Buta hibákból nagyon sok gólt kaptunk

 

A szövetségi kapitányok mellett Erdély Csanád, Vas János és Vokla Roland is értékelte a magyar válogatott fehéroroszok elleni 1-8-as vereségét.

Jarmo Tolvanen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: ?A második harmadunk egyáltalán nem olyan volt, amilyet elvárok a csapattól és néhány játékostól. Azok a védekezésbeli apróságok, amikre ezen a héten figyelni szerettünk volna, egyáltalán nem működtek sem egyéni, sem csapatszinten. A nyolc kapott gól egyértelműen azt jelenti, hogy védekezésben javulnunk kell, viszont néha szükségesek az ilyen élmények is, hogy világosan kiderüljön, min kell változtatnunk. Sok játékost és szerepet tesztelgettünk, ettől lett csúnya a végeredmény. Természetesen az ellenfél kiválóan játszott, ezt is el kell ismernünk.?

Andrej Szidorenko, a fehérorosz válogatott szövetségi kapitánya: ?Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. A pálya egész területén nyomás alá helyeztük az ellenfelet: arra kértem a fiúkat, hogy agresszívan játsszanak, és ennek megfeleltek. A torna során meccsről meccsre jobban akartunk teljesíteni. Az első két napon még nem minden történt úgy, ahogy szerettük volna, mert habár sokat lőttünk kapura, a gólok nem jöttek ? de mostanra sikerült előrébb lépnünk.?

A játékosok közül Erdély Csanád, Vas János és Vokla Roland beszélt a tanulságokról:

A norvégiai EIHC-torna programja:

december 13. csütörtök 16:00 Franciaország?Magyarország 3-0
december 13. csütörtök 20:00 Norvégia?Fehéroroszország 6-1

december 14. péntek 16:00 Fehéroroszország?Franciaország 0-1
december 14. péntek 20:00 Norvégia?Magyarország 3-2

december 15. szombat 12:00 Magyarország?Fehéroroszország 1-8
december 15. szombat 16:00 Norvégia?Franciaország

A magyar válogatott kerete a norvégiai EIHC-tornára:

Név Klub
Kapusok
Hetényi Zoltán DEAC
Vay Ádám DVTK Jegesmedvék
Hátvédek
Gőz Balázs DVTK Jegesmedvék
Kiss Dániel DVTK Jegesmedvék
Láday Tamás Fehérvár AV19
Pozsgai Tamás MAC
Stipsicz Bence Fehérvár AV19
Szabó Dániel Fehérvár AV19
Szirányi Bence DVTK Jegesmedvék
Varga Arnold UTE
Vokla Roland MAC
Csatárok
Becze Tihamér SC Csíkszereda
Benk András UTE
Christopher Bodó MAC
Erdély Csanád Fehérvár AV19
Galló Vilmos Timra (SWE)
Hári János Fehérvár AV19
Németh Attila DEAC
Miskolczi Márk DVTK Jegesmedvék
Reisz Áron Fehérvár AV19
Andrew Sarauer Fehérvár AV19
Sárpátki Tamás Fehérvár AV19
Somogyi Balázs DVTK Jegesmedvék
Szabó Krisztián Fehérvár AV19
Terbócs István MAC
Vas János DVTK Jegesmedvék

A magyar válogatott szakmai stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Szilassy Zoltán
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Imre Lajos, Szilágyi Levente
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum