Harcos Vasas utazhat az élre törő Fradihoz

   

Ha az FTC-Telekom begyűjti a 3 pontot, miközben a Sportklub kikap Újpesten, akkor a zöld-fehérek átveszik a vezetést az Erste Ligában.

November végén a Dunaújváros ellen szakadt meg a Ferencváros 19 meccses győzelmi sorozata, azt a vereséget egy nyögvenyelős siker követte túlórában a Fehérvári Titánok ellen, majd egy újabb nulla pontos meccs Csíkszeredában. Hogy a csapat nem került nagy hullámvölgybe, azt az egyre magabiztosabb Brassó legyőzése mutatta meg. A zöld-fehérek ezúttal egy könnyebb ellenfél, a sereghajtó Schiller-Vasas HC ellen folytathatják a pontgyűjtést. Fodor Szabolcs tanítványai eddig meglehetős magabiztossággal gázoltak át a Vienna–KMH–Vasas triumvirátuson, hétből hét győzelemmel, 38 lőtt, 14 kapott góllal. Ha azonban a számok mőgé nézünk, azt látjuk, hogy éppen a pénteki ellenféllel szemben játszottak két egyáltalán nem könnyű és egyértelmű meccset. Szeptember végén idegenben csak a mérkőzés utolsó szakaszában sikerült kivívniuk a győzelmet, míg a november eleji erzsébeti visszavágón a gyorsan szerzett kétgólos vezetést az első szünetig el is adta a csapat, és végül mindössze egy góllal nyert. Ez figyelmeztető kell legyen a soron következő találkozójukra is. Megfelelő hozzáállás nélkül egyáltalán nem magától értetődő, hogy a Vasast le lehet győzni.

Ladányi Balázs tanítványai legutóbb ezt épp egy élcsapat, a Deberecen ellen mutatták meg. A DEAC belealudt a kezdésbe, a Vasas megérezte a lehetőséget, és elment három góllal. Innen véres verejtékkel egyenlített a Debrecen a rendes játékidőben, de végül büntetőkkel veszített. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, azon az estén a Vasas egy pontot elvesztett, és a vendégek örülhettek, hogy egyáltalán túlóráig jutottak. Nem látszott a játék képén a különbség, amely a két csapat tabellán elfoglalt helye között megvan. A Vasas minden tekintetben partnere tudott lenni a Debrecennek, a pálya sem borult fel, nem mázlival kiküzdött győzelmet láthatott a piros-kék szurkolótábor. Olyan mérkőzés volt ez, amelyre építeni lehet, és kétségünk sincs afelől, hogy Ladányi Balázs igyekszik kihasználni játékosaival a múlt vasárnap gyűjtött lendületet. Hogy ez milyen eredményhez lesz elegendő a Ferencváros ellen, azt nem tudjuk megtippelni, de abban biztosak vagyunk, hogy elszánt és harcos fiatalokat láthatunk este a jégen Vasas-mezben.

FTC-VAS_20181102-DSC_3949-900

FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC 2-0

   

Fodor Szabolcs csapata kapott gól nélkül győzött Ladányi Balázs együttese ellen.

A Schiller-Vasas két Erste Liga-újoncot avatott: cserekapusként Fekete Ferencet nevezték, míg a negyedik sorban Farkas Botond szerepelt hátvédként. A mérkőzés első harmada a kapusokról szólt: Pleszkán József mind a 7, Villem-Henrik Koitmaa mind a 15 lövést védte. A második játékrész elején Brett Switzer megtörte a gólcsendet, vezetéshez juttatta az FTC-Telekomot. A nyitó felvonáshoz hasonlóan a középsőben is kibekkeltek a ferencvárosiak egy emberhátrányt. A harmadik harmad 18. másodpercében Braden Walls kétgólosra növelte a zöld-fehérek előnyét. A folytatásban mindkét csapat kihagyott egy-egy 5 a 4 elleni lehetőséget.

Az FTC-Telekom 2-0-ra nyert, Pleszkán József 17 védéssel ért el shutoutot. A zöld-fehérek vasárnap Bécsben lépnek jégre, míg a Schiller-Vasas hétfőn az UTE otthonában játszik.

ftcvas

Fotó: FTC Facebook

Csak a végeredménnyel lehetek elégedett

   

Ladányi Balázs szerint péntek este kétgólosnál nagyobb különbség volt csapata és a ferencvárosiak között.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 215 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Mizsák, Kövesi.
Pleszkán: 100% (Arany)
K
Koitmaa: 95,9% (Fekete)
Rantanen, Karmeniemi, Walls, Pavuk, Tóth Richárd
1
Szlama, Bukor, Bödök, Csiki, Székely-Mádai
Perrier, Jászai, Fitzgerald M., Tóth A., Switzer
2
Tornyai, Surányi, Lőczi, Schmál, Varga
Hegyi Á., Sarcia, Hardi, Farkas L. S., Rafaj
3
Bálint, Inglis, Fliszár, Turbucz, Gágyor
Lengyel, Pozsár, Roczanov, Tóth G.
4
Belényesi, Farkas B., Hegyi D., Szlépka, Czakó
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:55 FTC Perrier Fitzgerald M. Switzer
2-0 40:18 FTC Walls Pavuk Tóth Richárd
49 Kapura lövések száma 17
8 Kiállításpercek 6

Az FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum