A ligaelső után a címvédőt is el kellene kapni

   

Kőkemény hétvége előtt áll a Fehérvár AV19, amelynek péntek este a Bolzano otthonában kellene pontokat szereznie.

A magyar EBEL-csapatnak harmadjára sikerült legyőznie a Graz 99erst, ráadásul jó játékkal és szép gólokkal nyertek Háriék, melynek köszönhetően a 9. helyen állnak a tabellán. Ezt a pozíciót nemcsak megőrizni kellene, előrelépni is fontos lenne.  Ezen a pénteken és vasárnapon nem lesz könnyű megoldani a dolgot, hiszen a címvédőt követően vasárnap a Salzburg otthonában folytatódik a rohanás. De ne siessünk előre, maradjunk egyelőre a Bolzanónál. Annál a gárdánál, amellyel eddig kétszer találkozott ebben a szezonban a Volán, és mindkétszer vereséget szenvedett. Előbb hazai jégen 2-5-re, majd idegenben 1-3-ra. Ez utóbbi találkozó ígéretesebben alakult, a pontszerzés azonban elmaradt.

Hogy most mik az esélyek, azt nehéz megmondani. Éspedig azért, mert a Bolzano továbbra is a liga legerősebb csapatai közé tartozik, ám jelenleg négymeccses vereségsorozatban van. A dél-tiroliak a Graz hosszabbításos felülmúlása óta kikaptak az Innsbrucktól, a Znojmótól, a Klagenfurttól és a Vienna Capitalstól is, így a negyedik helyre csúsztak vissza. Az Innsbruck ráadásul 8-at vágott nekik hazai jegükön, úgy, hogy az utolsó harmadot 4-0-ra nyerte Rob Pallin csapata. Kedden Bécsben ehhez képest “csak” 5-2-re kaptak ki a dél-tiroliak.

A Fehérvár klubhonlapja idézi Luca Frigót, a Bolzano amúgy nem különösebben eredményes csatárát, aki így fogalmazott: „Bécsben a vereség ellenére is sokkal jobban játszottunk, mint az elmúlt meccseken. Teljesen más szellemben érkezünk majd a pénteki találkozóra, és tudjuk, hogy muszáj pontokat szereznünk. A keddi mérkőzés nagy erőt adott a gárdának, de tudjuk, hogy a Fehérvár jó csapat, ahogy mindenki ebben a ligában, és bárki legyőzhet bárkit.”

Ez valóban így van, Stipsiczéknek viszont nagyon nem megy mostanában idegenben. Novemberben még egyetlen pontot sem szereztek vendégként, és négy ilyen meccsükön mindössze hat gólt lőttek. Az előrejátékban is hatalmasat kell tehát javulniuk, ha eredményesek szeretnének lenni. Hannu Järvenpää vezetőedző az alábbi videóban kiemelte, hogy fontos elkerülni a büntetéseket, és ugyanolyan motiváltan kell játszania a csapatának, ahogy a Graz ellen tette:

A mérkőzé 19:45-kor kezdődik Bolzanóban.

avshcb-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Bolzano–Fehérvár 3-4

   

Fantasztikus siker a címvédő otthonában: 0-3-ról nyert a magyar EBEL-csapat hosszabbításban.

Két Volán-próbálkozás után a hazaiak az első lövésükből gólt szereztek, Blunden megindult, kapu előtti keresztpassz után Brett Findlay betette, 1-0. Nem bővelkedett helyzetekben a találkozó kezdetben, főleg a semleges harmadban zajlott a játék. A 9. percben előnybe került a Fehérvár, nem tudott élni a lehetőséggel, a kiegészülés után a Bolzano dominált. A nyomás újabb góllá érett, Blunden szerzett korongot a kapu mögött, és fordulásból a hálóba lőtt (2-0). A következőkben jobban zárt a fehérvári védelem, Szita lőtt kontrából, Hári is, nem jött össze az első találat.

A középső játékrész elején háromgólosra növelte előnyét a Bolzano, több Carruth-védést követően Alex Petan pofozta a hálóba a pakkot, 3-0. Sille próbált szépíteni, aztán megint bolzanói mezőnyfölény következett. A harmad közepre egyenlítődött ki a játék, Sárpátkinak volt lehetősége, a lendületet Szabó Dániel kiállítása törte meg. Egyenlő létszámnál is az ellenfél volt aktívabb, ám egy kontra után megtört a jég, Sille tette rá, Hári János értékesítette a kipattanót, 3-1 a 34. percben.

A záró felvonás is hazai támadásokkal indult, utána Harty indulhatott meg szólóban. Kimaradt emberelőnyök jöttek itt is, ott is, majd a Fehérvár birtokolta a korongot a harmad közepétől. Küzdött a találatért a magyar csapat, a korábbi bolzanói fölény eltűnt. A nyomás gólt eredményezett, Tikkanen bombájába Erdély Csanád tette bele az ütőjét, 3-2. Négy perc volt hátra, Koskiranta passza után Kóger egyenlíthetett volna, később Sille került helyzetbe. Másfél perccel a vége előtt kikérte idejét Hannu Järvenpää vezetőedző, Mac Carruth lekorcsolyázott, és hat az öt ellen egyenlített a Volán. Egy buli után Hárihoz került a korong, aki éles szögből bevágta, 3-3. Utána még lőttek egy vasat a hazaiak, de maradt a döntetlen.

Az 1 pont megvolt, de kettő lett belőle: Stipsicz Bence szólózott, passzolt Koskirantához, a finn lövése nem ment be, a magyar bekk ismételt és talált, 4-3-ra nyert, ezzel újabb rendkívül fontos pontokat szerzett egy igen erős ellenfél otthonában a Fehérvár AV19.

volanbolzano

A győzelem nagy önbizalomlöketet ad

   

Hannu Järvenpää vezetőedző a Fehérvár AV19 nagyszerű bolzanói győzelméről.

“Attól függetlenül, hogy elvesztettük az első harmadot, nem ment rosszul a játék. A jégkorong fura sport, hiszen van úgy, hogy elvégzed a munkát, a helyzetek mégis csak az ellenfélnél mennek be. A második harmadban néhány védelmi bizonytalanságot kihasználva háromgólos előnyhöz jutott a Bolzano. Így visszatekintve az első gólunk volt a fordulópont, az hozta meg az önbizalmunkat. Az második szünetben és a hosszabbítás előtt is arról beszéltünk, hogy fejben koncentráltnak és erősnek kell maradnunk a nehezebb pillanatokban is. Amint ez megvolt, rögtön adódtak lehetőségeink arra, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Elmondtam a játékosoknak, hogy a legfontosabb számomra, hogy higgyenek magukban és a csapattársaikban. Ahogy látszik, megfogadták a tanácsomat. A hosszabbításban élesebbek és magabiztosabbak voltunk az ellenfelünknél, a győzelem pedig nagy önbizalomlöketet ad a következőkre. A címvédő elleni győzelem, ráadásul idegenben, háromgólos hátrányból igazán nagy teljesítmény. Vasárnap hasonló játékot várok a srácoktól, és ami biztos: bízom benne, hogy a Salzburgot is meg tudjuk lepni.”

EBEL, 2120 néző. Játékvezetők: Kellner, Nikolic, Pardatscher, Schauer.
Irving: 85,7% (Smith)
K
Carruth: 85,7% (Kornakker)
Rowley, Nordlund, Blunden, Findlay, Catenacci
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Sille
Campbell, Geiger, Petan, Kuparinen, Frigo
2
Meland, Caruso, Erdély, Koskiranta, Sárpátki
Marchetti, Glira, Insam, Crescenzi, Micelli
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Kóger
Deluca, Carozza, Frank, Bernard, Schweitzer
4
Glenn, Szita, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:05 HCB Findlay Blunden Catenacci
2-0 12:13 HCB Blunden Rowley Nordlund
3-0 21:06 HCB Petan Geiger Frigo
3-1 33:45 FHA Hári Sille Kuralt
3-2 55:29 FHA Erdély Tikkanen Koskiranta
3-3 58:37 FHA Hári Sarauer Koskiranta
3-4 60:51 FHA Stipsicz Koskiranta Kuralt
21 Kapura lövések száma 28
4 Kiállításpercek 6

A Fehérvár háromgólos fordítása videón

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum