A HKB utoljára szerezhet pontot a Gyergyótól

   

Négymeccses magyarországi túrát abszolvál a GYHK, amelynek szintén fontos lenne győznie a gyengélkedő Hokiklub ellen.

Vitalij Donyika csapata még múlt csütörtökön kezdte a kőkemény szériát a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában, amely ma a negyedik találkozóval ér véget. Csinált már ilyet más is – például egy alkalommal az SC Csíkszereda –, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy igencsak el tud fáradni egy csapat a végére. Talán pont ez az, amiben a hullámvölgybe süllyedt Hokiklub Budapest bízhat.

A hazaiknál maradva, Dusan Kapusta fiai egy héttel ezelőtt pompás győzelmet arattak a Vienna Capitals II otthonában, ám azt követően két komoly pofonba szaladtak bele. Előbb 10-1-re kaptak ki Debrecenben pénteken – ez csak azért nem lett szezonrekord-beállítás a kapott gólok számát tekinve, mert ugyanazon az estén a Bécs-farm 11-et vágott az érthetetlenül harmatos DAB-nak –, majd 7-1-re Újvárosban vasárnap. Két meccs, 2 lőtt, 17 kapott gól, igazán nincs miért büszkének lennük a juharlevelesekek ezekben a napokban.

A Gyergyói HK köreiben ennél vidámabbak lehetnek, még ha csupán 4 pontot is sikerült gyűjteniük 3 találkozón. (Volt már olyan túrájuk, amelyen 3 találkozón 9 egységet írattak fel maguknak, igaz, akkor kizárólag az alsóházban érdekelt ellenfeleik voltak.) Elsőre bravúrosan, az utolsó percekben fordítva nyertek közvetlen riválisuk, a DAB otthonában, másodjára simán kikaptak a Fehérvári Titánoktól, harmadjára szokásuk szerint pontot loptak az UTE-tól. Ha hétfőn este sikerülne nyerniük, összességében elégedetten utazhatnának haza Gyergyószentmiklósra.

Ami a mai ellenfelek egymás elleni mérkőzéseit illeti, ez már az utolsó összecsapásuk lesz az idei Erste Liga-szezon alapszakaszában, és az eddig elosztható 9 pont mindegyike a székelyeknek jutott.  A Gyergyó kezdésként nagy verést mért a HKB-ra hazai jégen, 9-1 volt az eredmény október 5-én. A következő alkalommal a Tüskecsarnokban 2-3-mal zártak a csapatok úgy, hogy két harmad után még a HKB vezetett, majd november közepén ismét a GYHK nyert, viszont ezúttal csak 6-4-re. Ez tehát az utolsó alkalom, amikor a HKB megcsípheti a székelyeket, akiknek ugyancsak fontos lenne nyerniük, minthogy a 7. helyen álló DAB közel van hozzájuk, sőt vesztett pontok tekintetében jobban is áll.

A kivételesen Miskolcon sorra kerülő mérkőzést este 8-tól közvetíti az M4 Sport.

hkbgye

Fotó: Somogyi Viktor

Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 0-3

   

Két komoly veresége után felszívta magát a Hokiklub Budapest, ez arra volt elég, hogy viszonylag szoros meccset játsszon a Gyergyói HK-val.

Közel két harmadon át tartotta magát a Hokiklub Budapest az ezúttal együttműködő partnere, a DVTK Jegesmedvék csarnokában rendezett mérkőzésen. A Gyergyó lényegében végigtámadta ezt az időszakot is, rengeteg helyzettel, ám a kiválóan védő Kiss Bence eszén nem tudtak túljárni a székely támadók. Ahogy telt az idő, egyre veszélyesebb kontrákat vezettek Szappanosék is, voltak pillanatok, amikor közelebb álltak a vezetés megszerzéséhez, mint ellenfelük, így Sztyepan Gorjacsevszkihnek is akadt feladata bőséggel. A 38. percben aztán mégis érvényesítette a papírformát az erősebb csapat, Ivácson Roland lőtte rá, a kapu előterében egy “hazai” és egy vendégjátékos harcolt, alighanem előbbin pattant meg a pakk, úgy került a hálóba, 0-1. A találat áttörte a gátakat, másfél perccel később Nagy Csaba lőtt, Vesutkin finoman kapura sarkazta háttal, ha bemegy, érvénytelen a gól, de nem ment: a vasról közvetlenül a gólvonal elé csúszott, a leggyorsabban eszmélő Vorobjov kotorta be, 0-2. A harmadik játékrészben szelídebb hangnemű hoki következett, a Gyergyó nem erőltette annyira a tempót, a HKB pedig nem igazán tudott felpörögni. A fővárosiak javára szólt, hogy az utolsó percekig nullán tartották a liga legveszélyesebb speciális egységeit, az 54. percig nem kaptak gólt emberhátrányban. Akkor mégis, amihez egy kétperces kettős fórra volt szükségük Gógáéknak, ennek első másodperceiben a Gyergyó legponterősebb bekkje varrta fel a pakkot a bal felsőbe, ezáltal alakult ki a 0-3-as végeredmény. A GYHK 7 pontot visz haza 4 meccses magyarországi túrájáról, és 6.-ként tartja előnyét a 7. helyen álló DAB-bal szemben. A Hokiklub Budapest a harmadik vereségét szenvedte el sorozatban, de sokkal jobban játszott, mint előző két meccsén.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 210 néző. Játékvezetők: Berger, Berger, Sindel, Sipos.
Kiss: 92,7% (Hajek)
K
Gorjacsevszkih: 100% (Szakács)
Szécsi, Orbán A., Egyed, Godó, Kovár
1
Jezsov, Kozma, Tománek, Pesztunov, Csergő
Csíki, Bernáth, Petres, Sátek, Szappanos
2
Góga, Orbán Sz., Vesutkin, Péter, Vorobjov
Lévai, Jancsó, Köllő, Albert, Szűcs
3
Nagy, Ferencz Csibi, Barabás, Benedek, Elekes Darabont
Berendi, Vajda, Horváth, Izsák, Németh
4
Constantin, Daradics, Ivácson
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
E
Vitali Donika, Novák Václav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 37:42 GYE Ivácson Constantin Daradics
0-2 39:18 GYE Vorobjov Vesutkin Nagy
0-3 53:50 GYE PP2 Góga Vesutkin Vorobjov
25 Kapura lövések száma 41
14 Kiállításpercek 6

A Hokiklub–Gyergyó mérkőzés összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum