Nem lehetünk elégedettek a nulla lőtt gólunkkal

   

A két szövetségi kapitány és három magyar játékos nyilatkozott a 0-3-as norvégiai magyar?francia után.

Jarmo Tolvanen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: ?Öt az öt ellen jól védekeztünk, főleg a támadóharmadban, ám ettől még kaptunk hármat, és mindet emberelőnyből, úgyhogy a hátrányos védekezésünkön nyilvánvalóan javítanunk kell. De az évnek ebben a szakaszában talán fontosabb, hogy egyenlő létszámban hogyan teljesítünk, az előnyös-hátrányos játék majd tavasszal lehet kritikus. A kapura lövési mutatóban alig volt különbség, a helyzetek számában ugyanígy, csak az ellenfél kapusai remekeltek. Nem lehetünk elégedettek a nulla lőtt gólunkkal, ám nincs ok a pánikra, legközelebb ki kell használnunk a lehetőségeinket.?

Philippe Bozon, a francia válogatott szövetségi kapitánya: ?Új játékosokkal érkeztünk, akikre kíváncsiak vagyunk. Megadjuk nekik a lehetőséget, és elsőre éltek vele, gyorsan játszottak, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A magyar csapat sebessége is rendben volt, ami a második harmadban okozott is nehézségeket. Az emberelőnyünkön nem dolgoztunk külön, mégis jól működött, miként az emberhátrányos védekezésünk is, a speciális egységek pedig mindig jó alapot adnak a sikerhez.?

A játékosok közül Hetényi Zoltán, Stipsicz Bence és Chris Bodó értékelte a mérkőzést az NSO Tv-nek:

A norvégiai EIHC-torna programja:

december 13. csütörtök 16:00 Franciaország?Magyarország 3-0
december 13. csütörtök 20:00 Norvégia?Fehéroroszország 6-1

december 14. péntek 16:00 Fehéroroszország?Franciaország
december 14. péntek 20:00 Norvégia?Magyarország

december 15. szombat 12:00 Magyarország?Fehéroroszország
december 15. szombat 16:00 Norvégia?Franciaország

A magyar válogatott kerete a norvégiai EIHC-tornára:

Név Klub
Kapusok
Hetényi Zoltán DEAC
Vay Ádám DVTK Jegesmedvék
Hátvédek
Gőz Balázs DVTK Jegesmedvék
Kiss Dániel DVTK Jegesmedvék
Láday Tamás Fehérvár AV19
Pozsgai Tamás MAC
Stipsicz Bence Fehérvár AV19
Szabó Dániel Fehérvár AV19
Szirányi Bence DVTK Jegesmedvék
Varga Arnold UTE
Vokla Roland MAC
Csatárok
Becze Tihamér SC Csíkszereda
Benk András UTE
Christopher Bodó MAC
Erdély Csanád Fehérvár AV19
Galló Vilmos Timra (SWE)
Hári János Fehérvár AV19
Németh Attila DEAC
Miskolczi Márk DVTK Jegesmedvék
Reisz Áron Fehérvár AV19
Andrew Sarauer Fehérvár AV19
Sárpátki Tamás Fehérvár AV19
Somogyi Balázs DVTK Jegesmedvék
Szabó Krisztián Fehérvár AV19
Terbócs István MAC
Vas János DVTK Jegesmedvék

A magyar válogatott szakmai stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Szilassy Zoltán
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Imre Lajos, Szilágyi Levente
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum