Megcibált bajszú ellenfél érkezik a MAC-hoz

   

Majoross Gergely csapata legutóbb otthonában ütötte ki 8-4-re a Kassát, nagy kérdés, hogy a favorit mennyire lesz elszánt a Tüskecsarnokban.

Az Extraliga-táblázat második helyén álló HC Kosice és a MAC Újbuda közös története sajátos jegyeket mutat. A negyvenhez közeledve is extraklasszis Ladislav Nagy vezérelte kassaiak bárkit képesek simán elintézni bármikor, ám a magyar újonccal eddig nem játszottak túlontúl fényes meccseket. Első nekifutásra nyertek ugyan Budapesten 2-1-re – még október elején –, ám akkor is a hazai csapat irányította a játékot, és a vendégeknek csak két szerencsés góllal sikerült fordítaniuk a végén. Másodjára aztán jött az idei szezon talán legnagyobb meglepetése. A MAC 8-at ütött Kassán, a hazaiak széteső hokit mutattak, lényegében esélyük sem volt friss és fürge ellenfelükkel szemben.

A péntek nagy kérdése, hogy az akkor történtek milyen nyomokat hagytak a favorit játékosaiban. Hosszan tartó hullámvölgyet mindenesetre nem hozott az a november 2-ai katasztrófa, hiszen már két nappal később 6-1-gyel küldték haza a Nyitrát, majd a továbbiakban is a megszokott ütemben szállították a győzelmeket. Utolsó hat mérkőzésükből négyet nyertek meg, de két vereségük alkalmából is szereztek pontot. Utolsó sima zakójukért november 18-áig kell visszamenni, amikor szintén hazai pályán szaladtak bele egy 2-7-be a Zólyom ellen.

A MAC ehhez képest nem lehet büszke a legutóbbi három összecsapására. Azok után, hogy újfent 8 gólt ütve tönkreverte a csapat a Liptószentmiklóst, előbb simán kikapott a HK Nitrától, majd pont nélkül maradt Zsolnán is, míg legutóbb csak 5-4-es hosszabbításban tudta felülmúlni azt a szlovák juniorválogatottat, amely előtte és utána is számolatlanul kapta a gólokat, viszont senkinek sem volt képes betalálni. Majoross Gergely és a játékosok nyilván levonták ebből a megfelelő tanulságokat, és bizonyára más szellemű csapatot láthatunk majd a Tüske jegén, mint kedden Pöstyénben. Ugyanitt az lehet még kérdés, hogy a kékek kiváló juniorjai – három stabil kerettag is elutazott a szombaton kezdődő lengyelországi divízió 1/B csoportos világbajnokságra – mennyire fognak hiányozni.

“Kassai vendégszereplésünkkor rendesen megcibáltuk az oroszlán bajszát, úgyhogy készen kell állnunk arra, hogy nagyobb kihívás elé állít minket az ellenfél, mint azt az előző két mérkőzésen tette – mondta a vezetőedző a csapat hivatalos közösségi oldalán. – Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a védekezésünk és a védekező játékunk kellően pontos és gyorsan reagáló legyen. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor azt hiszem, a helyzetekkel sem lesz probléma, biztos vagyok benne, hogy fogunk tudni gólokat lőni. Ezek mellett a speciális egységekre hárul még nagy felelősség, ha az emberelőnyünk és az emberhátrányunk jól tud működni, azzal jelentősen növelhetjük az esélyünket a sikerre.”

A mérkőzés 18 órakor kezdődik, és a Digi Sport élőben közvetíti.

mackos-mi

Fotó: Manases István (MAC)

MAC Újbuda–HC Kosice 3-5

   

A kassaiak emberelőnyös és -hátrányos játékuknak, valamint Ladislav Nagy rutinjának köszönhetően győztek a Tüskecsarnokban.

A mérkőzés nagyjából 10 perces késéssel indult, miután a bemelegítés során összetört az egyik plexielem. Az összecsapást erős tempóban indították a csapatok, a Kassának voltak veszélyesebb akciói. A 7. percben Ladislav Nagy megindult egy támadó kék vonalnál eladott koronggal, lapos lövésére nem érhetett le Bálizs Bence. A bekapott gól után Pozsgai Tamás büntetésével emberhátrányba került a hazai együttes, amit kibekkelt. A nyitó harmad második felében már kiegyenlítettebb játék folyt, a 15. percben közel jártak az egyenlítéshez Terbócsék, Scott Langkow fonákját védte Habal. Az utolsó percben össze is jött az egalizálás: Terbócs korongot szerzett a kassai kapu előtt, az alapvonalról Pápa Mártonhoz passzolt, aki nem hibázott.

A második játékrészt jól kezdte a MAC: Nagy Krisztián beleért egy lövésbe, a fordított alapállású Habal lepkéssel hárított. Nem sokkal később hátrányba került a magyar együttes, Brophey kapu mögüli passzát Kafka lőtte be közelről. A meccs felénél emberelőnybe kerültek a budapestiek, ami kimaradt, majd emberhátrányba fordult. A második után a harmadik 5 a 4 elleni lehetőségével is élt a Kassa Brophey révén. A 36. percben egy fonákkal adott keresztpassz után az üresen érkező Nagy Krisztián meglőtte a MAC második gólját. Egy perccel később a kiugró Ladislav Nagyot MacAulay akasztotta, büntető jött, a sértett higgadtan értékesítette.

A harmadik harmad elején két MAC-emberelőny is kimaradt. Hét perccel a meccs vége előtt újabb előny jött, ami 78 másodpercnyi kettős fórba fordult. Ezt már kihasználták a hazaiak, Jesse Dudas lövése irányt váltott egy kassai boton. Egygólos hátrányban hajtott az egyenlítésért a MAC, kicsit ki is támadott, 2 az 1-ben megléptek a kassaiak, Simon Petrás pedig meglőtte szezonbeli első gólját.

A MAC 5-3-as vereséget szenvedett, vasárnap Zólyomban játszik.

mackos-201812

Fotó: Porszasz Áron (MAC)

Extraliga, 2018. dec. 7., péntek.
Bálizs: 86,1%
K
Habal: 88,0%
Pozsgai, Macaulay, Nagy Krisztián, Langkow, Bodó
1
McDowell, Dudás, Kafka, Brophey, Nagy L.
Vokla, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
2
Cizek, Sedivy, Spilár, Ignatuskin, Suja
Negrin, Burt, Odnoga, Pápa, Terbócs
3
Koch, Pulli, Hascak, Klíma, Soltés
Szabad, Kedves, Csollák, Majoross, Szigeti
4
Pretnar, Krajnák, Hricina, Galambos, Petrás
Majoross Gergely
E
Roman Simicek
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:30 KOS Nagy L. Kafka
1-1 19:15 MÚB Pápa Terbócs
1-2 23:18 KOS PP Kafka Brophey Sedivy
1-3 33:34 KOS PP Brophey Kafka
2-3 35:20 MÚB Nagy Krisztián Bodó
2-4 36:25 KOS PS Nagy L.
3-4 54:40 MÚB PP2 Dudas Klempa
3-5 57:36 KOS Petrás
25 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 10

A MAC–Kassa videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum