Magyarország?Lengyelország 2-4

   

A lengyelek nyerték az ezüstcsatát a divízió 1/B csoportos junior-világbajnokságon, a magyar válogatott harmadik lett.

A szlovénok délutáni győzelme és feljutása után csapatunk a második helyért lépett jégre a házigazda Lengyelország ellen, bármilyen pontszerzés az ezüstérmet jelentette volna. A mérkőzést a lengyelek kezdték jobban, a 3. percben a kapu előtt üresen maradt Brynkus közeli lövésével meg is szerezték a vezetést (0-1). A 4. percben Mihály Ákost ütötte le Wysocki, a magyar játékos fekve maradt a jégen, de a francia játékvezető nem látta büntetendőnek az esetet. Kimaradt az első magyar emberelőny, majd teljes létszámban is a mieink támadtak többet. A játékrész derekán kijutott a létszámfölényekből mindkét gárdának, de élni nem tudtak vele. A 16. percben óriási helyzet maradt ki: a lengyel kapu előtt kisebb kavarodás támadt, a korongot Szalma Zsolt találta meg, ám egy méterről kapuvasat lőtt. Három perccel később a lengyelek 2 az 1 ellen vihették a korongot, át is játszották a védőnket, ám Kovács Dávid óriási bravúrral védett.

A második harmad eleje a magyar csapaté volt, a házigazdák beszorultak, utána emberhátrányba is kerültek. A fórban több nagy helyzetünk volt, de Lipinski kitűnően védett. A 25. percben a semmiből lőttek gólt a lengyelek: Olszewski a saját térfeléről indulva egyetlen hátul maradt védőnkre vitte a korongot, a kék vonal elhagyása után lőtt, a korong Kovács Dávidot is érintve csorgott be a kapuba (0-2). Alig egy perc múlva emberhátrányban mi vezethettük a pakkot 2 az 1 ellen, de Bugár Gábor a kapusba lőtt. A büntetőpadról visszatérő Kiss Roland egyből szólóban mehetett el, de Lipinski ezt is védte. A 12. percben Pas nagyon durván lökte palánkra Kreisz Brúnót, ebből jókora bunyó támadt. A legnagyobb ökölharcot Soltys és Révész Marcell vívta, meg is kapták érte az 5+20 percet, így a meccs számukra véget ért. A mieink szimpla fórral vágtak neki a következő két percnek, de a srácok továbbra sem találták a lengyel retesz nyitját. Majd persze jött a büntetés: 16 másodperccel a kiegészülést követően újabb gólt lőttek a házigazdák, miután egy magyar korongvesztésből Brynkus bombázott a rövid sarokba (0-3). Aztán a 38. percben a lendületből a magyar kapu elé érkező Smal kapásból lőtte a keresztpasszt a hálóba (0-4). Egy perc múlva végre megtört a jég: Péter Andor remek hosszú indításával Horváth Bálint léphetett meg, és kilőtte a botos húsz centit (1-4).

A harmadik játékrészből másfél perc sem telt el, amikor emberelőnyben Papp Kristóf a palánk mellől becselezte magát középre, és a bal felső sarokba bombázott (2-4). A magyar válogatott nagy erőket mozgósított az újabb gól elérése érdekében, de közben ki kellett védekezni egy emberhátrányt, és ez sikerült is. Az 53. percben Walega cikázott át a magyar védelmen, közeli próbálkozását védte Kovács Dávid. Kisvártava Horváth Bálint szólóját és az ismétlést is hárította Lipinski. Két perccel a lefújás előtt a lengyel kapuba került a korong, de a játékvezető nem adta meg a találatot, mert szerinte Mihály Ákos berúgta a pakkot a gólvonal mögé. A magyar szakvezetés időt kért, levitte a kapust, ám sajnos ez sem hozott eredményt.

A divízió 1/A-ba ezúttal Szlovénia jutott fel, a kezdésként három parádés meccset játszó magyar válogatott a harmadik helyen végzett.

u20

fotó: TSH-photo/MJSZ

A tychy-i divízió 1/B-s U20-as világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2018. december 8., szombat, 13:00: Magyarország?Japán 3-1
2018. december 9., vasárnap 20:00: Magyarország?Ukrajna 9-3
2018. december 11., kedd, 13:00: Magyarország?Olaszország 6-2
2018. december 12., szerda, 20:00: Magyarország?Szlovénia 4-5
2018. december 14., péntek, 16:30: Magyarország?Lengyelország

A magyar U20-as válogatott kerete a világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Kovács Dávid Langnau (SUI)
Szeles Martin Fehérvári Titánok
Hátvédek
Bugár Gábor MAC
Fejes Nándor MAC
Horváth Milán Ifj. Ocskay Gábor JA
Kiss Roland Fehérvári Titánok
Sándor Flórián Fehérvári Titánok
Seregély Máté MAC
Vas Márk Fehérvári Titánok
Csatárok
Császár Hunor Fehérvári Titánok
Dézsi Bence Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth Bálint Rögle (SWE)
Kovács Alex Ifj. Ocskay Gábor JA
Kreisz Brúnó MAC
Madácsi Benedek Fehérvári Titánok
Mihály Ákos Fehérvári Titánok
Papp Kristóf Madison Capitols (USA)
Péter Andor Fehérvári Titánok
Péter Donát Augsburg (GER)
Révész Marcell Zürich (SUI)
Szalma Zsolt UTE
Vértes Nátán HPK (FIN)

Az U20-as válogatott szakmai stábja:

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Jukka Kontsas
Fizioterapeuta: Ágoston Olivér
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Benedek
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum