Az utolsó előtti után az utolsóval meccsel a DEAC

   

A Hokiklub Budapestnek tízet lőttek a debreceniek, a Schiller-Vasas HC ellen idegenben is győzelemre mennek.

A 47 pontos DEAC a 6 pontos Vasast fogadja az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A két csapat céljai merőben különböznek. A negyedik helyen álló debreceniek vissza szeretnének kapaszkodni a dobogóra. Ettől 9 pont választja el őket, de két meccsel kevesebbet játszottak, mint a Brassó, így vannak még tartalékaik. Az utóbbi időben nem ment úgy David Musial fiainak, mint korábban, kikaptak a DAB-tól, a Fehérvártól és a Brassótól is, de pénteken nagy lendülettel tértek vissza a helyes útra, amikor 10-1-re intézték el a Hokiklub Budapest csapatát. A 10 gólon ráadásul 8 DEAC-játékos osztozott, csak Németh Attila és Hári Norbert talált be kétszer, ami azt mutatja, a parádés teljesítmény igazi csapatmunka volt.

DEB-VAS_20180911-900

A Vasas pontszámban elég messze van a többi csapattól, még nem szerzett rendes játékidős győzelmet sem. Az eredmények ennél árnyaltabb képet mutatnak, egy kicsivel több rutinnal mostani 6 pontjuknak jóval többet is gyűjthettek volna. Ha alaposabban szemügyre vesszük a nemzetközi szünet óta mutatott teljesítményüket, azt láthatjuk, hogy Acélbikák csak hosszabbításban tudtak győzni ellenük, a DEAC-tól két, a Gyergyótól egy góllal kaptak ki, és az UTE elleni 1-4 is vállalható. Még a Csíkszereda otthonában is jól tartották magukat két harmadig, az utolsó húsz percre 3-3-as állásnál futottak ki a jégre. Ez a harmadik periódus különösen gyenge pontnak tűnik a játékukban, eddigi 23 meccsük alatt csak kétszer nyerték meg ezt a szakaszt, mindkétszer a DAB ellen.

Ezzel együtt látható a fejlődés, legutóbb Ladányi Balázs vezetőedző is erről beszélt az UTE elleni meccset követően: „Kézzelfogható a fejlődés, amin az elmúlt 23 meccsen keresztülmentünk. Úgy érzem, van potenciál a csapatban, amit jelez, hogy azért most is okoztunk kellemetlen perceket az Újpestnek.” Mutatja a fejlődést az is, hogy a lövések száma kezdi megközelíteni a meccsenkénti 30-as számot. Már csak ezek minőségén kell javítani. A DEAC ellen nem lesz egyszerű előrelépni ebben a tekintetben, mivel Hetényi Zoltán személyében a vendégeknél véd a liga legjobb kapusa, aki 94%-kal teljesített eddig. Mögötte Nagy Péter háromszor kapott lehetőséget, kétszer a Vienna Capitals II, egyszer a Hokiklub Budapest ellen. Meglátjuk, a Vasas otthonában melyikük kezd majd.

Schiller-Vasas HC–DEAC 4-3

   

Ladányi Balázs csapata megszerezte szezonbeli második győzelmét, az első diadalhoz hasonlóan ismét túlórában gyűjtött be 2 pontot.

A két együttes első fővárosi találkozója kiválóan kezdődött a hazai csapat számára. Kevesebb mint 7 perc alatt Bödök Bence, Lőczi Árpád és Turbucz Martin is betalált Hetényi Zoltánnak, így a 11. percben 3-0-ra meglépett a Schiller-Vasas. David Musiak időt kért, sikeresen rendet rakott a DEAC-játékosok fejében. Ezt követően a debreceni légiósok a kezükbe vették a csapatot. A nyitó harmad végén Hugo Turcotte szépített, a meccs felénél Vlagyiszlav Kulesov egygólosra csökkentette a különbséget, míg a harmadik játékrész elején Jakub Izacky egyenlített. A rendes játékidő nem hozott döntést, hosszabbításra került sor. A túlórában Kovács Bronson palánkra lökésért begyűjtött egy 2+10 perces büntetést, a fórt nem használta ki a hazai együttes. Büntetőpárbajra került sor, ahol Székely Mádai Gergő eldöntötte a pluszpont sorsát.

A Schiller-Vasas 4-3-ra győzött, ezzel a szeptember 17-i, Hokiklub Budapest elleni siker után örülhetett újra diadalnak a fiatal együttes.

vasas

Óriási gratuláció a srácoknak

   

Így látták az edzők a Schiller-Vasas HC–Debrecen mérkőzést.

Revák Zoltán másodedző, Vasas: „Fiatal csapat lévén meg kell tanulnunk, milyen az, amikor az ellenfél rohan az eredmény után, és nem mi. Az elmúlt néhány mérkőzésen már tisztán látszott, hogy egyre közelebb vagyunk az ellenfelekhez. Vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy nem sikeres a mi projektünk, de ez a mérkőzés és győzelem is bizonyítja, hogy van potenciál a csapatban. Úgy érzem, jó úton járunk, óriási gratuláció a srácoknak, nagyon sokat tettek azért, hogy győzzünk.”

David Musial vezetőedző, DEAC: „Az a csapat, amelyik az első 15 percben alszik, nem érdemli meg a győzelmet. Ezt nem értem, hiszen olyan játékosokról beszélünk, akik pénzt kapnak a munkájukért. Pozitívum, hogy utána 0-3-ról 3-3-ra egyenlítettünk, de aztán ötből öt büntetőt elhibáztunk. Nem tudok mit mondani, ez nagyon rossz meccs volt, reméljük, ennél csak jobb lesz.”

vasdeb

fotó: Tumbász Hédi/Schiller-Vasas HC

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 300 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Bedő, Sindel.
Koitmaa: 92,5% (Tóth)
K
Hetényi Z.: 87,1% (Nagy)
Bukor, Inglis, Bödök, Csiki, Székely-Mádai
1
Behal, Markov, Németh, Kulesov, Berta
Tornyai, Surányi, Szlama, Lőczi, Varga
2
Vuorijarvi, Kovács, Hári, Turcotte, Izacky
Bálint, Seregély, Fliszár, Turbucz, Gágyor
3
Hetényi P., Antal, Kozma, Silló, Molnár
Bugár, Kováts, Kreisz, Szlépka, Czakó
4
Erdei, Szokolov, Vincze, Márton, Salló
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:10 VAS Bödök Székely-Mádai
2-0 07:48 VAS Lőczi Varga Tornyai
3-0 10:58 VAS Turbucz
3-1 16:18 DEB Turcotte Izacky
3-2 29:05 DEB PP Kulesov Berta Izacky
3-3 44:21 DEB Izacky Németh Markov
4-3 65:00 VAS GWS Székely-Mádai
31 Kapura lövések száma 40
6 Kiállításpercek 14

A Schiller-Vasas HC–DEAC képekben

 

Hatalmas gólt lőtt Turbucz Martin a DEAC-nak

   

Ezzel a találattal vezetett a Schiller-Vasas HC 3-0-ra a Debrecen ellen. A meccset végül büntetőkkel nyerték a piros-kékek. Összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum