Kikecmereghet kisebb válságából a DEAC

   

A Hokiklub Budapest látogat Debrecenbe, papíron nagy a különbség, ám a pillanatnyi forma sebezhetővé teszi a hazaiakat.

A Debrecen és az UTE helyzete sokban hasonlít. Mindketten a negyvenpontos tartományban vannak, és mindketten fáradhatatlanul üldözik a Brassót, amely a DEAC-nál három, az UTE-nél négy meccset játszott többet, így van 56 pontja. Eközben egymásra is kell figyelniük, mert a csekély különbség azt jelenti, hogy bármikor helyet cserélhetnek. Az UTE pénteken a ligautolsó Schiller-Vasas HC-hoz látogat, míg a DEAC a Hokiklub Budapestet fogadja. Mindkettejük számára csak a győzelem az elfogadható, lehetőleg rendes játékidőben. A DEAC kisebb hullámvölgybe került a nemzetközi szünetet követően, az elmúlt két hétben lejátszott öt mérkőzéséből csak a Vasas ellenit tudta nyerni, az UTE-tól simán, a Fehérvártól, a Brassótól és a DAB-tól szoros meccsen kapott ki, utóbbi ellen pontot ért a hosszabbítás.

debgye

A HKB az alsóházhoz tartozó csapatokkal szemben jól teljesít, ám az élvonalat még nem tudja játékban megközelíteni. Erről árulkodnak legutóbbi eredményei is. A Gyergyótól kétszer is nagyon szoros meccsen kaptak csak ki, a Fehérvárt és a Vienna Capitals II-t legyőzték, miközben a Fradi két meccsen 14 gólt lőtt nekik, és a Brassó–UTE duótól is kaptak egy-egy ötöst. A két csapat egyszer játszott egymással az idei szezonban, Budapesten kétszer is megszerezte a vezetést a Hokiklub, de végül csak a meccs feléig tudta tartani a lépést az egyetemi csapattal, amely így 5-3-ra nyert. A pénteki összecsapás fő kérdése: meg tudják-e ragadni a lehetőséget, mely által egy önmagához képest halványabb, de a KMH-hoz viszonyítva azért így is jóval erősebb ellenfél otthonában szerezhetnének meglepetést. Meeting pods are essentially a little room within a room. They are primarily used for meetings, hence the name, but can be used for all kinds of purposes. These meeting pods come in all shapes and sizes to meet different needs. Pods can be open like the office itself or closed off for privacy and confidentiality. Closed pods are more beneficial because of their natural soundproofing. Open pods still have some basic level of soundproofing, so people can still hold private conversations. office pods Ha ez összejönne nekik, a tabella alsó és felsőbb szegmensében is átrendezhetnék a sorokat, hiszen nem csak az UTE előzhetné meg a DEAC-ot, a Hokiklub is beérhetné pontszámban a 9. helyen álló bécsi farmot.

DEAC–Hokiklub Budapest 10-1

   

Másodikként a debreceniek is két számjegyű vereséget mértek aktuális ellenfelükre az Erste Liga pénteki játéknapján.

A DEAC utóbbi 5 mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, kisebb válságba látszott sülllyedni, ebből azonban lendületesen keveredett ki. A csapat keményen beleállt a Hokiklub Budapest elleni találkozóba, az első harmadban 3-0-s vezetést szerzett, majd bár a juharlevelesek megpróbáltak közelebb kerülni Orbán Attila révén, csakhamar újabb hazai találatok következtek. A pontot az i-re az utolsó játékrészben tették fel Kulesovék, amikor még négyszer voltak eredményesek. A tízessel beállította volna a Debrecen a Szereda szezonrekordját, ha néhány órával korábban nem üt 11-et a Vienna Capitals II a DAB-nak. A különbség így is idénycsúcsnak számít. A DEAC-gólokon nyolc játékos osztozott, közülük Németh Attila és Hári Norbert volt az, aki dupláig jutott.

deac

Nem a teljesítménnyel van gond, hanem a küzdéssel

   

Gröschl Tamás másodedző és David Musial vezetőedző a 10-1-es DEAC–Hokiklub mérkőzésről.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 551 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Sindel, Sipos.
Hetényi Z.: 96,2% (Nagy)
K
Kiss: 82,5% (Hajek)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Salló
1
Szécsi, Orbán, Petres, Sátek, Szappanos
Hetényi P., Antal, Németh A., Kulesov, Berta
2
Lakatos, Csíki, Egyed, Godó, Szűcs
Erdei, Szokolov, Kozma, Silló, Molnár
3
Lévai, Jancsó, Köllő, Albert, Németh Á.
Behal, Markov, Hári, Vincze, Márton
4
Vajda, Bernáth, Berendi, Horváth, Izsák
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:18 DEB Németh A.
2-0 05:25 DEB Hári Márton
3-0 16:26 DEB Berta Antal Hetényi P.
3-1 27:05 HKB Orbán Sátek
4-1 30:37 DEB Kovács Vuorijarvi Hári
5-1 35:43 DEB Márton Vincze
6-1 37:49 DEB PP Németh A. Turcotte Hári
7-1 40:34 DEB Hári Turcotte Izacky
8-1 54:36 DEB Izacky Berta Turcotte
9-1 55:47 DEB Kulesov Silló Németh A.
10-1 59:18 DEB Salló Hetényi P. Behal
57 Kapura lövések száma 26
0 Kiállításpercek 10

A DEAC–Hokiklub Budapest videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum