Hivatalos: a Seattle lesz az NHL 32. csapata

   

3,5 millió dollárral emelkedik a fizetési plafon, ez a legnagyobb bővülés az NHL-ben a bérkeret 2005-ös bevezetése óta.

Az NHL kormányzótanácsa ezekben a napokban tartja rendes őszi találkozóját. Az idei megbeszéléseknek két sarkalatos kérdésük volt: az első a fizetési plafon módosítása, a második a seattle-i franchise csatlakozásának a megszavazása. Előbb a salary cap kérdésében született meg a határozat, amit Gary Bettman komisszár ismertetett. Ennek értelmében a bérekre elkölthető összeg felső határát a 2019/20-as szezontól 3,5 millió dollárral emelik, 79,5 millió dollár helyett 83 milliót tesz majd ki, ami a legnagyobb növekedés az elmúlt 13 évet tekintve. A fizetési plafont 2005-ben vezették be, akkor a maximálisan elkölthető összeg még csak 39 millió dollár volt csapatonként. Az elmúlt 13 évben azonban a liga bevételei olyan elképesztő ütemben emelkedtek (idén elérték a 4,5 milliárd dollárt), ami lehetővé tette, hogy menet közben fokozatosan megduplázódjon a klubok által a bérekre fordítható összeg.

A keddi megbeszélés mindenki által várt legfontosabb pillanata az volt, amikor a tagok szavaztak a Seattle csatlakozási kérelméről. A Seattle tulajdonosi köre minden rostán átment, és minden feltételnek megfelelt, így a szavazás csak formalitás volt. A kérelem jóváhagyása eredményeként a franchise a 2021/22-es szezonban csatlakozhat a meglévő 31 csapat mellé. Ezzel kiegyenlítődik a konferenciákban és a divíziókban lévő csapatok száma, keleten és nyugaton két-két nyolcas csoportban 16-16 csapat harcolhat a playoffhelyekért. A Seattle a Pacific-csoportba kerül, ahonnan az Arizona költözhet a Centralba.

seattle

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum