28 éves újonc lőtt gólt a San Joséban

 

Radil egy hete mutatkozott be az NHL-ben, a Tampa kiütötte a Coloradót, lejtőre került a Buffalo, Nylander még mindig pont és győzelem nélkül áll.

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el az a Buffalo, amely nemrégiben tízes győzelmi sorozatot épített. A Sabres ütötte a találkozó első két gólját, és úgy nézett ki, lezárja rossz sorozatát, de a Flyers hatot rámolt be válaszul. A meccs embere Claude Giroux lett, aki három gólpassz mellett emberhátrányban ütött győztes gólt. A Philly a győzelemmel ismét 50%-on áll.

Los Angelesben hasonló volt a forgatókönyv. Itt a Vegas ütötte az elsőt, de aztán öttel válaszolt a Kings. Jonathan Quick 29 lövést fogott, mégsem ő, hanem Nyikita Scserbak lett a mérkőzés legjobbja. Az oroszt a Montreal tette szabadlistára a hét elején, a Kings behúzta, ő pedig az első mérkőzésén góllal hálálta meg a bizalmat.

William Nylanderrel a soraiban másodszor is kikapott a Toronto, ezúttal egy sima Original Six-mérkőzésen Bostonban. A Bruins már 3-0-ra és 5-1-re is vezetett, köszönhetően az egyaránt három-három pontot szerző Torey Krug, Brad Marchand kettősnek. A Leafs csak az utolsó 10 percben tudta kozmetikázni az eredményt Auston Matthews vezetésével, aki mióta visszatért a sérüléséből, öt mérkőzésen kilenc pontot szerzett.

A játéknapon egy mérkőzés dőlt el hosszabbításban, ezt az Ottawa nyerte a Pittsburgh ellen, Paul Dzingel találatával. A győztes gólt a korábban már eredményes Thomas Chabot készítette elő. Chabot 30 találkozón 33 pontos a szezonban, ezzel vezeti a hátvédek listáját.

Kétgólos hátrányból nyert az Islanders Detroitban. Az New York-iak a második harmadban bő két perc alatt ledolgozták a különbséget, majd a harmadik harmad elején Matt Martin góljával a győzelmet is megszerezték. A Red Wings hátvédje, Niklas Kronwall a 81. gólját ütötte a klubban, ezzel megelőzte Marcel Pronovostot, és feljött a negyedik helyre.

Óriási pofonba szaladt bele az Colorado Tampában, a Bolts ugyanis a négy pontig jutó Steven Stamkos vezetésével egy hetessel küldte haza az ellenfelét. A Bolts már 47 pontos, és a győzelemmel megerősítette helyét az NHL-tabella élén. Az Avs becsületgólját természetesen a MacKinnon, Landeskog, Rantanen hármas hozta össze.

stamkos

A forduló egyetlen szétlövését a Rangers nyerte a Florida otthonában. A New York-iak végig vezettek a mérkőzésen, háromszor is előnybe kerültek, de a Panthers minden alkalommal egyenlített. A rávezetések során a Rangers mindhárom kísérletét értékesítette Mika Zibanejad, Kevin Shattenkirk és Kevin Hayes révén.

Saját közönsége előtt nullázták le a Columbust. A Jackets a bajnok Washington ? közelebbről a 28 védést bemutató Braden Holtby ? kapuját nem tudta bevenni. Az egyet lövő és egyet előkészítő Alekszandr Ovecskin egymás után a 11. mérkőzésén szerzett pontot.

A San Jose a hajrában nyerte meg a meccset Arizonában. A Sharks még leadta háromgólos előnyét, de az utolsó öt percben két újabb találatot szerezve eldöntötte a mérkőzést. A győztes gólt a 28 éves újonc, Lukas Radil ütötte, aki december 2-án játszotta karrierje első meccsét az NHL-ben, és aki ezzel a San Jose történetének legidősebb újonc gólszerzője lett. Mielőtt átkerült a tengerentúlra, Radil hét szezont húzott le a cseh Extraligában, a Pardubice csapatában, majd még hármat a KHL-es Szpartak Moszkvában.

Az utolsó negyed órában nyerte meg a meccset a Calgary a Nashville ellen. 15 perccel a befejezés előtt még 2-2 volt az állás, de a fennmaradó játékidőben hármat vágott a Flames, és ennek eredményeként egymás után az ötödik mérkőzését húzta be. A Calgaryban Oliver Kylington karrierje első gólját és gólpasszát jegyezte.

NHL, 2018. december 8.:

Buffalo?Philadelphia 2-6
G.: Eichel (2) ill. van Riemsdyk, Provorov, Giroux, Simmonds, Weise, Konecny

Los Angeles?Las Vegas 5-1
G.: Scherbak, Luff, Carter, Forbort, Thompson ill. Lindberg

Boston?Toronto 6-3
G.: Forsbacka Karlsson, Backes, Krug, Heinen, Krejci, Donato ill. Dermott, Matthews, Johnsson

Ottawa?Pittsburgh 2-1 h.
G.: Chabot, Dzingel ill. Dea

Detroit?NY Islanders 2-3
G.: Abdelkader, Kronwall ill. Cizikas, Pulock, Martin

Tampa Bay?Colorado 7-1
G.: Stamkos (2), Palát (2), Johnson, Killorn, Cirelli ill. MacKinnon

Florida?NY Rangers 4-5 b.
G.: Yandle, Huberdeau, Ekblad, Barkov ill. Zibanejad, Namesztnyikov, Beleskey, Claesson

Columbus?Washington 0-4
G.: ? ill. Connolly, Jaskin, Ovecskin, Boyd

Arizona?San Jose 3-5
G.: Schmaltzu, Richardson, Pánik ill. Pavelski, Couture, Kane, Radil, Hertl

Calgary?Nashville 5-2
G.: Kylington, Monahan, Hathaway, Quine, Lindholm ill. Sissons, Smith

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum