Vasziljevszkij 48 védéssel tért vissza

 

A 14 mérkőzést kihagyó tampai kapus a Torontót kergette őrületbe. Connor McDavid újabb mérföldkőhöz ért.

Tampában csapott össze a Keleti konferencia és az Atlantic-csoport két legjobbja, a Tampa és a Toronto. A meccset a Lightning húzta be, amivel nyolc pontra növelte előnyét közvetlen riválisával szemben. A találkozón a Leafs hiába nyerte a lőpárbajt 49-21-re, a káprázatos napot kifogó orosz kapus bravúrjai miatt képtelen volt ezt az előnyt a maga javára fordítani. Andrej Vasziljevszkij mellett honfitársa, Nyikita Kucserov emelkedett ki, aki gólpassza mellett emberelőnyben szerzett győztes gólt.

A Buffalo utolsó 18 Arizona elleni mérkőzéséből a 14.-et nyerte. Casey Mittelstadt már az első perc végén megszerezte a vezetést, amit a hetedikben Jeff Skinner duplázott meg. A gólt Sam Reinhart készítette elő, aki ezzel egymás után a nyolcadik mérkőzésén szerzett pontot, amivel egyéni rekordot állított fel. A Coyotes fél percen belül egyenlített, de a folytatásban már nem tudta bevenni Carter Hutton kapuját. A végeredményt Evan Rodrigues állította be a harmadik harmadban.

A Los Angeles hiába szerezte meg korán a vezetést Columbusban, később esélye sem maradt a pontszerzésre. A harmad közepén már a Jacketsnél volt az előny, amihez a második harmadban még kettőt raktak hozzá a hazaiak 13 másodperc alatt. Artyemij Panarin kettőt vágott, közte a győztes gólt, Szergej Bobrovszkij 29 lövést fogott. A Kings négy nap alatt játszott három mérkőzést idegenben, és mind a hármat elvesztette.

Gólzáporos mérkőzésen nyert a Montreal a Carolina ellen úgy, hogy a találkozó tíz góljából hét a harmadik harmadban született. A Hurricanes Andrej Szvecsnyikov találatával egyenlített 2-2-nél, a Canadiens ezután lőtt kettőt pillanatok alatt, ami döntőnek bizonyult, mert ettől kezdve felváltva estek a találatok, egészen 6-4-ig. A meccs legjobbja a Montreal két gólt szerző hátvédje, Jeff Petry volt.

Majdnem elszórakozta a két pontot a Nashville a Vancouver ellen. A Predators magabiztosan játszott, négy perccel a befejezés előtt még biztos előnyben volt. A Canucks azonban Brock Boeser emberelőnyös góljával szépített, az utolsó percben pedig Bo Horvat hátrányban szerzett találatával egyenlített. A Nashville végül Colton Sissons találatával zárta le a mérkőzést a ráadás negyedik percében.

Óriási mérkőzésen, hosszabbítás után nyert a Winnipeg az Edmonton ellen. Az Oilers szerzett vezetést, de a Jets válaszul hármat ütött hét perc alatt. Ezután a vendégek ideje következett, akik szintén hármat lőttek a második harmad végig, 4-3-ra módosítva az eredményt. A hazaiak a harmadik harmad derekán,az összesen három pontig jutó Mark Scheifele találatával egyenlítettek, a ráadásban pedig Josh Morrissey góljával a pluszpontot is otthon tartották. A vendégek kapitánya, Connor McDavid két gólpasszt adott, ezzel a 240. mérkőzésén megszerezte a 300. pontját, minden idők 8. legfiatalabb játékosaként.

mcdavid 300 2

A Florida egyoldalú mérkőzésen kapott ki Minnesotában, ezzel egymás után ötödik vereségét könyvelhette el. A Panthers még vezetett a találkozó legelején, de a Wild Nino Niederreiter duplájával és egy előkészítésével, valamint Ryan Suter három gólpasszával fordított és otthon tartotta a pontokat. A Panthetrs közel kilenc éve, 2010 márciusában nyert legutóbb északon.

A San Jose legyőzte a Dallast, ezzel egymás után a harmadik sikerét aratta, míg a Stars éppen ellenkezőleg, zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el. A vendégek két gólja keretbe foglalta a hazaiak három találatát, amiből kettőt az ebben a szezonban fantasztikusan játszó Timo Meier szerzett. A svájci szélső tavaly az egyéni legjobbját érte el 21 góllal, idén viszont már 18-nál jár.

NHL, 2018. december 13.:

Buffalo?Arizona 3-1
G.: Mittelstadt, Skinner, Rodrigues ill. Fischer

Columbus?Los Angeles 4-1
G.: Panarin (2), Sedlak, Anderson ill. Brown

Montreal?Carolina 6-4
G.: Petry (2), Peca, Gallagher, Lehkonen, Shaw ill. Szvecsnyikov (2), Slavin, Aho

Tampa Bay?Toronto 4-1
G.: Cirelli, Kucserov, Killorn, Johnson ill. Kapanen

Nashville?Vancouver 4-3 h.
G.: Hartman, Bonino, Jarnkrok, Sissons ill. Beagle, Boeser, Horvat

Minnesota?Florida 5-1
G.: Niederreiter (2), Staal, Parise, Brodin ill. Malgin

Winnipeg?Edmonton 5-4 h.
G.: Perreault, Ehlers, Lanie, Scheifele, Morrissey ill. Spooner, Nurse, Khaira, Chiasson

San Jose?Dallas 3-2
G.: Meier (2), Thornton ill. Faksa, Heiskanen

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum