Magyarország?Szlovénia 4-5

   

4-1-es vezetésről szenvedett vereséget büntetőkkel a magyar juniorválogatott, így a feljutás kérdése csak pénteken dől el. A sorsunk nem a saját kezünkben van.

A magyar U20-as szelekció óriási esélyt harcolt ki magának a Lengyelországban, Tychyben zajló divízió 1/B csoportos világbajnokságon. A három magabiztos győzelemnek, illetve a többi eredmény kedvező alakulásának köszönhetően szerdán este Szlovénia ellen egy rendes játékidős győzelem már feljutást eredményezett volna a divízió 1/A-ba.

A mérkőzés elejére rányomta a bélyegét a tét. Sok hibával játszottak a csapatok, emiatt alig volt helyzet. Az első komoly védést a 4. percben kellett bemutatnia Kovács Dávidnak, majd nem sokkal később szlovén kollégájának. A 6. percben azonban már nem volt ellenszer a magyarok ellen: Madácsi Benedek a palánk mellől indulva húzott kapura, és hiába szorongatta egy védő, nehéz szögből a hálóba lőtt (1-0). Hullámzott a játék, volt olyan, hogy fél perc alatt mindkét kapu előtt nagy helyzet alakult ki. A 8. percben növelte előnyét a magyar válogatott. Papp Kristóf a saját térfeléről indulva vezette a korongot kapura, a védője csapkodta rendesen hátulról, ám ő keresztbe korcsolyázott a hálóőr előtt, és fantasztikus mozdulattal, fonákkal a bal felső sarokba emelt (2-0). Két perc múlva Fejes Nándor már csak a kapussal állt szemben, de ezúttal Kogovsek győzött. A 12. percben szűk másfél percre kettős előnybe kerültek a szlovénok, de fantasztikus védekezéssel sikerült ezt kihúzni, sőt Madácsi Benedeknek volt egy veszélyes megugrása is. A szimpla fórt azonban nem tudták megúszni a mieink, annak lejárta előtt 10 másodperccel Drozg egy életerős lövéssel faragott a hátrányból (2-1). Vérszemet kaptak délnyugati szomszédaink, ebben az időszakban nagy szükség volt Kovács Dávid védéseire. Felpörgött a meccs, mindkét csapat előtt nagy esélyek adódtak, de a kapusokra nem lehetett panasz, így az eredmény nem változott.

A második harmad nagy szlovén helyzettel indult, de sikerült tisztázni. Ezt követően mindkét csapat kihagyott egy-egy emberelőnyt, de ezekben a mieink álltak közelebb a gólhoz. A szlovénok nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, okoztak is meleg pillanatokat a magyar kapu előtt, de a védelem Kovács Dáviddal az élen semlegesítette ezeket. A magyar válogatott a lehető legjobb pillanatban, a 29. percben góllal törte meg a kékek lendületét. Mihály Ákos a kapu mellett, az alapvonalnál egy csellel tisztára játszotta magát, remekül vette észre középen Császár Hunort, aki a passzt kapásból vágta a kapuba (3-1). A szlovénok azonban szívósan küzdöttek, egy pillanatra sem adták fel, és a következő cserékben domináltak is, ám Kovács Dávid továbbra is parádézott. Nagyon gyors, élvezetes, felnőtt színvonalú játék folyt a jégen. A 35. percben átköltözött a magyar csapat a szlovén harmadba, egymás után több nagy helyzetünk is volt, és ezek közül egyet sikerült gólra váltani. Kovács Alex szerzett korongot a hátsó palánknál, hátra passzolt, a lendületből érkező Papp Kristóf elhúzta a pakkot a kapus mellett, és a gólvonal mögé csúsztatta azt (4-1). Az utolsó percekben mindkét fél neve mellé felkerült egy kihasználatlan emberelőny.

A harmadik játékrészben folytatódott a pörgős játék. A szlovénok láthatóan mindent egy lapra téve támadtak, hogy minél hamarabb faragni tudjanak a hátrányukból. A magyar csapat masszívan védekezett, a megszerzett korongokat okosan játszotta meg, és igyekezett gyorsan az ellenfél kapuja elé érni. A 47. percben azonban egy támadóharmadban elkövetett szabálytalanság után újra emberelőnybe kerültek a szlovének, amit Predan révén ki is használtak (4-2). Az 50. percben több párban kisebb bunyó ? vagy inkább dulakodás ? alakult ki a magyar kapu előtt, de nem lett belőlük kiállítás. Az 51. percben már csak egy góllal vezetett a magyar csapat: Sodja hatalmas kék vonalas lövése kipattant Kovács Dávidról, és a magányos Kapel közelről bekotorta a korongot (4-3). Három perc múlva ez is elolvadt, miután egy védelmi hiba után Drozg három rátámadó magyar szorításában kivárta, amíg két szlovén is a magyar kapuig korcsolyázik csere után, és Sodja nem hibázott (4-4). A gól után Vas Márton szövetségi edző időt kért, hogy csapata rendezhesse sorait. Már nem volt hátra két perc, amikor ismét egy magyar ült ki a büntetőpadra, de a dudaszóig nem esett gól, jöhetett a hosszabbítás. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy ezen az estén biztosan nem dőlt el, melyik csapat jut fel.

A túlóra 16 másodpercnyi áthúzódó szlovén előnnyel kezdődött, ami esemény nélkül telt el. A hátralévő időben komoly helyzet nem akadt, így a döntés büntetőkre maradt. Az első öt kör 1-1 találatot hozott ? Császár és Predan révén ?, így folytatódtak a rávezetések. A hatodik menetnél eldőlt a meccs, ekkor csak Predan talált be ismét, így a mérkőzést Szlovénia nyerte 5-4-re.

A feljutás kérdése így az utolsó, pénteki fordulóban dől el, úgy, hogy a szlovénok lépéselőnyben vannak velünk szemben. Ők is, mi is 10 pontosak vagyunk, ám az egymás elleni eredmény értelemszerűen nekik kedvez. Magyarán: ha 13 órakor kezdődő meccsükön rendes játékidőben legyőzik az időközben egyébként magára talált Ukrajnát ? a kék-sárgák kedden este a japánokat 6-2-re verték, majd szerda délután az olaszokat is felülmúlták túlórában ?, akkor feljutnak. Minden más eredmény esetén a magyar válogatottnak eggyel több pontot kell szereznie Lengyelország ellen, délután fél 5-től. A kiesés kérdése már tisztázódott: Japán ahogyan jött, úgy megy is vissza a divízió 2/A-ba, hiszen 4 mérkőzés után nullán áll, és már senkit sem érhet utol, mivel az 5. helyen álló olaszoknak is van 4 pontjuk.

hunslo2

fotó: TSH-photo/MJSZ

A tychy-i divízió 1/B-s U20-as világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2018. december 8., szombat, 13:00: Magyarország?Japán 3-1
2018. december 9., vasárnap 20:00: Magyarország?Ukrajna 9-3
2018. december 11., kedd, 13:00: Magyarország?Olaszország 6-2
2018. december 12., szerda, 20:00: Magyarország?Szlovénia
2018. december 14., péntek, 16:30: Magyarország?Lengyelország

A magyar U20-as válogatott kerete a világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Kovács Dávid Langnau (SUI)
Szeles Martin Fehérvári Titánok
Hátvédek
Bugár Gábor MAC
Fejes Nándor MAC
Horváth Milán Ifj. Ocskay Gábor JA
Kiss Roland Fehérvári Titánok
Sándor Flórián Fehérvári Titánok
Seregély Máté MAC
Vas Márk Fehérvári Titánok
Csatárok
Császár Hunor Fehérvári Titánok
Dézsi Bence Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth Bálint Rögle (SWE)
Kovács Alex Ifj. Ocskay Gábor JA
Kreisz Brúnó MAC
Madácsi Benedek Fehérvári Titánok
Mihály Ákos Fehérvári Titánok
Papp Kristóf Madison Capitols (USA)
Péter Andor Fehérvári Titánok
Péter Donát Augsburg (GER)
Révész Marcell Zürich (SUI)
Szalma Zsolt UTE
Vértes Nátán HPK (FIN)

Az U20-as válogatott szakmai stábja:

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Jukka Kontsas
Fizioterapeuta: Ágoston Olivér
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Benedek
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum