Magyarország?Japán 3-1

 

A magyar juniorválogatott magabiztos győzelemmel kezdte a divízió 1/B csoportos világbajnokságot Tychyben.

A kezdeti tapogatózás után szinte rögtön komoly esélyhez jutott a magyar csapat, amely a 2. percben emberelőnybe került a japánok rossz cseréje miatt. Ezt 20 másodperc alatt ki is használták a mieink: gyönyörű figurában szétpasszolták az ellenfél védelmét, és Mihály Ákos a kapuvas mellől nem hibázott (1-0). Teljes létszámban is domináltak a magyarok, majd a távol-keletiek két perc múlva ismét elcserélték magukat. Ezt az előnyt nem sikerült olyan jól megjátszani, mint az előzőt, el is telt gól nélkül. Ami nem ment fórban, sikerült öt az öt ellen, a 7. percben megduplázta előnyét válogatottunk. Seregély Máté szánta el magát lövésre a kék vonalnál, és a korong a bal sarokba vágódott (2-0). A 8. percben jött az újabb magyar fór, ám másfél perc után ez 4 a 4 elleni játékká, majd japán előnnyé változott. Ebben az utolsó 30 másodperc volt kicsit meleg, de Kovács Dávid kétszer is remekül védett. Rögtön ezután 3 az 1 ellen vihették a mieink a korongot, de odalett a helyzet. Irányítottuk a játékot, jól működött a már a támadóharmadban megkezdett letámadás, és a lövések sem hiányoztak, de Sato állta a sarat. A magyar csapat nem hagyta kibontakozni ellenfelét, a japánok csak elvétve jutottak el a mi harmadunkba, veszélyt pedig szinte egyáltalán nem jelentettek. A negyedik magyar előnyben ismét megvoltak a figurák, ám nem sikerült feltenni az i-re a pontot.

A második harmadban folytatódott a magyar válogatott dominanciája, ellenfelünk számára időnként még a védőharmadból történő kijutás is nehézségekbe ütközött. A 24. percben komoly kavarodás alakult ki a japán kapu előtt, de Sato egymás után háromszor is hárítani tudott. A szorításból a 25. percben tudott kijönni a távol-keleti csapat, ami a számukra befújt emberelőnynek volt köszönhető. A létszámfölénnyel végül semmit nem tudtak kezdeni, sőt a mieinknek volt két megugrásuk. A 27. percben Vas Márk léphetett ki szólóban, de nem tudta mattolni Satót. Alig egy perc múlva azonban már a kapus sem segíthetett, miután Révész Marcell közelről, egy védő által szorongatva is betalált (3-0). A harmad derekán kicsit éledezett a szigetországi csapat, de ez kimerült két lövésben, amit Kovács Dávid magabiztosan védett. Kimaradt egy újabb japán emberelőny, majd Révész Marcell léphetett ki, de lövését kinyomta Sato. A magyar csapat akarata érvényesült a jégen, a játék ismét áttevődött a japán harmadba. Az utolsó két percre a mieink küldhettek egy emberrel többet a pályára megint, de nem sikerült gólra váltani a lehetőséget.

A harmadik játékrész áthúzódó japán előnnyel kezdődött, de komoly riadalmat nem tudtak kelteni a magyar ketrec előtt. Három perccel később Hanzawa került nagy helyzetbe, közeli lövését Kovács Dávid magához szorította. A magyar fiatalok kézben tartották a meccset, ám a kidolgozott helyzetek mind kimaradtak. Az 50. percben több mint egy percre kettős előnybe kerültek a japánok, ekkor Hanzawa üres kapus ziccert hibázott. A magyar csapat végül kivédekezte a dupla, majd a szimpla fórt is. A következő cserékben Kovács Dávid védéseire volt szükség, hogy az állás ne változzon. Ezután kimaradt egy magyar előny, majd a japánok kapuvasat lőttek és szólót hibáztak, illetve Kovács védett remekül. Két perccel a vége előtt a japán gólvonalról mentett az egyik védő. Sajnos Kovács shutoutját nem sikerült megőrizni: már csak 53 másodperc volt hátra, amikor emberelőnyben Nakajima a bal alsó sarokba lőtt (3-1). A szigetországiak időt kértek, levitték a kapust, de már nem tudtak tovább faragni hátrányukon.

A magyar válogatott magabiztos teljesítményt nyújtva hozta első mérkőzését a világbajnokságon, vasárnap viszont máris egy nehezebb feladat következik Ukrajna ellen.

hunjap

fotó: TSH-photo/MJSZ

Felkészülési mérkőzés:

2018. december 6., csütörtök: Magyarország?Ukrajna 2-3

A tychy-i divízió 1/B-s U20-as világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2018. december 8., szombat, 13:00: Magyarország?Japán
2018. december 9., vasárnap 20:00: Magyarország?Ukrajna
2018. december 11., kedd, 13:00: Magyarország?Olaszország
2018. december 12., szerda, 20:00: Magyarország?Szlovénia
2018. december 14., péntek, 16:30: Magyarország?Lengyelország

A magyar U20-as válogatott kerete a világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Kovács Dávid Langnau (SUI)
Szeles Martin Fehérvári Titánok
Hátvédek
Bugár Gábor MAC
Fejes Nándor MAC
Horváth Milán Ifj. Ocskay Gábor JA
Kiss Roland Fehérvári Titánok
Sándor Flórián Fehérvári Titánok
Seregély Máté MAC
Vas Márk Fehérvári Titánok
Csatárok
Császár Hunor Fehérvári Titánok
Dézsi Bence Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth Bálint Rögle (SWE)
Kovács Alex Ifj. Ocskay Gábor JA
Kreisz Brúnó MAC
Madácsi Benedek Fehérvári Titánok
Mihály Ákos Fehérvári Titánok
Papp Kristóf Madison Capitols (USA)
Péter Andor Fehérvári Titánok
Péter Donát Augsburg (GER)
Révész Marcell Zürich (SUI)
Szalma Zsolt UTE
Vértes Nátán HPK (FIN)

Az U20-as válogatott szakmai stábja:

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Jukka Kontsas
Fizioterapeuta: Ágoston Olivér
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Csapatvezető: Végh Benedek
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum