A Jegesmedvék harmadszor is elkapnák a Zámkyt

   

Az Érsekújvár elleni első két presztízsrangadót a miskolciak nyerték, de nem lesz könnyű behúzni a harmadikat is.

A két csapat közös történelméről – melynek meghatározó része az a 2015-ös MOL Liga-döntő, amikor a Jegesmedvék söpréssel húzták be első címüket a háromból – sokat írtunk már, most nem térnénk ki rá részletesen, hiszen az aktuális szezon önmagában is sok érdekességet kínál. Először is azt, hogy a Zámky az egyetlen csapat az Extraligában – a szlovák juniorválogatottat nem számítva –, amelytől eddig az összes pontot elvette a magyar újonc. Az első alkalommal a Népkertben nyertek 4-2-re Magosiék még szeptemberben, majd másodjára idegenben győztek 3-0-ra október 31-én. Ezen az összecsapáson debütált Vay Ádám – shutouttal –, akinek bizonyos nagy szerepe van a DVTK újabbkori szárnyalásában.

Az MHC számára fantasztikusan indult az idény, sokáig vezettek, majd álltak a dobogón, ám időközben belassult a szekerük, így jelenleg csak hatodikak a táblázaton. Ennek a süllyedésnek a hátterében az áll, hogy november 18. és 25. között egy hét alatt négy meccset is elbuktak, miközben mindössze egyetlen pontot szereztek. Azóta megemberelték magukat, két sikerrel próbálva stabilizálni helyzetüket. Ezek közül az első különösen értékes, hiszen idegenben is le tudták gyűrni a listavezető Zólyomot.

A DVTK Jegesmedvék ehhez képest némiképp ellentétes utat jártak be. A piros-fehérek utóbbi időben mutatott formáját nem győzzük méltatni. A nemzetközi szünet óta 9 mérkőzésükből 6-ot megnyertek, illetve további egy alkalommal pontot szereztek, ez a 19 egység csak 3-mal kevesebb, mint amennyit a bajnokság első, több mint kétszer ilyen hosszú szakaszában 21 találkozón gyűjtöttek. Nem csoda, hogy immár magabiztosan állnak a 8. helyen, és inkább a középmezőnyhöz tartozónak tekinthetők, mintsem az alsóház legjobbjainak. Mindez persze akkor lesz valóban értékes, ha folytatni tudják a sorozatukat, és még inkább fel tudnak zárkózni az erősebbekhez.

“Örülünk, hogy egy hét után ismét hazai jégen játszhatunk – mondta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – Kemény mérkőzés vár ránk, de ha még feljebb szeretnénk kerülni a tabellán, akkor az ilyen találkozókat is meg kell nyernünk. Ellenfelünk a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, ezért nagy hangsúlyt kell fektetnünk a támadójátékra, ha eredményesek akarunk lenni. Felkészültünk a találkozóra, a receptet ismerjük, már csak rajtunk múlik, hogy győzelemmel szolgáljuk-e ki a közönségünket. Még háromszor lépünk jégre a rövid decemberi szünet előtt, szeretnénk a lehető legtöbb pontot gyűjteni.”

A mérkőzés 17:30-kor kezdődik, a Digi Sport élőben közvetíti.

mis-2018-exl

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

DVTK Jegesmedvék–MHC Nové Zámky 6-2

   

A miskolci csapat lett az idei szezonban az Érsekújvár mumusa, vasárnap este immár harmadszor verték meg a zöld-feketéket a Jegesmedvék.

A mérkőzés első percében már emberelőnybe kerültek az érsekújváriak, ám a két perc alatt még kapura sem lőttek. Teljes létszámban mintha felosztották volna maguk között a támadóidőt a felek, előbb a vendégek percei jöttek szép Vay védésekkel, majd a Jegesmedvék veszélyeztettek, de Kosaristan is a helyén volt. A mérkőzés addigi legnagyobb helyzete a 8. percben jött el, amikor egy szépen kipasszolt támadás végén Magosi durrantott közelről fölé. Három perccel később Jurik egy méterről szúrt bele egy középre adott korongba, ám az elakadt Vayban. Pörgős, jó iramú volt a mérkőzés, de az igazán nagy lehetőségek hiányoztak. A 15. percben nagy lehetőséghez jutottak a Jegesmedvék, miután Bajtek végleges fegyelmit kapott sportszerűtlen magatartásért, ami 5 perces emberelőnyt jelentett a hazaiaknak. Ennek pont a felénél, a 17. percben Vas kék vonalas lövésével meg is szerezték a vezetést (1-0). Bő egy perc múlva Magosi centerezését Milam közelről pöckölte a hálóba, duplán kihasználva a fórt (2-0).

A második harmadra egy felpaprikázott Nové Zámky jött ki, fél perc alatt Vaynak kétszer is védenie kellett. Ám a lelkesedésüket a Jegesmedvék egy góllal törték le két perc elteltével: Kulmala az alapvonal mögül centerezett és az egyedül hagyott Pance közelről nem hibázott (3-0). Gyorsan felzárkózott az Újvár: a 25. percben, emberelőnyben Dundacek eresztett meg egy lövést a kékről, a kapu előtt Jurik szúrt be, és a korong Vay mammutjai között csorgott a gólvonal mögé (3-1). A 26. percben érdekes kiállítást láthattak a nézők: Vay kapott két percet, mert a kaputól túl messze tenyerelt rá a korongra, ami a játék késleltetésének számít. Ezt az előnyt is jól játszotta meg a zöld-fekete alakulat, a Jegesmedvéknek voltak meleg pillanatai, de végül sikerült kivédekezni. A 33. percben újabb vendégfór jött, ami az eddigi legveszélyesebb volt, és csak egy óriási Vay-bravúr valamint egy kapuvas állt útját a második újvári gólnak. Nagyon nyomott a Zámky, mégis a házigazdák lőtték a gólt. A 37. percben Harrison oldalról passzolt a kapu elé, Magosi még éppen bele tudott érni a korongba, amely így vágódott a sarokba (4-2).

A harmadik játékrész egy páros kiállítás miatt 4 a 4 elleni játékkal kezdődött, de különösebb izgalom nélkül telt el. Teljes létszámban a vendégek támadtak többet, de nem állították igazán komoly feladat elé a miskolci védelmet. A 47. percben egy gyors hazai kontra végén Pance elfektette a kapust és úgy lőtt a hálóba (5-1). Az 52. percben kettős előnyben növelte előnyét a házigazda, miután Magosi közelről lőtt a kapuba (6-1). Három perc elteltével a vendégek lerontották Vay statisztikáját, amikor Fábry egy kipattanót passzolt két lépésről a miskolci kapuba (6-2).

A miskolci csapat sorozatban negyedszer nyert, így közelít a középmezőny felső részéhez.

mis

fotó: Teszárovics Zsuzsa

Minden mérkőzésen egyre gyorsabban játszunk

   

Mestermérleg a 6-2-es DVTK Jegesmedvék–Érsekújvár összecsapás után.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Ez a győzelem igazi csapatmunka volt, és kitűnően működött az emberelőnyös játékunk is. Minden egyes mérkőzésen egyre jobban és gyorsabban játszunk, ez volt a sikerünk alapja.”

Milan Jancuska, MHC Nové Zámky: “A mérkőzés eleje kiegyenlített játékot hozott. Számunkra az 5 perces büntetésnél ment el a meccs, ahol két gólt is kaptunk. Utána próbáltunk visszajönni, de jobb volt a miskolci csapat.”

Extraliga, 2018. dec. 2., vasárnap.
Vay: 92,9%
K
Kosaristan: 76,0%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Kudla, Andersons, Strauch, Urban, Bajtek
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Dundácek, Henderson, Jurík, Zboril, Rogon
Gőz, Milam, Miskolczi, Galanisz, Somogyi
3
Novák, Ordzovensky, Nejezchleb, Fábry, Jakúbek
Vojtkó, Ritó, Láda, Hajós
4
Zatko, Ondrusek, Buc, Slavik, Hain
Glen Hanlon
E
Milan Jancuska
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:48 MIS PP Vas Szirányi Somogyi
2-0 17:18 MIS PP Milam Magosi Kulmala
3-0 21:59 MIS Pance Kulmala Vas
3-1 24:09 NZÁ PP Dundácek Jurík Zboril
4-1 36:56 MIS Magosi Harrison Loiseau
5-1 46:04 MIS Pance Vas
6-1 51:01 MIS PP2 Magosi Vas Kulmala
6-2 54:26 NZÁ Fábry Ondrusek Hain
25 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 31

Hat szép Jegesmedvék-gól vasárnap estéről

   

A DVTK Jegesmedvék–MHC Nové Zámky mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum