Kikecmereghet kisebb válságából a DEAC

   

A Hokiklub Budapest látogat Debrecenbe, papíron nagy a különbség, ám a pillanatnyi forma sebezhetővé teszi a hazaiakat.

A Debrecen és az UTE helyzete sokban hasonlít. Mindketten a negyvenpontos tartományban vannak, és mindketten fáradhatatlanul üldözik a Brassót, amely a DEAC-nál három, az UTE-nél négy meccset játszott többet, így van 56 pontja. Eközben egymásra is kell figyelniük, mert a csekély különbség azt jelenti, hogy bármikor helyet cserélhetnek. Az UTE pénteken a ligautolsó Schiller-Vasas HC-hoz látogat, míg a DEAC a Hokiklub Budapestet fogadja. Mindkettejük számára csak a győzelem az elfogadható, lehetőleg rendes játékidőben. A DEAC kisebb hullámvölgybe került a nemzetközi szünetet követően, az elmúlt két hétben lejátszott öt mérkőzéséből csak a Vasas ellenit tudta nyerni, az UTE-tól simán, a Fehérvártól, a Brassótól és a DAB-tól szoros meccsen kapott ki, utóbbi ellen pontot ért a hosszabbítás.

debgye

A HKB az alsóházhoz tartozó csapatokkal szemben jól teljesít, ám az élvonalat még nem tudja játékban megközelíteni. Erről árulkodnak legutóbbi eredményei is. A Gyergyótól kétszer is nagyon szoros meccsen kaptak csak ki, a Fehérvárt és a Vienna Capitals II-t legyőzték, miközben a Fradi két meccsen 14 gólt lőtt nekik, és a Brassó–UTE duótól is kaptak egy-egy ötöst. A két csapat egyszer játszott egymással az idei szezonban, Budapesten kétszer is megszerezte a vezetést a Hokiklub, de végül csak a meccs feléig tudta tartani a lépést az egyetemi csapattal, amely így 5-3-ra nyert. A pénteki összecsapás fő kérdése: meg tudják-e ragadni a lehetőséget, mely által egy önmagához képest halványabb, de a KMH-hoz viszonyítva azért így is jóval erősebb ellenfél otthonában szerezhetnének meglepetést. Ha ez összejönne nekik, a tabella alsó és felsőbb szegmensében is átrendezhetnék a sorokat, hiszen nem csak az UTE előzhetné meg a DEAC-ot, a Hokiklub is beérhetné pontszámban a 9. helyen álló bécsi farmot.

DEAC–Hokiklub Budapest 10-1

   

Másodikként a debreceniek is két számjegyű vereséget mértek aktuális ellenfelükre az Erste Liga pénteki játéknapján.

A DEAC utóbbi 5 mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, kisebb válságba látszott sülllyedni, ebből azonban lendületesen keveredett ki. A csapat keményen beleállt a Hokiklub Budapest elleni találkozóba, az első harmadban 3-0-s vezetést szerzett, majd bár a juharlevelesek megpróbáltak közelebb kerülni Orbán Attila révén, csakhamar újabb hazai találatok következtek. A pontot az i-re az utolsó játékrészben tették fel Kulesovék, amikor még négyszer voltak eredményesek. A tízessel beállította volna a Debrecen a Szereda szezonrekordját, ha néhány órával korábban nem üt 11-et a Vienna Capitals II a DAB-nak. A különbség így is idénycsúcsnak számít. A DEAC-gólokon nyolc játékos osztozott, közülük Németh Attila és Hári Norbert volt az, aki dupláig jutott.

deac

Nem a teljesítménnyel van gond, hanem a küzdéssel

   

Gröschl Tamás másodedző és David Musial vezetőedző a 10-1-es DEAC–Hokiklub mérkőzésről.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 551 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Sindel, Sipos.
Hetényi Z.: 96,2% (Nagy)
K
Kiss: 82,5% (Hajek)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Salló
1
Szécsi, Orbán, Petres, Sátek, Szappanos
Hetényi P., Antal, Németh A., Kulesov, Berta
2
Lakatos, Csíki, Egyed, Godó, Szűcs
Erdei, Szokolov, Kozma, Silló, Molnár
3
Lévai, Jancsó, Köllő, Albert, Németh Á.
Behal, Markov, Hári, Vincze, Márton
4
Vajda, Bernáth, Berendi, Horváth, Izsák
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:18 DEB Németh A.
2-0 05:25 DEB Hári Márton
3-0 16:26 DEB Berta Antal Hetényi P.
3-1 27:05 HKB Orbán Sátek
4-1 30:37 DEB Kovács Vuorijarvi Hári
5-1 35:43 DEB Márton Vincze
6-1 37:49 DEB PP Németh A. Turcotte Hári
7-1 40:34 DEB Hári Turcotte Izacky
8-1 54:36 DEB Izacky Berta Turcotte
9-1 55:47 DEB Kulesov Silló Németh A.
10-1 59:18 DEB Salló Hetényi P. Behal
57 Kapura lövések száma 26
0 Kiállításpercek 10

A DEAC–Hokiklub Budapest videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP 3-2VÉGE
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB 3-2VÉGE
ELF 20:00 FTCDEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 
U20 19:00 MACDHK 
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk