Újpesten kapaszkodna ki a gödörből a Szereda

   

A nap Erste Liga-rangadóján a mezőny egyik legjobb védelme néz farkasszemet a legjobb támadósorral. Amely azonban két meccs óta nulla gólos.

Ami biztosan kijelenthető az Erste Liga mezőnyéről – jócskán túl az alapszakasz felén –, az az, hogy a Sportklubnál és az UTE-nél kiszámíthatatlanabb csapatok nemigen vannak a mezőnyben. Ez akkor is igaz, ha pillanatnyilag a szeredaiak állnak a táblázat élén. Bár majdnem 20 pont választja el a két gárdát, a helyzet csalóka. A csíkiak összesen 7 vesztes meccsnél tartanak, az Újpest 9-nél. Az ezen felüli különbség egyrészt az eddig lejátszott találkozók számának eltérésében keresendő, másrészt abban, hogy míg a Csíkszereda mindössze kétszer túlórázott, az UTE már hétszer tette ezt.

Ha megnézzük az idény előtt az élmezőnybe várt hatos, a Csíkszereda, a Brassó, az Újpest, a Ferencváros, a Debrecen és a Dunaújváros egymás elleni teljesítményét, nem látunk nagy eltérést a csíkiak és a lilák produkciója között. Azonban míg a Sportklub lehengerlő magabiztossággal gázolt át a mezőny alsóbbik felén, addig az UTE szorgosan hullajtotta a pontokat ellenük. Legutóbb a Gyergyó ellen, noha a játék képe alapján minden adott volt a magabiztos lila sikerhez. Az UTE nagy fölényben jégkorongozott, közel kétszer annyit lőtt kapura, mint ellenfele, 20 perc alatt háromgólos előnyre tett szert, és mégis sikerült elrontania a dolgokat. A Gyergyó kétszer is egyenlíteni tudott, hosszabbításra mentette a meccset, pontot lopott a Megyeri útról. A lilák legnagyobb problémája a góllövéssel van. Számolatlanul dolgozzák ki a lövőhelyzeteket, de pontatlanok. Ugyanakkor remekül védekeznek, nem véletlen, hogy a Brassó – és a nagyon kevésszer betaláló Vasas – mellett az Újpest meccsein esik a legkevesebb gól.

Egészen más karakterű csapat a Csíkszereda. Sokszor írtunk már róla, hogy a székelyek első sora mennyire gólképes. Vezetésükkel az SC magasan a legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, és bár nem ennyire kiugróan, de meccsenkénti átlagban is ők a legeredményesebbek. Ugyanakkor rengeteg gólt is kapnak. Mindezek mellett négyszer is góképtelenek maradtak, és most kétszer egymás után lenullázva érkeznek a Megyeri útra. Esetükben biztosan nem a képességekkel van a baj, 138 gólt nem lehet véletlenül lőni 29 mérkőzésen, de valami az elmúlt két alkalommal nagyon nem jött össze nekik. Vannak sérültjeik is – hiányzik a kiváló Részegh Tamás is –, ami megint csak nem könnyíti meg a dolgukat. Hozó Levente vezetőedzőnek egy fejtörést okozó debreceni 0-6 után kell rendet tennie és összekapnia a játékosait. get porn games for free

A nap rangadója óriási taktikai csata is lesz. Érdekes lesz látni, hogy a stabil védekezésre építő Újpest vagy a támadásokat előtérbe helyező Szereda lesz-e az, amely képes az akaratát rákényszeríteni a másikra. Eddig még csak egyszer játszottak idén egymással, akkor izgalmas, fordulatos mérkőzésen nyertek a kék-fehérek 5-3-ra.

SCC-UTE_20181012-900

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

UTE–SC Csíkszereda 3-2

   

Hihetetlen fordulatok után, a sírból hozta vissza a mérkőzést az Újpest, így a listavezető két nap alatt második vereségét szenvedte el.

Az éllovas Csíkszereda érkezett pénteken este a Megyeri útra, hogy kiköszörüljék az előző esti, debreceni csorbát, de ehhez persze az Újpestnek is volt egy-két szava. Az első harmad gyors, hullámzó játékot hozott. Egyik csapat sem tudott tartósan a másik fölé nőni, így felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám a hazaiaknak több helyzetük volt. A felek kemény, de sportszerű küzdelmet vívtak, így a játékvezetőknek a 20 perc alatt egyetlen büntetést sem kellett kiosztaniuk. Mindkét ketrec előtt adódott meleg pillanat, és tömegjelenet is, de végül egyik háló sem rezdült meg.

A második játékrészben érezhetően nőtt a feszültség a jégen, többször találták meg egymást a játékosok, két páros kiállítás mellett Egyed kapott végleges fegyelmit, így mehetett is zuhanyozni. Játékban abszolút dominált az Újpest, ám hiába lőttek 23-szor kapura ebben a harmadban, végül meg kellett elégedniük egy góllal. A 26. percben 4 a 4 elleni játékban egy kapuvas után Varga lőtte a korongot közelről a fekvő Lundström mellett az üres kapuba. A harmadik 20 percben viszonylag hamar egyenlített a Csíkszereda. A 47. percben egy kapu előtti kavarodás után Flinta vette be Sila kapuját a harmad közepéről. Az 55. percben meg is fordította az állást a vendégcsapat: Becze vihette egyedül a korongot Silára, és magabiztosan lőtte a ki a hosszú sarkot. Másfél perccel a vége előtt mindkét edző időt kért. Ez az Újpestnek segített, ugyanis 13 másodperccel a
lefújás előtt Hebarról elfeledkeztek a vendégvédők, és ő Stefishen centerezését egy lépésről lőtte a hálóba, kiharcolva így a hosszabbítást.

A túlórában nagy helyzetek maradt ki mindkét kapu előtt, és már csak 22 másodperc lett volna hátra a büntetőkig, amikor Csányi egy kavarodás után középtávolról a hálóba talált, megszerezve az Újpestnek az extrapontot. Az SC Csíkszereda előnye egyetlen pontra olvadt az FTC-Telekommal szemben, ráadásul úgy, hogy a Sportklub három meccset többet játszott, mint a zöld-fehérek.

ute

Fotó: TSH Fotó

Erste Liga, Megyeri út, 526 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Bedő, Váczi.
Sila: 91,7% (Duschek)
K
Lundström: 95,0% (Onodi)
Huba, Kiss, Sikorcin, Hebar, Ropret
1
Papp, Belov, Becze, Panov, Taratuhin
Rusk, Szaller, Benk, Stefishen, Sági Martin
2
Sulakov, Salló, Fodor, Antal, Bíró
Nagy, Varga, Nemes, Csányi, Kocsis
3
Györfy, Flinta, Egyed, Farkas, Rokaly N.
Kovács A., Mansson, Kovács S.
4
Bors, Sándor, Horváth L.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 25:14 UTE Nemes Varga Sági Martin
1-1 46:32 SCC Flinta Bíró Fodor
1-2 54:53 SCC Becze Taratuhin Papp
2-2 59:47 UTE Hebar Stefishen Huba
3-2 64:38 UTE Csányi Rusk Nemes
60 Kapura lövések száma 24
6 Kiállításpercek 29

Becze Tihamér gólöröme mindent vitt

   

A hosszabbításba torkollott UTE–SC Csíkszereda összecsapás góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum