Magyarország?Szlovákia 5-4

   

Ifjúsági válogatottunk egészen fantasztikus teljesítménnyel, háromgólos hátrányból felállva legyőzte a két osztállyal feljebb játszó Szlovákiát.

Nagy lendülettel kezdték a mérkőzést a csapatok a káposztásmegyeri négy nemzet U18-as tornán, de a vendégek veszélyesebbek voltak, a 2. percben rövid időn belül Horváth Dominiknak kétszer is védenie kellett. A magyar fiatalok nem ijedtek meg A csoportos ellenfelüktől, ha lehetőségük volt, bátran támadtak, de a masszív szlovák védekezés kevés lehetőséget hagyott erre. A 6. percben komoly munkával kivédekeztük az első emberhátrányt. A következő cseréket megnyomták északi szomszédaink, be is szorították a mieinket, és a 12. percben megszerezték a vezetést. Gyors támadással vitték a korongot a magyar kapuig, ahol végül Kiss talált be (0-1). A 17. percben nagyobb kavarodás támadt a magyar kapu előtt, ám Horváth Dominik bravúrral vetődött bele a közeli lövésbe. Nem sokkal később a szlovák ketrec előtt pattogott veszélyesen a korong, mindenki csak kereste, de végül nem sikerült áttuszkolni a gólvonalon.

A második harmadból csupán két és fél perc telt el, amikor a vendégek növelték előnyüket. Ismét gyorsan játszották át a pálya középső részét, Valigura a palánk mellől pontosan centerezett, Sojka a kapu előtt beleszúrt, a korong így pattant a hálóba (0-2). A 25. perctől több jó cserét is játszott a magyar csapat, ekkor Belanyi védései konzerválták az eredményt. Egyértelműen felpörgött a válogatottunk, hosszabb ideig a vendégkapu előtt tartottuk a korongot, de valami apróság mindig hiányzott a szépítéshez, noha több nagy helyzetünk volt. És amikor már úgy tűnt, érik a magyar gól, a szlovákok találtak egyet. A 32. percben Jellusra nem jutott védő, és közelről a hálóba pofozta a pakkot (0-3). A 34. percben végre megtalálták a rést a mieink a szlovák védelmen. Lövei Dávid szerzett korongot a hátsó palánknál, remekül passzolt középre és az érkező Sárdi Máté egyből mattolta Belanyit (1-3). Újabb szlovák emberelőnyt védekeztek ki a magyar fiatalok, ám az utolsó perceket megnyomták a vendégek. Előbb kapuvasat lőttek, majd nem sokkal ezután Valigura ment el egyedül, lövése után elsodorta a magyar kapust és a kaput is, a korong azonban közben átperdült a gólvonalon. A magyar szakvezetés reklamált, a játékvezető hosszasan videózott, majd megadta a gólt (1-4).

A harmadik játékrész áthúzódó magyar emberelőnnyel kezdődött, és bár volt lövés, amely csak centikkel ment el a kapuvas mellett, végül nem sikerült kihasználni. A 45. percben aztán fantasztikus góllal faragott hátrányból a magyar csapat. Mesterházy Bálint első lövését még védte a szlovák hálóőr, a kipattanó azonban hozzá került vissza, azzal megkerülte a kaput, és a vas mellől felvarrta a pakkot a rövid felső sarokba (2-4). A 49. percben pedig már csak egy volt közte: Falus Ádám eresztett meg egy bombát a kék vonalról, a játékszer felperdült egy védőn, áthullott a kapuson, és a gólvonal mögött kötött ki (3-4). A két bekapott gól felbosszantotta a szlovákokat, akik tekertek egy kicsit a sebességen, a játék így átköltözött a magyar harmadba. Ezt az időszakot átvészelte válogatottunk, és utána ismét kiegyenlítettebb lett a játék. Az 56. percben Valigura szólózott megint, ám Horváth Dominik védett. Pontosan négy perc volt a végső dudaszóig, amikor emberelőnybe kerültünk, és összejött az egyenlítés! Ismét Falus Ádám, ismét kék vonalas lövés, ismét gól (4-4).

A hosszabbításban, 3 a 3 ellen kijött a nagyobb rutin, a szlovákok fölényben játszottak, de Horváth Dominik nagyokat védett, a mieink hősiesen védekeztek, és közben az ellentámadásról sem mondtak le. Az utolsó két percben előnyben játszhattunk 4 a 3 ellen egy palánkra lökés után, és be is vittük a győztes találatot, Gáspár Levente oldalról hatalmas gólt lőtt (5-4).

Erre a mérkőzésre igazán büszke lehet a magyar ifjúsági válogatott és a szakmai stáb. A srácok a második harmad derekától teljesen partiban voltak az A csoportos Szlovákiával, háromgólos hátrányban sem adták fel, és elképesztő harmadik harmad után hosszabbításban megfordították a mérkőzést.

Miután a délutáni mérkőzésen Ukrajna 5-4-re legyőzte Dániát, így most Magyarország vezet 5 ponttal, a 4 pontos Szlovákia, a 3 pontos Ukrajna és a pont nélkül álló Dánia előtt. Ha holnap délután 15 óra 30 perctől legyőzzük a dánokat, megnyerünk egy olyan tornát, amelyen két A csoportos és egy divízió 1/A-s ellenfele volt/van a székesfehérvári divízió 1/B-s világbajnokságra készülő magyar válogatottnak. Érdemes lesz kimenni szurkolni a srácoknak, megérdemlik!

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László/MJSZ

A káposztásmegyeri négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

december 13. csütörtök 19:00 Magyarország?Ukrajna 4-2
december 14. péntek 19:00 Magyarország?Szlovákia 5-4
december 15. szombat 15:30 Magyarország?Dánia

Az U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Farkas Roland 2001 MAC Budapest
Halász Béni 2001 Linz
Horváth Dominik 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Falus Ádám 2001 Zürich Lions (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Horváth András 2001 UTE
Jarács Roland 2001 SDE HF (SWE)
Mayer Martin 2002 MAC
Ortenszky Tamás 2002 Biel-Bienne (SUI)
Csatárok
Ambrus Gergő 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Béres Boldizsár 2001 UTE
Filep Zsombor 2001 Debreceni HK
Keresztes Levente 2002 MAC
Komáromy Botond 2001 Okanagan (AUT)
Kónya Krisztián 2001 Arlanda Wings (SWE)
Kozma Ferenc 2001 Debreceni HK
Lövei Dávid 2001 DVTK Jegesmedvék
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Parragi Dániel 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Rétfalvi Kristóf 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Rózsahegyi András 2001 Plzen (CZE)
Sárdi Máté 2001 Dukla Trencín (SVK)

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Virág Csaba, Gröschl Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Székely Csaba
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum