4 emberelőnyös gólt ütött a Minnesota

   

A Wild 8 éve nem lőtt ennyit egy meccsen, Nylander megszerezte első pontjait, Ovecskin-triplával nyert a Caps, tovább süllyed a Chicago.

Egymás után tizennegyedszer nyert a Boston az Arizona ellen. A TD Gardenben úgy nézett ki, hogy a Coyotes megszakítja a sorozatot, hiszen az első harmad után kettővel vezetett. A második játékrész közepén azonban a Bruins öt perc alatt négyet ütött a három pontig jutó Brad Marchand vezetésével. Az Arizona még a második szünet előtt szépített, de a harmadik harmadban már nem sikerült egyenlítenie. Az Arizonához kapcsolódó hír, hogy a csapat valószínűleg az egész idényre elvesztette a térdsérülést szenvedett első számú kapusát, Antti Raantát.

A Buffalo hosszabbítás után nyert a Los Angeles ellen, így öt mérkőzést követően gyűjtötte be ismét a pontokat. A Kings a harmadik harmad kezdetén még kétgólos előnyben volt, ezt a Sabres négy perc alatt ledolgozta, majd a hirtelen halálban Jeff Skinner találatával a győzelmet is megszerezte. A Kings 1993 óta mindössze kétszer tudott nyerni a Buffalo otthonában.

William Nylander megszerezte első pontjait, a Toronto pedig először nyert a visszatért svéddel a soraiban. A Leafs a két gólpasszt kiosztó Nylander, a 29 védést bemutató Frederik Andersen és a 700. mérkőzését góllal ünneplő John Tavares jóvoltából győzött Carolinában.

A Vancouver az utolsó három percben fordítva nyert a Columbus otthonában. A Canucks három perccel a befejezés előtt Elias Pettersson találatával egyenlített, 78 szekundummal később pedig Jake Virtanen góljával a győzelmet is megszerezte. A svéd szupertehetség 27 meccsen 32 pontot gyűjtött, toronymagasan, 13 egységnyi előnnyel vezeti az újoncok listáját.

Esélyt sem adott a Washington a Detroitnak. A bajnokcsapat a négy gólpasszt kiosztó Nicklas Backströmnek és a pályafutása 21. mesterhármasát szerző Alekszandr Ovecskinnek köszönhetően lépett át ellenfelén. Az orosz szélső idén már 25 találatnál jár, ezzel átvette a vezetést a góllövőlistán. Ovecskin a 21 triplával az örökranglista 12. helyére lépett Glenn Anderson és Richard Martin mellé.

ovecskin

Minden izgalom a harmadik harmad negyed órájába sűrűsödött a St. Louis?Florida mérkőzésen. A Panthers vezetett a játékrész kezdetén, de a Blues a harmad közepéig hármat ütve fordított. A vendégek másfél perc alatt kiegyenlítettek, de négy perccel a befejezés előtt Brayden Schenn gólja eldöntötte a csatát. A St. Louis ebben a szezonban 15. alkalommal kezdte a harmadik harmadot hátrányban, de most először tudott fordítani és nyerni.

Az Ottawa már a 26. másodpercben, az első lövéséből megszerezte a vezetést a Nashville otthonában, de ezután momentuma sem volt. Pekka Rinne lehúzta a rolót, a Preds játékosai pedig minden harmadban egyet ütve hozták a meccset. A Senators az utolsó öt találkozója egyikén sem tudott két gólnál többet szerezni.

A Minnesota a speciális egységek kiváló játékának köszönhetően egy hetessel küldte haza a Montrealt. A Wild mind a négy előnyét kihasználta, és lőtt egyet hátrányban is. A meccs legjobbja a három-három pontig jutó Zach Parise, Mikael Granlund páros és a két gólt szerző Matt Dumba volt.

Ebben a szezonban másodszor veszített el nyolc egymást követő mérkőzést a Chicago. A Hawks ezúttal Winnipegben kapott ki, ahol minimális esélye volt csak a győzelemre. A Jets a második harmad legelején már néggyel ment, innen jött vissza a Chicago egygólos különbségre. Az egyenlítés azonban nem jött össze, a hazaiak újabb két góllal lezárták a találkozót. A meccs legjobbja a három találatot, közte a győztes gólt is előkészítő Dustin Byfuglien volt.

Az Edmonton ellen Mikko Rantanen és Gabriel Landeskog négy-négy pontja is kevés volt a Coloradónak. Az Oilers ugyanis a három-három pontig jutó Ryan Nugent-Hopkins, Leon Draisaitl páros vezetésével már 4-0-ra és 5-1-re is vezetett, az Avs duója pedig csak ezután kezdte a pontgyártást. Az Edmonton az utolsó négy mérkőzését megnyerte, a Colorado viszont szintén az utolsó négyből hármat elvesztett, ráadásul mindhárom vereség alkalmával legalább hat gólt kapott.

NHL, 2018. december 11.:

Boston?Arizona 4-3
G.: Marchand (2), Heinen, Pastrnák ill. Schmaltz, Cousins, Bunting

Buffalo?Los Angeles 4-3 h.
G.: Girgensons, Eichel, Larsson, Skinner ill. Muzzin, Luff, Kempe

Carolina?Toronto 1-4
G.: Williams ill. Ennis, Rielly, Marleau, Tavares

Columbus?Vancouver 2-3
G.: Jones, Bjorkstrand ill. Leivo, Pettersson, Virtanen

Washington?Detroit 6-2
G.: Ovecskin (3), Connolly, Boyd, Oshie ill. Larkin, Nyquist

St. Louis?Florida 4-3
G.: Perron (2), Barbasov, Schenn ill. Dadonov, Weegar, Hoffman

Nashville?Ottawa 3-1
G.: Watson, Ellis, Smith ill. Smith

Minnesota?Montreal 7-1
G.: Niederreiter, Dumba, Coyle, Staal, Spurgeon, Dumba, Parise ill. Petry

Winnipeg?Chicago 6-3
G.: Connor (2), Scheifele, Myers, Perreault, Tanev ill. Strome, Kahun, DeBrincat

Colorado?Edmonton 4-6
G.: Landeskog (2), Rantanen, Wilson ill. Nugent-Hopkins (2), Brodziak, McDavid, Draisaitl, Nurse

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum