Tabellaszomszédok rangadója Dunaújvárosban

   

Az Erste Liga hetedik helyen álló Acélbikák az utóbbi időben eléjük került Gyergyói HK-t fogadják. A cél: felzárkózni, majd előzni.

Corey Bricknell, a DAB új vezetőedzője az FTC-Telekom elleni győzelmet még a lelátóról nézte, míg a kiváló formában játszó Brassó elleni vereséget már a kispadról figyelte. A két meccsen ellentétes arcát mutatta a csapat, a Fradi sikerszériájának hatalmas bravúrral vetettek véget, a Brassó védekezésével szemben azonban nem volt ellenszerük. Bricknell játékosként maga is hátvéd volt, ráadásul a keményebbek közül való, így a feladat testhez állónak tűnik számára, egyértelműen hátul kell rendbe tennie az Újvárost. Erre lesz egy kis ideje, miután a DAB a következő bő hétben viszonylag gyengébb ellenfelekkel szemben lép pályára: kétszer játszik a Gyergyóval, egyszer utazik Bécsbe, egyszer látja vendégül a Hokiklub Budapestet. A folytatás szempontjából életbevágó lesz, hogy ezt a négy meccset a maximális pontszámmal hozzák, ugyanis hátrányuk jelentős a felsőházra aspiráló csapatokkal szemben.

A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a DAB-nak 32 pontja van a hetedik helyen, a Gyergyói HK-nak három meccsel többet játszva 37, az UTE-nak 42, a DEAC-nak 44. Az igazsághoz tartozik, hogy a nehezén elvben túl vannak az Acélbikák, 18 meccsük maradt a szezonból, de csak ötször játszanak olyan csapattal, amely jelenleg is felsőházat érő helyen áll: kétszer az UTE-val, egyszer-egyszer a Brassóval, a Csíkszeredával (mindkettővel idegenben) és a Ferencvárossal (hazai pályán). Egyelőre azonban a közvetlenül előttük álló feladatra kell koncentrálni, annál inkább, mert a legközelebbi riválisuk, a tabellaszomszéduk éppen az egyre jobb formát mutató Gergyószentmiklós, amellyel a következő két hétben kétszer is összecsapnak. Ha ebből rosszul jönnének ki, értelemszerűen leszakadnának.

DAB_GYE
Fotó: Boda Bence (DAB)

A Gyergyói HK kiismerhetetlen ellenfél. A nemzetközi szünet óta ötször léptek pályára, e találkozókból négyet megnyertek, ami mindenképpen tiszteletre méltó. Kiemelkedik az UTE-val szembeni 6-2-es sikerük, amelynek alkalmával Kozma Zsolt nyújtott remek teljesítményt, két gólt és egy gólpasszt szerzett a bekk. Külön érdekesség, hogy a 29 esztendős hátvéd utoljára tíz évvel ezelőtt, éppen az UTE ellen lőtte addigi egyetlen gólját a magyar bázisú bajnokságban. A csapatot ugyanakkor többnyire a légiósok húzzák: Vesutkinnak 26 pontja van, Tománeknek és Vorobjovnak 25, Pesztunovnak 21. Csatlakozhat hozzájuk menet közben a nemrég érkezett Vlagyiszlav Karpusz is, hiszen a fiatal orosz első 3 mérkőzésén máris 3 pontot szerzett. A bevált külföldiek mellé – akiknek kivételes pedigréjük ellenére nem ment, azok már távoztak – Góga Attila nőtt fel a helyi játékosok közül, neki hátvéd létére is 21 pont van a neve mellett.

A két csapat szeptemberben már játszott egymással, akkor is Dunaújvárosban, és a hazaiak 7-2-re nyertek. A Brassó elleni meccs azonban megmutatta, hogy idény közben is képes nagyot változni egy csapat, így ebből az eredményből semmilyen következtetést nem lehet levonni. Ami a lényeg: hárompontos győzelemmel az Acélbikák három pontot tudnának faragni hátrányukból, és megkezdhetnék a felzárkózást az élmezőnyhöz. Minden más esetben egyre közelibbé válna számukra az alsóházi középszakasz.

Corey Bricknell (vezetőedző, DAB): “Keményen dolgoztunk a héten a jégen és a konditeremben is. A jégen elsősorban a védekező és a semleges harmadokban történő játékot vettük át, illetve az emberelőnyös taktikán dolgoztunk. Emellett természetesen videón elemeztük a vasárnapi mérkőzésünket. A játékosok szerencsére nagyon barátságosak és nyitottak az első pillanattól kezdve, és teljesen profin viselkednek.”

Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 3-4

   

Az utolsó percekben szerzett két emberelőnyös góllal fordított és nyert közvetlen riválisa otthonában a Gyergyói HK.

A mérkőzés legnagyobb részében nem úgy nézett ki, hogy az Acélbikák vesztesen lesznek kénytelenek elhagyni a jeget az Erste Liga-játéknap egyetlen meccsén. A hazaiak a 9. percben szerezték meg a vezetést, Huovinen svájciban adta az asszisztot Turtiainennek. A játékrész utolsó huszadában két találat is esett, előbb Góga Attila révén használtak ki villámgyorsan egy fórt a vendégek, majd Saluga piszkált bele ügyesen Jabornik lövésébe, így 2-1-nél mehettek pihenni a csapatok. A második harmadot döntetlenre hozták a felek, Jezsov hatalmas kék vonalas bombájára – ez volt a vendégek egyetlen egyenlő létszám mellett elért találata – Franssila válaszolt éppen Jezsov kiállítása után tíz másodperccel, 3-2. Az utolsó felvonásban is sokáig őrizték az előnyüket az újvárosiak, addig, amíg Salugát a támadóharmadban ki nem állították a játék késleltetéséért az 55. percben. A lehetőséget Nagy Csaba váltotta gólra Vorobjov passzából – és ezzel még nem volt vége. Kisvártatva ugyanis kiküldték Németh Pétert is szabálytalan testjátékért, amit Roman Tomanek használt ki alig több, mint egy perccel a lefújás előtt. A kapuslehozatal és az időkérés nem segített a DAB-on, maradt a 3-4, ezzel 8 pontra nőtt a különbség a Gyergyó és a Dunaújváros között a 6–7. helyen, értelemszerűen előbbi javára. Corey Bricknellnek, az új vezetőedzőnek egyelőre nem sikerült csodát tennie, az Acélbikák esélyei a felsőház elérésére egyre csökkennek.

dabgye

Két perc alatt vesztettük el a találkozót

 

Vezetőedzők a DAB–Gyergyó mérkőzésről.

Corey Bricknell, DAB: “Ötből két emberelőnyt kihasználtunk, ugyanakkor 7-ből 3-at az ellenfél is. Az egyik statisztika elég jó, a másik nem elfogadható. Öt az öt ellen jó volt a védekezésünk, a támadásainkban volt ötletesség. Azt gondolom, hogy egy 58 perces meccset játszottunk, két perc alatt vesztettük el a találkozót. Néha veszítenünk kell, hogy megtaláljuk a győzelemhez vezető utat. A legjobb dolog a jégkorongban, hogy a következő napon újra pályára léphetünk és bizonyíthatunk.”

Vitalij Donyika, Gyergyó: “Kijátszottuk magunkból azt, amit tudtunk. Az utazás és az előző mérkőzések miatt fáradtak voltunk. Úgy érzem, mi akartuk jobban a győzelmet, és nagyon fontos pontokat szereztünk, aminek nagyon örülök. Nem játszottunk szépen, de a győzelem mindenért kárpótol.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 700 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Soltész, Molnár.
Garbacz: 86,7% (Pinczés B.)
K
Gorjacsevszkih: 93,2% (Ruczuj)
Jaborník, Hruby, Huovinen, Turtiainen, Iossafov
1
Jezsov, Kozma, Tománek, Pesztunov, Constantin
Franssila, Léránt, Uski, Török, Azari
2
Góga, Orbán, Vesutkin, Péter, Vorobjov
Lencsés, Hüffner, Saluga, Dubek, Nagy M.
3
Nagy Cs., Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Csergő
Mestyán, Szabó, Tóth, Németh, Makovics
4
Benedek, Ivácson, Elekes Darabont
Borbás Gergely
E
Vitali Donika, Novák Václav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:26 DAB Turtiainen Huovinen Iossafov
1-1 19:10 GYE PP Góga Vesutkin Vorobjov
2-1 19:38 DAB PP Saluga Jaborník Azari
2-2 29:34 GYE Jezsov Daradics
3-2 36:48 DAB PP Franssila Jaborník
3-3 56:00 GYE PP Nagy Cs. Vorobjov
3-4 58:48 GYE PP Tománek Constantin Jezsov
44 Kapura lövések száma 30
26 Kiállításpercek 12

Máris megmutatjuk a DAB–Gyergyó góljait

   

Három hazai és négy venddégól, köztük több kék vonalas bombával.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum