A Fehérvár harmadjára is elkapná a Dornbirnt

   

Tabellaszomszédok találkoznak péntek este az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, a hazaiak már az adventi mezekben játszanak.

Igencsak emlékezetesre sikerült a legutóbbi Fehérvár AV19–Dornbirner EC összecsapás a Raktár utcában. November 17-én a vendégek két harmad után 2-0-ra vezettek, ám a Volán a záró játékrészben sebességet váltott, valósággal megtáltosodott, és a végül 2+1-gyel záró Zack Phillips vezérletével megfordította az eredményt. Az utolsó találat 5 másodperccel a rendes játékidő vége előtt született, az volt ráadásul az EBEL történetének 25 000. gólja.

Azóta sok minden történt az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban, de egyvalami nem változott: a két gárda most is egymás mellett-alatt van a táblázaton, jelenleg a Dornbirn a 9., a Fehérvár a 10. Egy körrel ezelőtt még a magyar csapat állt jobban, és péntek estére akár ismét helyreállhat ez a rend, amihez egyebet sem kell tenni, csak nyerni a lelkes szurkolósereg előtt. Ha ez történik, akkor már harmadszor történik meg a szezonban, lévén, hogy elsőre idegenben is sikerre jutott a Volán, akkor túlórában. A Fehérvárnak kedvez továbbá az a tény, hogy utóbbi 5 hazai mérkőzésének mindegyikén pontot szerzett, 4-et megnyert, 1-et túlórában elveszített, 13 pontot gyűjtött. Árnyalja viszont a képet, hogy a magyar EBEL-csapat súlyos vereségből érkezik, Salzburgban idei szokása szerint ismét nagyon kikapott, 3-8-cal zárult a meccs vasárnap. Ami a DEC-et illeti, ők két egymást követő győzelemnél járnak, előbb Znojmóban nyertek, majd a Medvescakot küldték haza pont nélkül.

A magyar EBEL-csapat hivatalos honlapja idézi Dave MacQueent, a Dorbirn edzőjét, aki a következőképpen fogalmazott: “Láttam a Fehérvár AV19 Salzburg elleni mérkőzését, és biztos vagyok benne, hogy ez a csapat ennél sokkal többre képes, és ezt meg is akarják majd mutatni ellenünk péntek este.” Ugyanott Hannu Hannu Järvenpää vezetőedző és Kóger Dániel az alábbi videóban beszélt meglátásairól és várakozásairól:

Az összecsapás 18:45-kor kezdődik, és élőben lesz nézhető a www.szekesfehervar.hu/elo oldalon. Péntektől kaphatóak a második féléves bérletek, illetve szintén ezen a napon kezdődnek a klub adventi akciói is: kinyit a pálya előtti mini karácsonyi vásár, és kaphatóak lesznek az ötmeccses akciós bérletek. A csapat a külön az adventi időszakra készített mezében lép jégre, amit karácsony után a megszokott módon licitre bocsátanak.

avsdec20181117

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvár AV19–Dornbirn 5-2

   

Hannu Järvenpää csapata a szezonban harmadszor is legyőzte Rinnééket.

A meccs nyílt sisakos, oda-vissza játékkal kezdődött. Az első percekben Carruthnak kellett többször védenie, több tilos felszabadítást is ütöttek a székesfehérváriak. A 7. percben Rinne mamutja volt magyar szempontból rossz helyen egy közeli próbálkozásnál. A következő percekben is főleg a vendégek akarata érvényesült, a 12. percben megnyomtunk egy cserét, de az ellentámadás után emberhátrányba kerültünk. A kibekkelt 4 az 5 elleni játék után Sárpátki és Sarauer megugrottak, de előbbi passzát blokkolták a vendégek. A kiegészülést követő percekben sokkal jobban játszott a Fehérvár, mint korábban, ez góllá érett: Sárpátki centerezését Harty ellőtte, Rinne védett, a kipattanó Koskiranta elé került, ő pedig vezetéshez juttatta a magyar csapatot (1-0). Nem sokkal a találat után emberelőny jött, de nem született meg a második magyar gól.

A középső felvonás kiválóan indult a Fehérvár számára: egy lendületes akció végén Erdély Csanád növelte kétgólosra az előnyt (2-0). A következő percekben is maradt a hazai nyomás, emberelőnyben közel jártak Háriék az újabb találathoz, de Rinne többször is bravúrral védett. A fór hátrányba fordult Stipsicz büntetésével. A Dornbirn szépített az előnyben, ám úgy, hogy Carruth kesztyűje alatt volt a korong, a tuszkolás közben pedig a fehérvári kapus maszkja is leesett. A kanadai hálóőr hevesen reklamált, a játékvezetők hosszasan tanakodtak, de megadták a gólt (2-1). A meccs közepén Kóger Dániel megsérült, csak segítséggel hagyta el a jeget. A 34. percben újabb fehérvári emberelőny jött, nyomtak Sarauerék, viszont Brendan O’Donnell megugrott és emberhátrányban egyenlített (2-2). Úgy tűnt, döntetlen állással vonulnak szünetre a csapatok, ám az utolsó másodpercben Szabó Dániel kék vonalas lövés utat talált a dornbirni kapuba (3-2).

A harmadik harmad bővelkedett indulatokban, Erdély Csanád és Juuso Pulli összeakaszkodását egyaránt kisbüntetéssel honorálták a játékvezetők. A fehérváriak összességében jól kontrollálták a meccset, majd amikor az utolsó előtti percben Rinne lekorcsolyázott, Tikkanen egy egész pályás üres kapus góllal lezárta a meccset. A Dornbirn megpróbálkozott még egy kapuslehozatattal, ez arra volt jó, hogy Anze Kuralt is gólt lőjön. A Fehérvár AV19 5-2-re nyert, vasárnap az utolsó helyezett Villach otthonában győzhet újra.

avsdec201812

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 2940 néző. Játékvezetők: Siegel, Baluska, Rezek, Zgonc.
Carruth: 91,3% (Kornakker)
K
Rinne: 91,2% (Stroj)
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Sille
1
Gauthier-Leduc, Magnan-Grenier, Parks, Trotter, O'Donnell
Meland, Caruso, Sárpátki, Koskiranta, Erdély
2
Connelly, McNeill, Reid, Timmins, Dupont
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Kóger
3
Vallant, Pulli, Haberl D., Haussle, Macierzynski
Láday, Glenn, Szita, Reisz, Szabó K.
4
Wolf, Pöschmann, Neubauer, Egger
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:47 FHA Koskiranta Sárpátki Harty
2-0 21:20 FHA Erdély Meland
2-1 26:48 DEC PP Magnan-Grenier Parks Macierzynski
2-2 34:03 DEC SH O'Donnell Timmins Magnan-Grenier
3-2 39:59 FHA Szabó D. Erdély Sárpátki
4-2 58:46 FHA Tikkanen Koskiranta Meland
5-2 59:21 FHA Kuralt Hári Sille
36 Kapura lövések száma 23
12 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Dornbirn góljai

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum