancouveri emberelőnyös szekció, azon belül is Brock Boeser nyerte meg a meccset az Edmonton ellen. Az Oilers még vezetett 1-0-ra, de a Canucks a második és a harmadik harmad fordulóján 11 perc alatt három gólt lőtt fórban, amiből a már említett Boeser egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét. A Canucks az utolsó hat mérkőzésén 12 pontot szerzett.

NHL, 2018. december 16.:

NY Rangers?Las Vegas 3-4
G.: Skjei, Zibanejad, Kreider ill. Smith, Stastny, Carrier, Tuch

Carolina?Arizona 3-0
G.: Foegele, Szvecsnyikov, Aho ill. ?

St. Louis?Calgary 2-7
G.: Sundqvist, Bozak ill. Gaudreau (2), Quine (2), Tkachuk, Lindholm, Giordano

Boston?Buffalo 2-4
G.: Kampfer, Krug ill. Skinner (2), Eichel (2)

Chicago?San Jose 3-7
G.: DeBrincat, Strome, Perlini ill. Karlsson, Sörensen, Kane, Goodrow, Couture, Labanc, Hertl

Winnipeg?Tampa Bay 5-4 h.
G.: Ehlers (2), Perreault, Tanev, Scheifele ill. Killorn, Stamkos, Johnson, Kucserov

Vancouver?Edmonton 4-2
G.: Edler, Boeser, Pettersson, Horvat ill. Nugent-Hopkins, Chiasson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum